Két embert hallgatva az általuk felvetettekhez akarok hozzászólni. Böjte Csaba úgy fogalmazott, hogy a karantén idején háromszögben közlekedtek az ágy, a hűtőszekrény és a tévé-számítógép között. Én négyszög mentén mozogtam, talán mert királyi vér buzog bennem. Ahová ők is gyalog jártak, oda én is. Ajjaj, ötszögben mozogtam. Kijártam az erkélyre is olvasni… Avagy hatszögben, mert mindennap megnéztem, hogy jött-e valami pozitív a postán.
Hát nem igazán.
Többnyire csak elszámolások, olykor csekkek.
A magánlevelezés csaknem kihalt, különösen a virnyáktámadás óta.
A másik maradandót OV-tól hallottam, aki rövid eszmefuttatásban vetette össze az elméleti és gyakorlati embereket. Elmosolyodtam, mert azt mondta, hogy ha az elméleti ember megházasodik, biztos lehetsz benne, hogy neked kell összeszerelned a bútort, amit vásároltak. Ha disznóvágás van, ez a típus vacsorára jön, de ezt senki se bánja, mert legalább nincs láb alatt, amíg a többiek dolgoznak. Az elméleti ember viszont kitűnő tanulmányokat fog összehozni.
Így van ez, ha kisarkított is a szöveg.
Így van, hiszen mi, jobbára elméleti emberek, Nagybörzsönyben a pap méteres tűzifáit szalagfűrésszel kandallóméretre vágtuk, utána hosszú nyelű fejszével (utánanéztem: a fejsze a hosszú nyelű, a balta a rövid nyelű) felaprítottuk télire. A folyamatot időről időre megszakította az a tény, hogy a páternek az elszakított fűrészszalaggal el kellett mennie a falu hegesztőjéhez, a fejsze nyelével és külön a vasával pedig a bognárhoz, hogy nyelezné meg az általunk szétbarmolt szerszámot. A bognár ez alkalmakkor nem felejtette el megjegyezni, hogy „Páter, megjöttek a budapesti Herkulesek?” Nem tévedett soha. Mindig azon a héten kérdezte, amikor megjöttünk.
Gyula barátom, aki hentes, disznóvágásra magával vitte vidékre négy barátját. Volt közöttük doktor és más értelmiségi. Részletesen elmagyarázta, hogy négyen megragadják az állat lábait és egyszerre széthúzzák, hogy ő leszúrhassa. Hogy mit műveltek a többiek, nehéz rekonstruálni, de Gyula megsérült, amikor az állat kiszabadult a négy markos legény fogságából.
Bizony az elméleti ember nem ér rá gyakorlativá válni. Tinikoromban Frici bá mesélt egy nagyszakállú tudósról, aki sok kötetet hozott össze a különféle gabonák különféle tulajdonságairól, termesztési sajátosságairól. Egy ízben vidékre kellett kocsiznia, s megakadt a szeme egy végtelen, sárgába hajló mező láttán. Érdeklődött a kocsistól, hogy miféle mező az, ami ilyen aranysárga színű. A kocsis ostorával rábökött a mezőre.
- Arra gondol, uram?
- Igen, arra.
- Az egy búzamező.
Mire a tudós: - Jé, ilyen volna, amiről annyit írtam? Még életemben nem láttam búzamezőt.
***
Pistike a szentmise után vizsgáztatja apukáját.
- Apa, ha figyeltél, meg tudod mondani, hogy hívták azt a kisgyereket, akit Jézus az ölébe vett.
- ???
- Hát Dedek. Nem az volt az evangéliumban, hogy engedjétek hozzám a kis Dedeket?
***
Olyan zenét kerestem, amelyben az elméleti és a gyakorlati ember munkája összeér. Typewriter Leroy Anderson Martin-tól.
https://www.youtube.com/watch?v=g2LJ1i7222c
Utolsó kommentek