Mickey webnaplója

Ha valaki ír, és eltéveszti a szavak helyes írását, lelke rajta, ha közzéteszi. A saját bőrét viszi a vásárra.
De ha egy eszmét képviselve teszi ugyanezt, akkor már mindazoknak a „lelkük rajta”, akiknek a nevében nyilatkozik.
Így tehát egy pártképviselő, aki súlyos hibát vét, saját egész pártját járatja le: No hiszen, ilyenek ezek mind! - vélekednek az emberek.  
Ha pedig egy valláshoz tartozó kezd el primitív hibákat ejteni, akkor szintén azonnal beleütközik mások kritikájába, hangoztatván hogy a vallás csak egyféle szubkultúra, a vallásosak mind ilyenek.
Pedig nem. De hát akkor tegyenek is róla, hogy ne kerüljenek ilyesféle mondatok a nyilvánosság elé,  pl.: Áld meg népünket! – s hasonlók. Kérjenek meg valakit, hogy nézze át írásukat, ha nem biztosak a dolgukban, de ne járassák le hívő társaikat.
Én, ha tévesen írt szavakkal találkozom, különösen is akkor, ha az elírás tipikus, nem kritizálom, de hozzászólásomban megismétlem – immár helyesen – az illető szót. Ha figyelmes a tévesztő ember, akár javíthatja is, amit korábban elrontott.
***
Desszert agapéra:
Egy fiatal férfi találkozik egy idős emberrel.
- Emlékszik még rám?
- Nem.
- Tanítványa voltam.
- Hogy van? Mivel foglalkozik?
- Én is tanár lettem.
- Úgy ítéli meg, hogy jó a munkájában?
- Az igazság az, hogy igen. Ön inspirált és szerettem volna önre hasonlítani.
Kíváncsi az idős úr, tudni szeretné, hogy mire emlékszik, amivel annyira inspirálta őt, hogy ő maga is tanár akart lenni. A fiatalember elmondja neki a következő történetet:
- Egy nap az egyik osztálytársam - aki a barátom is volt – bejött a terembe és megmutatott egy gyönyörű, új órát, amit a zsebében tartott. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és elloptam tőle. Hamarosan rájött, hogy az óra eltűnt a zsebéből, és azonnal tájékoztatta a tanárt, aki azon az órán tanított minket. Ön volt az a tanár.
Az osztályhoz fordult és így szólt:
- Az egyik osztálytársatok óráját ellopták most, az óra alatt. Bárki is lopta el, kérem, azonnal adja vissza.
Annyira szégyelltem a megaláztatást az osztálytársaim előtt, nem mertem felfedni magam. Ezután ön becsukta az ajtót, és azt mondta, hogy álljon fel mindenki, és hogy ön végig fogja nézni mindannyiunk zsebét. De szabott egy feltételt is. Mindannyiunknak csukva kellett tartani a szemünket, hogy ne láthassuk a tettest. Így is történt. Amikor odaért hozzám, a zsebemben megtalálta az órát, és elvette. Utána folytatta a keresést a többiek zsebében is, és amikor végzett, azt mondta:
- Most kinyithatjátok a szemeteket. Előkerült az óra!
Soha nem említette a nevemet az osztály előtt, és soha nem említette az esetet még négyszemközt sem. Arra számítottam, hogy majd kinéz engem innen és elítél, de nem így lett. Azon a napon örökre megmentette a méltóságomat. Az a nap volt egész életem legszégyenteljesebb napja, és ön a maga módján egy nagyon emlékezetes leckét adott nekem. Most már emlékszik az esetre, tanár úr?
- Igen, hallgatva Önt, minden eszembe jutott. De van valami, amire nem emlékszem, és ez maga, mert az én szemem is csukva volt, amikor kerestem!!!  (in FB)