Az 1984 meglehetősen érdekes dátum. Lehet, hogy már el is múlt az az év, amikor a kezembe került Orwell szörnyű jövőt sugalló regénye (címét onnan kapta, hogy 1948-ban készült, s a szerző két számot felcserélt), amelyben a világ egy despota birodalomból áll, ahol az újbeszél (vö. politikailag korrekt) nyelv a kötelező, ahol a szeretet minisztériumának nevezik azt a helyet, ahol kínzásokkal történik az emberek agyának átprogramozása, a gyilkosságot is alkalmazva, ha úgy adódik. Ahol a hazugság világdivat, ahol a képmutatás a hétköznapok sajátja. Ahol a propaganda szólamaira cserélik le az igaz értékeket.
Mivel az USA-ban polgárháborús hangulatot gerjesztettek azok, aki úgy vélik, hogy elemi érdekük a népirtás, csak fogyjanak a fegyverek, a politikai elemzők is attól tartanak, hogy ha nem sikerül visszazárni a szellemet a palackba, akkor a kialakított káosz elsöpri az USA nevű birodalmat, hogy ki tudja, minek adja át a helyét.
Tegnap egy tévéelőadás során találkoztam Faludy György versével. A költő, aki megjárta a recski tábor szörnyűségét (kőfejtés embertelen körülmények között), s akinek sikerült Amerikába szöknie, odakint írta prófétai hangvételű szonettjét.
Alapigazságot írt le: Ha nincs Isten, akkor nincsenek abszolút, mindenkire kötelező érvényű törvények. Akkor az igaz, amit annak tartok, s addig az, ameddig akarom. Akkor az ököljog érvényesül, akkor nincs úti célom, csak lődörgök a nihilben.
Azt írja: „…féltem, hogy más is rá jön. Nyakunkon a kés”. Eltelt a versírás óta harminchat év, és félelme beigazolódott. Más is rájött, hogy ha önmaga az istene, akkor nincsen gát, nincsen erkölcs: káosz van.
Íme a vers:
Régtől sejtettem ezt
Régtől sejtettem ezt és folyton féltem,
hogy más is rá jön. Nyakunkon a kés:
mert ha igaz és nincs Isten az égben,
úgy erkölcs sincs, sem igazságtevés.
se jó, se rossz, se út, se cél, se rendszer,
csak káosz, ahol minden egyre megy
és mentől többet tud, lát, ért az ember,
az élet annál értelmetlenebb:
rémálom két irgalmatlan setétség
között. Még jó, hogy a vers meg a szépség
tébolya kerget. Másnak csak a pénzvágy
s a kéj jutott. Olyiknak ennyi se.
Kihúzták a festő alól a létrát:
kapaszkodjék, mester, a pemzlibe.
(1984. Toronto, Faludy György)
A mi életünk ennél pozitívabb. 1984-ben megszületik negyedik gyermekünk, aki azóta felnőtt, megházasodott, és immár szép gyermekeik vannak.
Mi optimista módon nézünk a jövőbe. Hisszük, hogy a jó végül legyőzi a rosszat. A mi igaz prófétánk, az istenember Jézus kijelentette, hogy egyházán a pokol kapui sem vesznek erőt. Ledönthetnek szobrokat, lerombolhatnak templomokat, fikázhatják az egyházat, ölhetik hittestvéreinket. Nincs igazuk, és vesztésre vannak ítélve.
A világ Istené, s nem azért adta rendelkezésünkre, hogy tönkre tegyük, és egymás idegeire menjünk. Nem hiszem, (de ki se lehet teljesen zárni), hogy ez a harc lesz a végső, de ha mégis, egészen más kimenetelű lesz, mint amire egyesek spekulálnak.
A birodalmak sorsa a saját istenítésükbe való belebukás. A mai felállásban ugyanez borítékolható.
Hol erősebben, hol gyengébben, de egész életemben hallottam, amint a döglődő sárkány csapkod a farkával, jóllehet már végképp el van ítélve.
Az internacionálé helyett a Christus vincit a befutó. És még kockázata sincs, csak ki kell várni.
***
Zene: Beethoven: Az Úr dicsérete, motettta
https://www.youtube.com/watch?v=Kzqqky9fCJE
Utolsó kommentek