Mickey webnaplója

Mikszáth Kálmán irodalmárokról való megemlékezéseit olvasom. Köztük a Gyulai Pálról írtakat.
Mikszáth szerint Gy. P. „a hangulat költője. Igazabban egy mélyen, gyöngéden érző szív benyomását teszi, de érzelmeit nem tudja élvezhető színekkel és vonásokkal kifejezni, gondolatai nem eredetiek, nem üdék, nem is kifejezők, sőt néha nincsenek is gondolatai, s az ember nem találja meg azt a bizonyos magot, amelynek a kedvéért minden verset elolvasott Deák Ferenc…
Gyulai az ötvenes évekbeli „patakocska” költészetnek a képviselője. Azok az ócska képek, sablonok, a terebélyes tölgy, a zúgó csermely, borongó fellegek, a bájos »hallga«, a zengő zefír, mind elmúltak. Ma már, ha valakinek valami mondandója van, ugyancsak találja el a ruhát, amibe öltözteti, de hátha még mondanivalója sincs? Mit ér, ha többnyire olyat érez, amit nem érdemes az emberiségnek tudtul adni... Melegség is kevés van Gyulai Pálban. S ami van is, az se a saját melege...” stb, stb. (1893)
Mikszáth következő szemelvényének a címe: Gyulai Pál nyolcvan éves.
Nem másolom ide a cikket, elég legyen egy mondatát citálni: „…a fején borostyán van; az védi; nemcsak nagy kritikus, de a legjelesebb élő költőnk is.” A cikket 1906-ban jegyzi.
Na, hát ezekre varrjon valaki gombot.   
Persze a nagy palóc nincs megállapításainak ellentétes kicsengésével egyedül. A szerkesztőségünkben is előfordult, hogy a cenzori munkát végző munkatárs lerántott egy cikket, ami így nem is jelent meg. Telt-múlt az idő, s amikor újra megkísérelte a főszerkesztő a cikket megjelentetni, a cenzori vélemény immár teljesen pozitív kicsengésű volt. A cenzor is ember, aki ugyanúgy nem mentes a hangulatváltásoktól, mint más földi halandók.
***
Még ide írom Mikszáth egyik miniatúráját. Különösképpen is ezekért a finom részletekért olvasom szívesen az egyébként is jó humorú, jó tollú írót. „Gyulainak két nagy ember van a szeme előtt. Az elbűvölő tollú író [Jókai], kit tenyerén hordoz az ország… A másik alak lánglelkű hadvezér [Görgey], akit hiba híján elítél, elkárhoztat, mert fönséges volt a harc kezdete, folytatása, de a vég nem méltó ahhoz. S a vég éppen az ő kezébe esett, mint ahogy rendesen a legerősebb fog marad meg utolsónak, és annak kell aztán mindent megrágnia a harminckettő helyett.” Remek és láttató kép. 
Diákkorom irodalmi szöveggyűjteménye (Sz.Gy.) hasonló láttató mondatot hozott tőle:
„Kilátni meg belátni.[nyitva az ajtó] Pszt. A pénzügyminiszter reggelizik.”   
***
Kora reggel az erkélyen - egy felhő lehagyja a kondenzcsíkot.
Egy verébnek látszó elkésett denevér, vagy egy denevérként csapongó veréb tempózik át a légtéren.
A magasan szálló repülő fényesen fehér, a reptérről elstartoló még sötét színű.
Egy sötét színű repülő eltűnik a nyárfa takarásában s többé nem jön elő. Elkanyarodott? Lezuhant?
Három verébfióka kötelékrepülést hajt végre. Még gyakorolniuk kell.
Ezek a mai vonatok halkabban járnak, vagy az én fülem állapota változott?
Ma négy galamb tartott felénk. Vadkacsák nem.
Ha nem tudnám, hogy Aquincumban üldögélek, hihetném, hogy valamilyen egzotikus tájat bámulok.
Tegnap kb. ötször kezdett el esni az eső, olykor villámlással-mennydörgéssel vegyest. A front búcsúja.