Mickey webnaplója

Párhuzamosan olvasok többfélét. Pl. Szeghalmi Elemért novelláit. Az Álommilliárd c. írás hőse lottószelvényt vesz és kitölti. Majd hazatérve a tévében látja a lottósorsolást. Azt is, hogy kihúzzák az öt általa megtett számot, és azt is, hogy nincs több telitalálatos szelvény. Több mint kétmilliárd üti a markát. Eztán dúskálhat, szórhatja a pénzt, segíthet barátain, otthagyhatja munkahelyét…. Ebbe belesajdult a szíve. Elgondolkozott rajta, hogy nem érdekli, hogy autót vegyen, nem érdekli, hogy világ körüli útra induljon… Minek neki a 2 md? A feje megfájdult, rosszul lett, s egy koppanástól felébredt. Nem találta a szelvényt, sose húzták ki számait, tévéje sincs, mert szervizbe vitte. Örült, hogy nem nyert. Töltött magának egy pohár bort, és végre megnyugodott.   
Az ember elmélázik a történet letisztult mondandóján.
Tényleg örülnék 2 md ft-nak?
Tényleg szükségem volna rá?
Tényleg felborítaná az életemet?
Mennyi cirkusszal járna,
mennyi nyakamba vett gonddal,
mennyi nemszeretem dologgal kínálna meg.
Mennyire rámehetne törékeny egészségem.
A világ a vagyonhoz háromféle módon viszonyul.
Van, akit esz a fene, hogy számolatlanul szórhassa a pénzt,
van, aki – mint a novella hőse is –, nagy megkönnyebbüléssel veszi tudomásul, hogy a nem kell tartania attól, hogy hatalmas vagyon szakad rá.
A harmadik út Tarzuszi Szt. Pálé, aki egy alkalommal kinyilvánítja: tudok nélkülözni, de tudok „bővölködni” is. Magyarán nem érdekli, hogy sok, vagy kevés a pénze. „Krisztus ismeretéhez képest mindent szemétnek tartok” – erősíti meg más alkalommal.   
***
XII. Piusz pápa 1956. X. 28-.i keltezésű leveléből idézek. Ebben a jó pápa kiáll a magyar forradalom mellett, és megemlékezik az 1938-as bp.-i Eucharisztikus Világkongresszusról, amelyen részt vett.
„Azok az igen gyászos események, melyek Kelet-Európa népeit sújtják, különösen pedig a számunkra oly kedves Magyarországot, amely most egy borzalmas öldöklés vérében fekszik, mélyen megrázzák atyai lelkünket. De nemcsak a mienket, hanem bizonyára mindazokét, akik számára drága értéket jelentenek a civilizáció jogai, az emberi méltóság és szabadság, amely kijár egyénnek és nemzetnek egyaránt. Apostoli hivatalunkból fakadó tudat ösztönöz bennünket ezért arra, hogy sürgető felhívással forduljunk hozzátok Tisztelendő Testvérek és a rátok bízott nyájhoz, hogy testvéri szeretettől csatlakozzatok hozzánk, könyörögjünk az Istenhez, esdjük ki Tőle, Akinek kezében van a népek sorsa és vezetőinek nemcsak hatalma, hanem élete is, – hogy legyen vége a hatalmas vérontásnak és ragyogjon fel végre az igazi béke, amely igazságon, szereteten és igazi szabadságon alapszik.
Legyen végre világos mindenki előtt, hogy ha a nép rendje egyszer felborul, azt nem lehet visszaállítani sem a halálosztó fegyverek erejével, sem a polgárokra alkalmazott erőszakkal, mert az ő legbelsőbb érzéseiket nem lehet elfojtani, sem pedig csalárd elméletekkel, amelyek megrontják a lelket, megsértik az Egyház, a polgári és a keresztény lelkiismeret törvényeit. Az igazi szabadság iránti sóvárgást sohasem lehet külső erőszakkal elfojtani.
Rendkívül komoly körülmények között, melyek a keresztény nyáj egy részét annyira sújtják, kedves emlékek jutnak eszünkbe. Midőn 20 évvel ezelőtt elődünk XI. Piusz legátusaként Budapestre mentünk, hogy részt vegyünk az Eucharisztikus világkongresszuson, melyet akkor ott tartottak meg, nagy örömmel és vigasztalással láttuk, hogy a szeretett magyar katolikusok mily nagy áhítattal és mély tisztelettel követik a legméltóságosabb Oltáriszentséget…”