Mickey webnaplója

Újabb Móra-kötetet fejeztem be, a Nádihegedűt. Még egyszer szürcsölgetek tárcáiból. No, nem oldalakat, csak egy-két mondatát, mert Móra bizonyos fokig prófétának bizonyult látásmódjával.
Pl. ezt veti papírra:
- Hja, ha te a magad szemének jobban hiszel, mint nekünk, akkor te veled igazán nincs mit beszélni.  Ezek után nem csoda, ha a Kohn-viccek egyikében nyomára akadok. Kohn, te jobban hiszel a szemednek, mint nekem? – mondja a férjét megcsaló asszony. De idézhetem Virág et.-t is a Tanú c. filmből. Mit látott maga azzal a vaksi szemével?
- Kedves unokám… mondhatom neked, hogy az én nagyapám sokkal derekabb ember volt, mint a tied. Szellemes önkritika. Mástól még nem olvastam, nem hallottam. Kicsit arra a levélzáró mondatra hajaz, de csak egy kicsit, amelyik így szól: Tisztel, akit tisztelsz: XY
Az eurót bevezető államok polgárai rendre a pénzváltás árfelhajtó trendjéről számoltak be. (Nálunk pénzt váltani se szükséges hozzá.) De hát volt ez már régen is. Móra efféleképpen emlékezik rá.
- Eh mit! – mondja a hentes -, a szalámi ára új pénzben lenne hét pengő huszonhárom krajcár. De hát kinek van huszonhárom krajcárja? Legyen kerek szám: nyolc pengő!
- Eh mit! – mondja a boltos -, ez a nyakkendő kerülne öt pengőbe és kilenc krajcárba. De hát minek csúfoskodnánk azzal a kilenc krajcárral? Legyen kerek szám, hat pengő!
- Eddig egy tárca honoráriuma volt kerek szám négyszázezer korona. Ezért esne új pénzben harminckét pengő. Eh, mit! Legyen megint kerek szám, öt pengő. 
A Volapük néven írt anyagban a jelekkel kommunikáló felek egyike a Szentháromságról társalog, a másik azt hiszi, hogy félszeműségén gúnyolódik. De olvastam már zsidó anekdotaként is, meg A. de Mello poénjaként is.  Lám, nincs új a nap alatt.
Zárásképpen egy korabeli történet, melyen jót mosolyogtam.
A kedves öreg piarista tanár jut eszembe, aki a Szép Helénától így akarta elvenni a deákok gusztusát:
- Mög ne nézzétök, gyerökök, mert borzasztó szömtelen darab!  Én már hetedször néztem mög az idén, de még most is elpirultam bele.
Túl a finom irónián nekem azért kedves, mert nem restelli az ez jut eszembe formulát használni. Rögtön az jutott eszembe, hogy én nagyon rossz szájízzel szoktam leírni, hogy „erről jut eszembe”. Mert hát elmegy olykor-olykor. De hát léteznek más hasonló tartalmat hordó kifejezések, pl. nem hagynak nyugton, tolulnak fel bensőmből, merülnek fel emlékeimből, stb., csakhogy azok nem tetszenek. Ha tehát nálam olvassátok, hogy az jutott eszembe, jusson eszetekbe, hogy nem a sablonosság miatt szeretem az eszembejutós formát, hanem, mert kedvelem.