Mickey webnaplója

Komoly tudomány lehet a kitüntetések lélektana, és én nem is vagyok avatott ismerője, hosszú életem néhány ide vonatkozó tapasztalatát mégis megosztom másokkal. Hátha latolgatniuk adatik, kit kellene kitüntetni, avagy éppen várományosai valamiféle elismerésnek.
Két szélsőséggel találkoztam életemben. Az első fajta ember nem szívesen veszi más emberek elismerését. Főleg papi személyekkel találkoztam, akik visszautasították, vagy kelletlenül fogadták a kitüntetést, ünneplést.
Miért is?
Óhatatlanul a Mester tanítása jelenik meg lelki szemeim előtt a Bibliából: „Amikor adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.” (Mt 6,2) Azt gondolom, és talán nem is tévedek, hogy az írásokat jól ismerő klerikusok egy része kifejezetten ódzkodik attól, hogy más emberek kitüntessék őket. Úgy vélhetik, hogy ezzel megkapták jutalmukat, és ők nem azt szeretnék, hogy az emberektől kapják az elismerést, hanem az Istentől a végső elszámoláskor.
Többször találkoztam efféle megnyilvánulással.
A másik fajta ember jól viseli az elismeréseket. Mi az hogy?! Alig várja, örül neki, nagy ünnepséget csap azoknak, akik körüldongják, akik dicsérik, gratulálnak neki, koccintanak vele, együtt örülnek stb.
Egyszer megkaptam a magamét egy embertől, akiről jókat írtam. Kikérte magának, hogy szuperlatívuszokban beszéljek tevékenyégéről, s kemény szavakkal elmarasztalt érte. Se köpni, se nyelni nem tudtam a nem várt meglepetéstől.
Más esetben az általam írtak nem jelentek meg nyomtatásban, mert a lapszerkesztő nem hitte el, hogy az igazat írom a jubilálóról. Nem hiszem, hogy jobban tévedtem, mint kritikusom.
Szabó Magda igen hosszan élt. Egy idő után ötévenként visszatérően valamiféle rangos kitüntetést kapott. Ez egy határon túl oda-vissza kellemetlen lehetett. Még mit kellene neki adni? Illetve: Mi a csodának az újabb kitüntetés? Az írónő maga is belefáradhatott a zajos elismerésekbe.
Talán Balczó András gondolkozott helyesen. Abbahagyta a világelsőségért való kapaszkodást. Öncélúnak és felesleges erőfeszítésnek tekintve. Értelmesebb célokra talált, s tartósan boldog lett.
Egy biztosra vehető: Kényes téma a kitüntetések adományozása, fogadása. Aki kapja, sokszor érezheti, hogy más inkább megszolgálta nála, s mégis… Aki adja, ma már kipuhatolja, hogy az illető az ő kezéből elfogadja-e a díjat? Elég sűrűn felsültek a közelmúltban az adományozók az elutasítások miatt.
Alighanem az jár el helyesen, aki az általa értelmesnek felismert célja eléréséért maximális erőbedobással dolgozik, függetlenül attól, hogy áldja vagy verje érte a sors keze.
Sokféle biztatást kaphat a költőktől:
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod!
Ember, küzdj, és bízva bízzál!           
Vagy tréfára fogva:
Jöhet számum, jöhet ciklon, mi csak hajtunk a biciklon.