Mickey webnaplója

Mindenkit előbb-utóbb utolér, akinek gépjárművez.-i jogosítványa van. Elérkezik abba a korba, mikor firtatják az orvosok: egészségileg alkalmas-e még arra, hogy autót vezessen.
És elkezdődik a vesszőfutás:
egyik szakorvostól a másikig,
egyik rendelőtől a másikig,
egyik kívánságától a másikig,
egyik időpontegyeztetéstől a másikig.
Egyik sorszámtépő automatától a másikig.
Engem négyfelé küldtek: labor – kardiológia – diabétesz – neurológia (az öt éve engem ért stroke miatt). Elég, ha csak az egyik szalmaszálban megbotlok, okuk van bevonni a jogosítványomat.
Picit zavar ez a megfelelési kényszer, picit zavar, hogy ítéletet akarnak mondani felettem, aki miatt a közel negyvenévi vezetése okán nem kellett senkinek sem kórházban kikötnie.  Magyarul, nem okoztam baleseti sérüléseket senkinek. Mégis védenem kell a státuszomat.
A törvény az angol gyakorlatra hajaz, amelyről N. Parkinson, angol közgazdász ír. Az öreg vezetőket a világ legtávolabbi részeire szervezett konferenciákra nevezik be. Töressék csak megfáradt testüket az orvosi vizsgálatokkal, a védőoltásokkal, az utazás kényelmetlenségeivel, míg rá nem unnak a vesszőfutásra, és míg nem kérik nyugállományba vonulásukat a cégüktől.
Ilyesfajta szórakozás ez. A nyugdíjas ráér, totyogjon csak el a rendelőkbe, várja ki a sorát, aztán majd csak lesz valami.
„Jaj, anyám, én nem ilyen lovat akartam.”
Még két évet szeretnék vezetni. Aztán kocsim a rozsdatemetőé, magam meg ellennék már nélküle. Nem lesz könnyű akkor sem a lemondás. Persze azt meg is kell érni, most meg meg kellene szerezni a jogsi folytatását.
De miért megy ez ilyen nyögvenyelősen?    
***
Hogy miért is ilyen rossz szájízűek az előző sorok? Hiszen még a gimnáziumban tanultuk, a decrescendo nem jön magától, azt meg kell csinálni, ill: Gyerekek, a savanyú almát is meg kell enni!
Jut még eszembe J., aki nevetve meséli, hogy alig várta, hogy megszabaduljon a jogosítványtól, a kocsi körüli hercehurcáktól. Lám, van ilyen is. De akkor hogyan oldja meg a meredek utcán lakó J. a napi bevásárlást egyre fakultabb állapotában?
Nem akarok elébe vágni persze a történéseknek. Lesz, ami lesz. Ez ügyben is fatalista vagyok.
Végtére is: Ahány ház, annyi baj lehet – csapok össze két közmondást.