Egy furcsa, ellentétes érzelmeket felvonultató vélemény a magyar nyelvről. Arra jó, hogy az idegen szemszögéből láttassa nyelvünket. Még csak igazat se kell adnunk neki, mindenesetre egy vélemény a sok ezer közül. A FB-on olvastam.
„Emil Cioran jellegzetes haßliebe-viszonyban állt a magyarsággal, apja ortodox pópa volt, őt magát gyerekkorában magyar csendőrökkel ijesztgették. Így vallott rólunk: »irigylem szomszédjaink fennhéjázását, irigylem a nyelvüket, mely […] erőteljes és pusztító, imára, ordításra és sírásra jó […] mintha a pokolból törne fel […] végtelenül tetszik ez a nyelv, nem tudok betelni hallgatásával, elbűvöl és jéggé dermeszt.«”
***
Hetek óta hallgatjuk az on-line miséket, s az elhangzó énekeket is. Nem annyira a dalok újdonsága, hanem előadásmódja, ami tetszik mindkettőnknek.
Legjobban a fiatal lányok, néha fiúk együtt éneklése. Nyers fiatalos hang, ami a csövön kifér. Nagyon őszintének hangzik.
Ha gitár is reszeli a maga monoton kíséretét, az halványítja a produkció báját, de még kevésbé teszik a hagyományos orgonás előadásmód, ha az kenetteljes nyögdécselő előadásmódú. Meglepődtem saját tapasztalatomon. Nehéz összeszedetten zenélni. Sokszor a csendes mise jobb volna, mint a zajos.
***
Egyszer könyvjelzővé alakítottam a bibliai Három ifjú énekét. Ilyenek vannak benne: „Áldjátok, összes vizek az égboltozat felett az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké!”
Azt hiszem, kiviszem az erkélyre, ott van a legjobb helyen az ember keze ügyében.
***
Idén megfigyeltem, hogy a dolmányos varjak vették át az uralmat a térségünkben. Feltételezésem szerint ez annak a következménye, hogy nincs természetes ellenségük. Alighanem elűztek egy örvös galambpárt is a fészkükből, s maguk telepedtek bele. Megritkultak a szarkák is, amelyek eddig gátlás nélkül szaporodtak. Ők is a varjak agresszivitásának lehetnek az áldozatai. Valamennyire jelen vannak a fekete rigók és a galambok is, ritkán szajkók is megjelennek. Állandó átutazóink a tőkésrécék. Nagyjából az Aranyhegyi-patak mentén húznak a Dunához, vagy a Dunától.
Láttam újra fecskéket, és a hajnali órán denevéreket.
***
Ma meglátogattak Robi és Kati. No meg két agár, a 30 kilós Bíró, meg a 20 kilós Vércse. Robi boldog új évet kívánt, mert idén még nem találkoztunk. Tücsi ugyan ez okból boldog születésnapot neki.
Aztán ettünk, ittunk, beszélgettek. Én már nem mindent értek, ha nem elég hangosan mondják. Az a baj, hogy egyre kevésbé zavar, ha valamit nem értek. Miért kellene nekem mindent érteni?
***
Ha már emlegettem a denevért, legyen most a Strauss-zene nyitánya a kiválasztott. A bonyolult dallam és ritmusképletből olykor egy-egy varázslatos dallam jön elő. Arra elég, hogy visszaidézze gyerekkoromat, amikor a rádión igen gyakran hallgattunk operett-részleteket. https://www.youtube.com/watch?v=w8nfte2IcEY
Utolsó kommentek