Mickey webnaplója

Váli Deske festőművész azt írja, hogy a művészetben nincs szabály. Úgy látszik, az olvasásban sincs, mert magam előtt is érthetetlen, hogy miért kaptam kézbe szemeim elfáradása ellenére a könyvespolcon található, szépen bekötött Szolgálat 1989-es évfolyamát. A Szolgálat ugye a Távlatok elődjeként Bécsben jelent meg, és be is küldhették az akkor még szocialista országba, mert tartották magukat egy korábbi megállapodáshoz, nevezetesen ahhoz, hogy nem foglalkoznak politizálással. Ez az értékhordozó jezsuita havilap lassan átadta helyét az utódjának. A bekötött évfolyam utolsó lapszáma 84. Még három lapszám jelent meg utóbb. Végül is felüdülésként hatottak rám az olvasott anyagok. Szerzőik jó része immár elköltözött a másvilágra. Így András Imre SJ, Nagy Ferenc SJ.
Feri szerkesztőtársam volt a Távlatoknál, bár helyesebb azt írni, hogy én voltam az ő szerkesztőtársa.        
A tőle megszokott alapossággal ír a Haag-féle Biblialexikonról. Nekem mégis inkább II. János Pál fejtegetése tetszett, amelyet a 2. VH-ról mondott el az ENSZ-ben. Ő sincs már köztünk, kanonizált szentjeink körét gazdagítja. Legközelebb azonban a Zürichben élt magyar regnumista, Horváth Árpád (Ő sem él már) írása áll hozzám, aki az 1988 karácsonyán, december 24-én elhunyt Emődi Lászlóról emlékezik meg.
Emődi László a Regnumnak élt. Két részletben tíz évet börtönben töltött. A fiatalok nevelésére korszakos hatással volt. Az általa ébren tartott és vezetett RM közösség mára sokszorosára növekedett. Nem nevezhető mai szemmel kiemelten hosszúnak földi pályafutása. 69 évesen hívta magához Égi Gazdája. De szelleme köztünk él, számos mondása vált a közösségben ismertté. Az egyik talán abból fakadt, hogy csak segédmunkásként tudott elhelyezkedni, mivel az egyházi keretből kitiltották. Volt olajgyári segédmunkás, anyagmozgató, állványozó ács-segéd. Azt tartotta, hogy a segédmunkásság a világ legelterjedtebb foglalkozása. Meg kell becsülni. A börtönévekről pedig megállapította: „Jó társaság volt ott együtt, kár lett volna kihagyni.”  Bár megviselték a börtönévek, elfogadta a vele történteket. „Ennek így kellett lennie” – mondta.
Ezzel a nyugodtsággal foglalkozott a fiatalokkal, például a lányainkkal, akiket ovis hittanra vittük vasárnaponként Kispestről Csillaghegyre (van az vagy 30 km), ahol abban az időben káplánkodott. Kedvenc mondásai közül is kiemelkedik ez: „Minden úgy van jól, ahogy van, mert ha nem úgy volna jól, nem úgy volna.”
Még megjegyzem, hogy nagy beteg volt élete utolsó napjaiban. A regnumiak beosztották, hogy ki mikor vigyen neki ebédet. Ránk december 25-re került volna sor. Előtte való nap kaptuk a hírt, hogy ne vigyünk semmikor semmit, Emődi Laci bácsi elhunyt. Már csak a temetésén vehettünk részt.