Műtőben már voltam (engem műtöttek), de eddig műteremben nem. Pedig sokat olvastam egykor művészekről, elsősorban Bernáth Aurélról, de Renoirról, Borsos Miklósról, általában a francia impresszionistákról (akik műtermüket atelier-nek mondták). Mindenesetre érdekes találkozás esett tegnap. A műtermet ismertem, mert számos fotón szerepel. Ismertem azért is, mert Váli Deske képeinek évtizedek óta ilyen-olyan műterem a címe. Mégis élményszámba ment belépni egy alkotóműhelybe, ahol valójában még sose jártam.
Mivel VD-nek régebb óta működik a blogja, mint az enyém, és mivel végigolvastam az idők során visszamenőleg is, a művésszel való találkozás felkészülten ért, már amennyire egy találkozásra fel lehet készülni.
Szeretettel mentünk, és szeretettel fogadott. Azt hiszem, értettük egymást. A találkozás apropója az volt, hogy feltett egy rébuszt, amire megfejtést várt. Mivel évtizedek óta olvasom blogját, és a megoldás is kézenfekvő volt, illett volna jó választ találnom, de nem sikerült. Ám szürrealista megfejtésemet képpel jutalmazta. Nos, ezért mentünk fel hozzá Tücsivel. Tegnap a terjedelmes kép hazahozásával és helykeresésével birkóztunk (9 kilós a kép), sikerrel. Most a hátam mögötti falon keresi helyét, ideiglenes helyét. Oda raktuk, ahol korábban megfúrtuk a falat.  De ez még fog változni. 
Szerettem volna tegnap megkérdezni Deskétől, hogy miért nincs sok-sok grafikája, hiszen olyan jók, de talán majd ma.
Tegnap Karinthyt idéztem meg búcsúzkodáskor, aki megtoldotta a közmondást: „Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Megtoldva: „...és így érdemtelenül kapja meg.” Ez történt. Köszöntem, köszöntük.
***
D. feltett kérdése: „Egy festményt választhat, aki kitalálja, ma uszodába miért vittem (annó magamvarrta) kamáslit. Könnyítésül, hogy szemüvegtok is kellett hozzá.Második könnyítés, ma reggelinél emlékeztünk meg
Katával egymásratalálásunk 52. évf.”
Válaszom: „Ahá, a kamásli ajándék, de hogy meglepetés legyen, magaddal vitted az uszodába. s hogy ne legyen nedves, vízhatlan szemüvegtokba rejtetted.  Ha így, ha úgy, Isten éltesse kettősötöket!”  
A megfejtés logikus: „Mert guggolni már nem bírok. Virágszedni térdelve. Tudtam, a Lukács-park ma sáros. Kamásli nadrágvédelem térdrehúzva. Januári virágzás!; apróka százszorszépeket tokban haza.”
***
E. barátom kórházba került, rákgyanú miatt. az ezzel kapcsolatos vélemények szórnak az orvosok között. E.-vel régi a kapcsolatunk: 1957 óta tart, 1958 óta barátságunk is. Hatvankét év. (Ennyi még gombócból is sok, szokták mondani.)      
Ő az, aki oly sokszor elmondta, hogy nehéz apának lenni. Azért mondta, mert nehéz apának lenni.
Most tán az urológián fekszik. Nagyon vele érzek. Hogy utálom a tévéjátékokat, annak egyik oka, hogy minden valamire való darabban szerepel orvos, beteg, kórház, rendelő. Minek? Minden híradásban szerepel, hogy a véradókba szúrják a tűt, hogy az influenza elleni vakcinát oltják a páciensbe. Minek? Mind azt sugallja, hogy potenciális betegek vagyunk, akiket meg kell manipulálni. (Március második felében magam is megyek kontrollra.) Így egy percre sem feledhetjük, hogy az orvoslás hálójában leledzünk, hospitalizálódunk.     
Ilyen érzéseim vannak szenvedő barátommal kapcsolatban, akit az ég segítsen bajában, hogy mielőbb kiszabadulhasson fogságából, betegségéből.