Tizenegy éve, 2009. június 29-én már foglalkoztam blogomban ezzel az ambroziánus himnusszal, amely úgy látszik, máig sem hagy békén.
A szöveget Sík Sándor ültette magyarra, elsősorban a cserkészek használatára szánva, őket megcélozva. A himnuszt valaki egykor Ambrus szellemében írta latinul. Itt reggeli imaként vált közismertté. Mutatom:
Ragyogva fénylik már a nap
Az Úrhoz szálljon énekünk,
Hogy minden ártót űzzön el,
Járjon ma mindenütt velünk.
Nyelvünket fogja fékre ma
ne szóljon rút perek szava
szemünket védőn óvja meg
a hívságot ne lássa meg.
Lakjék szívünkben tisztaság,
Távozzék minden dőreség
A testnek dölyfét törje meg
Étel s italban hősi fék.
Hogy majd a nap ha távozott,
S az óra újra éjt hozott,
Lemondásunk szent éneke
Legyen az Úr dicsérete.
Dicsérjük az örök Atyát,
Dicsérjük egyszülött Fiát,
S a Szentlelket, vigasztalót
Most és örök időkön át.
Ha nem a piarista költő, Sík Sándor ültette volna át magyarra, nekiugranék, hogy pozitív tartalommal töltsem meg a sorokat. De így aggályaim vannak, méltatlannak vélve magam egy alapos tartalmi változtatásra. Viszont biztos vagyok benne, hogy Lackfi János könnyedén megbirkózna a feladattal. Hátha megbiztatja valaki a jeles költőt a himnusz újragondolására.
Mi a bajom a himnusszal? Az nem lehet kifogás, hogy „fentebb nem”-ben íródott, hiszen nem akárkihez szól. Ám hogy lehet nekimenni egy új napnak úgy, hogy tele van a rossztól való szorongással, s mintegy a siralomvölgye baljóslatú árnyékaira figyel, tőle retteg, kéri a tőlük való isteni mentést. Itt van mindjárt az első strófában a „minden ártó” valami, amit Isten űzzön messzire. Aztán ilyenek sorjáznak benne: Nyelvünket fogja fékre, szemünket védőn óvja meg, hogy a „hívság”-ot ne lássa meg. Távozzék a „dőreség” ,a testnek „dölyfét” törje meg, Étel, italban hősi fék, a nap távozott, éji lemondásunk. Csupa spleen, csupa letargia, csupa homályos árnyék. Elhiszem Ambrus igazát, törekvésének tisztaságát, mégis úgy vélem, hogy Isten az új nappal új lehetőségeknek nyit teret, és ez sokkal pozitívabb, mint az erkölcsi kudarcokkal való szélmalomharc emlegetése. Jószerével a közönséges halandó nem is tud mit kezdeni a dőreséggel, a dölyffel, s talán a hívsággal se ebben a formában.
Úgy vélem, hogy ma más mozgatókra van szükségünk lelkünk felemeléséhez.
***
Zene. Illene ide Viadana motettája, de bőven örömteli Halmos L., Minden földek Istent dicsérjétek c. darabja is. Legyen akkor az. https://www.youtube.com/watch?v=jeRgPG0vuxk
Utolsó kommentek