Mickey webnaplója

Ma hajnalban találtam egy képet a FB-on. A Balaton mellett fotózták, és az ausztriai Alpok keleti nyúlványai látszanak rajta.
Ilyen az, amikor tiszta az idő, amikor a szél eltünteti a levegő szmogját, mindenféle piszkát.
Ilyen az, amikor Dobogókőről ellátni a Magas-Tátráig.
Kivételes és ünnepi pillanatok.
Egy alkalommal magam is részesültem ebben az élményben, azaz nem egészen. Készítettem egy fotót Mosonmagyaróváron a gyerekek lakásablakából. Nyugatra lőttem egy zoomot Ausztria felé. A kép érdekes hátteret mutatott. Világossá vált, hogy amit látok, az az Alpokhoz tartozó 2000 méter magas hegy: a Schneeberg. Ha megtalálom az albumokban, felteszem a FB-ra. Szép háttér, mint Ausztráliában az Uluru-szikla.
***
Az etimológiai szótárban magyar szógyököket ízlelgetve, nemegyszer meglepetésként szembesülök vele, hogy egy adott szó „eredeti” alakja alig, vagy sehogy sem emlékeztet mostani formájára. Aztán eszembe jut, hogy a banki aláírásom is mennyit változott az évtizedek során.
Szintén alig, vagy sehogy sem emlékeztet eredeti formájára.
Kezem elnehezült, írásképem reszketegebb, mint valaha.
Tegnap nálunk írta egyik házi feladatát Domi unoka. Már elsős, és az u meg az ü hangzók írását gyakorolják.
A gyakorlás rájuk is fér, mert a kisgyerek keze csakúgy nehezen engedelmeskedik a szabályoknak való megfelelésnek, mint az élet másik végét járó nagyapjuké.
De ha már Domi, aki szeret jókedvű lenni és szereti is a humort, jót nevetett azon a hatvan-hetven éves történeten, amit a minap elővezettem neki.
Még nem voltam iskolás, amikor a szomszéd gyerek, Guszti első osztályba járt. Történt pedig, hogy a haját meg kellett igazítania a borbélynak, aki szóval tartotta a legénykét.
- Aztán Guszti, jársz-e már iskolába?
- Igen, járok.      
- S mit tanultok?
- Írást és olvasást.
- Már minden betűt ismersz?
- Még nem. Most a nö-betűt tanuljuk.
- No nö mondd!!!
Hát ez nagyon tetszik Dominak.
Boldogan ismételgeti: No nö-mondd, no nö-mondd!