Valaki tévesen fogalmazott, azt írta, hogy a nyári napforduló után hosszabbodnak a nappalok. Ez egy kövér tévedés. Éppen hogy mától kezdve rövidülnek a nappalok egészen december 21-ig. Ma viszont a leghosszabb a nappal. A nap 4,46’-kor kelt és 20,44’-kor fog lenyugodni. Szűk 16 óráig tart a nappal.
Van mit kihasználni.
Hajnalban kidobott az ágy. Kiültem egy kávéval az erkélyünkre.
Egy minap hallott előadás foglalkoztatott. Azt hallottam, hogy egy pap megkérdezte az AI-t, hogy van-e Isten? Kb. azt a választ kapta, hogy Isten léte nem bizonyítható, de nem is cáfolható. A bonyolult komponensek finomhangolása a világmindenségben amellett szólnak, hogy kell lennie egy teremtő és fenntartó valakinek, mert ennyi véletlen nem képzelhető el, hiszen a szisztéma működik. A kérdező pap meglepődött ezen a megfogalmazáson, és örömmel fogadta.
Engem meg derűs hajnal fogadott. Az erkélyen ültömben egy dalt szólalt meg bennem. Szövege ez:
Ott lélegzel a fákban, ott mosolyogsz a virágban,
ott vagy a szélben, a frissben, ó, boldog, boldog Isten!
Szép sorsomat te szőtted, jó leborulni előtted,
Te vagy az útnak a vége, szent Mélység, áldott Béke!
Valahogy így lehet.
***
Feleségem már kapott köszönetet azért valakitől, hogy házastársát megszülte egykor és felnevelte neki.
Nemde illő és méltó Jézus Krisztust is megköszönni az Istennek, hogy emberi alakot vett fel a Fiú. Megköszönni Máriának és Józsefnek, hogy szerették, gondját viselték és felnevelték a Megváltót. Legyenek mind áldottak érte!
Köszönjük nekik!
Utolsó kommentek