Mickey webnaplója

A. Camus:
A MAGYAROK VÉRE
Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésbe, — a nyugati világ szeme láttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal, sem keresztényi könnyel, hanem hazamenne, felvenné házi papucsát, mint a futballszurkolók a vasárnapi kupamérkőzés után. Túl sok a halott már a stadionban, s az ember csak saját vérével gavalléroskodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.
Azok közé sem tartozom, akik úgy hiszik, alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba. Ez a rémuralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogyan az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták magukat. A szabadság mai évfordulóján szívemből kívánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjön és a mindenünnen támadó kiáltásaink visszhangjával elérje a nemzetközi közvélemény egyhangú bojkottját az elnyomókkal szemben. És ha ez a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vértanú népnek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívánom, hogy a magyar ellenállás megmaradjon addig a pillanatig, amíg Keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ellentmondásainak és hazugságainak súlya alatt. A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullania — s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minekünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában. Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet, bontakozik az élet és meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezünk, s amely a szabad alkotás és szabad munka terméke. A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztoztunk, miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!
***
Ropogós
Feleségem mindent ropogósan szeret. Én meg mindent puhára párolva. A ropogós téma mégsem ezért ötlött eszembe. Vannak jó ropogós dolgok. Egy nagy címletű ropogós bankó nagyon pozitív tud lenni. Egy ropogós pirított kenyér másért úgyszintén. A ropogós ágyneműbe belesüppedni a patyolattisztaságot jeleníti meg. A ropogós inget az angol Domb c. filmben találtam meg értékelni. (A főhadiszálláson a főnök inget cserél, míg a büntetettek meghalnak a szaharai napon.)
A ropit rágcsálva úgy érzed, hogy valami pozitív dolgot csinálsz.
Pozitív kicsengése van a szónak, ami a friss hólepel ropogását körvonalazza, azt kifejezve, hogy ropog a friss hó csizmás lábad alatt.
Na, ez az. A ropogós az sok esetben valami frisset jelent.
De nem mindig. Amikor „almát eszem, ropog a fogam alatt”, akkor lehet, hogy friss a gyümölcs, de az is lehet, hogy nincs jól megmosva: homokos. 
Ez az egész ropogós história másért foglalkoztat.
Nem is emlékszem, hogy mikor esett utoljára az eső. A lakótelepünkön liget méretekben nőttek meg a fák. Ezek a ligetek most ropognak a talpunk alatt, ha végigsétálunk a fák alatt. Ropog a sűrűn pilinkéző levelek tömege, az avar. Ropognak az elszáradt faágak. Annál inkább is ropog alattunk, mivel a talaj betonkeménységűre aszott.
Nagy szerencsének tartom, hogy ezidáig nem keletkezett tűz, mert hamar leégne az egész környék. Az égő fák ropogása meg aztán végképp nem hiányzik.
Ropogjon inkább az új bankó, a frissen keményített ing és ágynemű, és egye fene: ropogjon az alma a fogam alatt, de utol ne érjen bennünket a nagy leégés.
A meteorológusok egymás után emlegetik az újabb hőmérsékleti csúcsokat. Mintha folyton újabb melegedési világcsúcsra törne a föld. Nem kellene.