Mickey webnaplója

Még mindig bírom Prokop Péter stílusát, annak ellenére, hogy lépten-nyomon ismételi önmagát. Nem számoltam, hány esetben csodálkozik el azon, hogy apja-anyja ivarsejtjeinek a találkozási esélye csaknem a nullához közelített abból a szempontból, hogy éppen ő szülessen meg. Jól ki van ez találva – álmélkodik, s van is igaza, tényleg jól ki van ez találva. Mivel a szerző most olvasott szövegét nyolcvan éves korában tette írógépbe, nem kell csodálkoznunk rajta, hogy ismételi önmagát.
Én hetvennégy vagyok. Azt gondolom titkon, hogy én is ismétlem önmagamat, nem mindig és nem mindenben. Különösen korábban éberen őrködtem azon, hogy amit egyszer már megírtam, abba ne akadjon bele ismételten, aki veszi a fáradságot és olvassa blogomat. Azóta mintha lanyhulna ez a gondosság részemről.
Mi történt?
Ismétlés a tudás anyja.
Igaz. De amikor Józsi bácsi elmeséli, hogy mi történt vele a spanyol polgárháborúban, meglepő részletességgel adja elő, mert jól emlékszik mindenre, csak arra nem, hogy negyedórával korábban már elmesélte ugyanezt.     
Ma mégis ismétlem magamat, részben mert már minden lényegest elmondtam, részben, mert jó poénok voltak olykor-olykor a LudasMatyiban. Az egyik leírás szerint valaki gyermekjeggyel (35 fillér) utazott vonaljegy (50 f.) helyett, sőt átszálló (70 f.) helyett is, mert azt olvasta az újságban, hogy a főváros minden kifizetett jegyhez mégannyit kénytelen pótolni, hogy ne legyen deficites a villamos közlekedési üzletág FVV (ma BKK). Az utast elkapta az ellenőr, akinek hiába magyarázta az utas, hogy azért utazik gyermekjeggyel, hogy a FVV deficitje kevesebb legyen. Az ő jegye után utazásonként csak 35 fillért kell pótolnia a főv.-i tanácsnak.     
A másik poén arra épült, hogy a jegyek hátulján lévő szöveg szerint a jegyek átruházása tilos. Ketten utaznak a villamoson, beszélgetnek. Jön az ellenőr, mutatják a jegyeket, majd megjegyzik: Nem vette észre. Az ellenőr társát küldi rájuk, aki alaposan megvizsgálja a jegyeket, visszaadja s hallja: Ez se vette észre. Rájuk küldik a szuperellenőrt, aki szintén nem tapasztal kifogásolnivalót. Leszálláskor megkérik a két utast, ugyan mondják már meg, hogy mit nem vettek észre? Mint említettem, a két pasas átruházta egymásra a jegyét, amit nem is vehettek észre. A cikk nyilván kritizálni kívánja a szőrszálhasogató, fontoskodó megfogalmazásokat.         
***
Packázásunk a covid-járvánnyal.
Ha lehet, nem találkozunk senkivel.
Temetésekre nem mentünk, sokáig misére sem.
Közért helyett házhozszállítást kértünk.
Ma már megyünk misére, magunk vásárolunk, ha kell.  
Senkivel nem találkozunk, ha nem feltétlenül szükséges, találkozunk másokkal, ha úgy ítéljük meg, hogy szükséges. Hazajőve kezet mosunk, ha nem felejtjük el. Nem szoktuk elfelejteni.
Nem szabályosan vesszük le-fel a sokáig használt (egyszer használatos?) maszkunkat.
Nem szívesen számolunk azzal, hogy talán még nem estünk át fertőzésen. Ám lehetséges, mert valamikor február végén piszok kemény influenzával kínlódtunk. Viszont kénytelenek vagyunk tudomásul venni azt is, hogy többször is elkapható a fertőzés.
Mindent egybe véve azt mondhatom kellő szerénységgel, hogy ÉLNI ÉLETVESZÉLYES.
Különösen napjainkban.     
***
Zene. „Majd alszom én, ha véget ér a kín…” Verdi, Don Carlos, Fülöp király áriája.
https://www.youtube.com/watch?v=PFG-gYZV4RA