Mickey webnaplója

Ha már elkezdtem, be is fejezem A zarándok c. munka ismertetését, annál is inkább, mert nem úgy végződik, ahogyan a korábban olvasottakból következne. A szerző nem indul el Lourdes-ba, mert megtalálja szütyőjében iratai között a visszaútra érvényes repülőjegyét, s sikerül is a rendelkezésére álló hét nap alatt visszatérnie a spanyol repülőtérre. Rendben hazatalál. Bár erre alig van utalás. A szervezetét, életét kockára tevő szerző magatartása már-már a vakmerő bízás kategóriáját súrolja. Ám az Istennel folytatott „sakkjátszmája” eredményeket hoz. Délnek tartva egyre tartalmasabb élelemhez jut. Barackmagok, fügék stb. Egy alkalommal újra rettenetesen éhes. Ekkor két lengyel vendégmunkás ülteti le enni, majd vásárol neki annyi élelmiszert, amellyel kihúzza a repülőgép indulásáig.
A két munkás s még néhány barátságos arc (pl. egy nő, aki felveszi autójára az országúton bandukolót) visszaadják az emberek jóságába vetett hitét. Ettől kezdve több bizalommal fordul a városok népességéhez.
Nekem a két munkás az Ábrahámot meglátogató három férfi történetét juttatja eszembe. Ahogy Ábrahám vendégül látja azokat, ugyanúgy a lengyelek is a zarándokot.
Két idézetet hozok zárásképpen a kötetből: „…hatalmas dolgot tettem, többet tettem magamért, a lelkem gyógyulásáért, mint korábban bármikor az életemben”.
Mit tett?
Önmegtagadó módon kilépett a civilizáció szokott komfortjából, hogy letisztult körülmények között látásmódja megváltozzon. A zarándoklás nem szentség, miként a szentségimádás sem az. De hogy felér egy lelkigyakorlattal, esetleg még meg is haladja annak hatását, az valószínűsíthető.
A szerző, Túri Sándor nem elégedik meg a Szent Jakab-úton őt ért változásokkal. Tovább kereste a kapcsolatot Teremtőjével. Eljutott az óceánig, s még mindig nem sikerült neki a kapcsolatfelvétel igazán. Ezért vállalkozott a Lourdes-ba való eljutásra, s csak a sorozatos eltévelyedések során döbbent rá, hogy már megkapta, amit kért.
Gondolkozásmódja letisztult, s megélte Isten gondviselő szeretetét. Így összegezi az őt ért megtapasztalást: „Megéri szabadnak lenni, még akkor is, ha nélkülözés jut osztályrészemül. Könnyebbé nem teszi az életemet, mégis az áradat fölé emel, és olyasmit csillant meg előttem, ami még így ismeretlenül is magával ragad… Végtelen hála tölt el a Teremtőm iránt, melyet a jövőmtől való szorongás sem homályosít el. ”
Sokféle út vezet fel az Isten hegyére, közülük is egy, amelyről Túri S. beszámol könyvében.     
Még megjegyzem, hogy bár láttató leírásokkal szembesül az olvasó a könyvben, és megszoktuk, hogy az útleírások illusztráltak, ebben a könyvben nincs egy fia fotó se.
Megértem a szerzőt, hiszen zarándokúton az ember jobban teszi, ha a belső történésekkel foglalkozik. Mégis, valahogy vágyna rá az ember, hogy a csodálatos vidékeket maga is lássa.
Talán mégse csak a fogyasztás és komfort rabszolgáinak túlzó igénye mondatja velem ezeket.