Mickey webnaplója

A XX. század német irodalmának ismeretéhez a 60-as években HF segített hozzá, aki kultiválta és elővezette az általa olvasottakat. Így ismertem meg a Láthatatlan színpad, német hangjátékokat, A sötét torony c. antológiát (benne 25 klf. nemzetiségű író hangjátéka), és nem utolsó sorban a Dr. Murke összegyűjtött hallgatásai c. kötetet, melyet H. Böll neve fémjelez. Nem feledkezhetem meg az Özönvíz után c. antológiáról sem, amelyet a Gruppe 47 írócsoport anyagaiból raktak össze. Újra és újra belelapozok a ma már réginek számító kiadványokba, és töltekezem velük.  Utóbbiból kiemelem a Ház a tónál c. (W. Schnurre) elbeszélést, amely egy család hétköznapjait mutatja be, az ide-oda mozgó frontvonallal való találkozások körülményei között. Nekem legjobban ez tetszett.
A sötét torony hozza a világ első hangjátékát, 1922-ből. Igaz, hogy ez angol, de felejthetetlen (R. Hughes: Veszély). Egy bányászszerencsétlenségről szól, ahol csakugyan sötét van. Tetszett még F. Dürrenmatt: Herkules és az Augiász-istálló c.komédia. 
H. Böll kötetének több elbeszélése pedig olyan alapértékeket mutat föl, ami miatt bármikor előhúzhatók ezek a novellák. Ezek közül is kiemelkedik néhány, amely máig él bennem.
Ilyen a Bús a képem. Ebben egy polgárt a politikai változások okán hol azért büntetnek meg, mert jó kedve van, hol azért, mert rossz.
Az Állandó karácsony az ünnep külsőségeinek a visszásságait karikírozza. Adva egy öregasszony, akinél kötelező összegyűlni karácsonykor, és mindig eljátszani ugyanazt a kiüresedett szerepet. Persze mindenki menekül.
A címadó elbeszélés főhőse Murke, aki egy rádióelőadás vágási munkáival bajlódik. Bur-Malottke előadásából 27-szer el kell tüntetnie az Isten szót, és mind helyére bevágni: „felsőbb lény, akit tisztelünk” – szöveget.
Még előtolakodik bennem egy nagyon érdekes, de nagyon szörnyű leírás, éspedig Drezda 2. vh-s terrorbombázásának érzékletes leírása. Szoktam mondani, hogy az amerikai bomba éppen olyan gyalázatos, mint a szovjet, de itt az angol légierő szörnyűségei szerepelnek. A gyújtóbombás akció W. Churchill beleegyezésével szakadt a csaknem teljesen védtelen német civil lakosságra. Az írás forrásának nem jutottam nyomára. Lehet, hogy a Láthatatlan színpadban szerepel. Ez most hiányzik könyvtárunkból.
***
Gyerekkorom óta üldöz egy nyomorék szó, egy foglalkozás neve. Ugyanúgy csak a magyarban létezik, mint az édesanya szó. De azzal ellentétben igen negatív jelentésű. Ez a bonyolító. Az embernek óhatatlanul az a képzete támad, hogy egy alkalmazott, aki egyszerű ügyekből a tények összekuszálásával bonyolultat csinál. És ezért még fizetik is.
Lakáscseréhez kell egy ingatlanügynök, egy bankár, egy ügyvéd, egy földhivatali alkalmazott, az átírásokhoz a közművek képviselői. Ha szigorú akarok lenni, egy közjegyző, és mindenképpen egy eladó és egy vevő. Ennek a hat-nyolctagú alkalmi közösségnek bármelyik tagja elkezdi a szálakat bonyolítani, csak egy újabb tagnak, egy valószínűségszámításban és a sok ismeretlenes egyenletek, netán a káoszelméletben való műveltséggel rendelkező matematikusnak is be kell szállni az ügyletbe.
Nem volna egyszerűbb átlátható módon dolgozni – lebonyolítókkal bonyolítók helyett. Ehhez azonban szükségeltetne egy egyszerűen megfogalmazott szerződés és a kölcsönös korrektségre való törekvés, ahol a felek között alapvetően megvalósuló bizalom teremtene összekötő kapcsot.
Hogy ez mennyire nem így van, utalok a szállítási szerződések lapokon keresztül sorolt feltételeire. Szembe állítom ezzel a gyakorlattal egy amerikai cég eljárásmódját. A magyar vállalkozás kért egy „kütyüt”, hogy munkáját folytathassa. A megrendelés fénymásolatát visszafaxolta. Ezt írta rá az
amerikai cég: OK. És határidőre leszállította a kért darabot.           
Így is lehet(ne).