Mickey webnaplója

Lassan végzek a zarándok kötettel. Írás ez, a el Caminóról, és egy további kísérletről.
A szerző végigjárja Franciaország felől a zarándokutat Santiago de Compostelába, de nem rendül meg az élménytől.
Tovább megy a világ végéig (Fisterra), az Atlanti-óceánig, és még mindig nem rendül meg az élménytől.
Alig marad pénze, mégis elhatározza, hogy egy harmadik útra is vállalkozik – immár csaknem teljesen eszköztelenül. Életre-halálra megy a dolog.
Hozzáfog egy Barcelona-Lourdes útnak térkép nélkül.
Csak annyit tud, hogy át kell kelnie a Pireneusokon. Olyan ez, mint az ószövetségi eset Illéssel, amikor az úrral szeretne találkozni.  A királyok könyve írja le (1Kir 19,11): „Az ÚR ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az ÚR színe elé! És amikor elvonult az ÚR, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az ÚR előtt; de az ÚR nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az ÚR nem volt ott a földrengésben. Az ÚR ezt mondta: Jöjj ki, és állj a hegyre az ÚR színe elé! És amikor elvonult az ÚR, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az ÚR előtt; de az ÚR nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az ÚR nem volt ott a földrengésben. A föld után tűz következett,  de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Egy hang szólította.” A hang az Úré volt.  
De még nem tartok itt. A zarándok túlélő bicska nélkül, térkép, iránytű és kellő nyelvismeret nélkül vág neki az útnak. Utolsó pénzén vesz egy kenyeret, és jó tíz napig gyalogol szép tájakon, csúnya kopár vidékeken, hosszú büdös alagút szervizútján. Amikor minden élelme elfogy, kockára teszi az életét. Tovább halad – mindent a gondviselésre bízva. Útközben talál almát, szedert, csipkebogyót, kukacmegette mogyorót, diót, máskor fügét, s viszonylag rendszeresen vizet. Eljut Andorrába, onnan francia földre. Kézzel-lábbal próbálja megértetni magát útközben azokkal, akikkel találkozik, hogy Lourdes-be igyekszik. Azok elértik és buzdítják, hogy tartsa csak az útirányt. Elér l’Ur-ba. Ott rájön, hogy téves úton halad. A csont-bőrre soványodott zarándoknak térképet mutatnak a helyiek, s értésére adják, hogy 300 km-t ellenkező irányban tett meg, mint ahogy kellett volna. Teljesen lesoványodva veszi a hírt, de lelke valamiképpen megizmosodik. A gyalogolást nem hagyja abba. Új tapasztalatokra tesz szert. Az út mellett található kutakból iszik, és a víz életre kelti, friss erővel tölti el. Ezt másképpen kegyelemnek kellene nevezni, vagy isteni gondviselésnek.
Kitartása végül is bizton eredményt hoz, hiszen leírta könyvben ezt a kalandját. Szertettem volna végigolvasni az este a kötetet, de nagyon elálmosodtam.
Talán ma lesz időm a végére járni.