Mickey webnaplója

Már nem is szoktam magammal vinni a fotózás valamely eszközét. Vagy ha magammal viszem, elfelejtem előkapni. Azért fotózni kell, vagy ahogy Plutarchos a lelkünkre kötötte: Navigare necesse est, vivere non est necesse!  
Folytathatnám a sort azzal, hogy blogot írni is necesse est.
Mivel nem készítettem külső helyen fotót, és nem készítettem a barátainkkal való találkozás alkalmával sem, lekaptam hát az órát hajnalban. Címe lehetne: Hajnali órán, avagy hajnali fél öt.
Nem nagy szám, de jól dokumentálja, hogy éjszakáimat feldarabolják ébrenlétek, s ezt oly módon használom ki, hogy leülök a számítógép elé, vagy elmélkedem, fohászkodom.
Az éjszakai árnyak és fények egyik ékes példája Szőnyi István zebegényi vonatos képe (Esti vonat). A vonat a sötét töltésen áll, a vonatkocsik ablakai sárgás fényt árasztanak a félhomályban.
Hasonló élményem volt egyik koraesti órán, amikor is Esztergom felé tartott egy emeletes vonat. Adódik, hogy két sorban mutatkoztak a villanyfényes ablakok a sötét töltés felett: Úgy fénylettek, mintha egy emeletes ház ablakai lettek volna.
Mivel az ablakunk magasságában nem szokott vesztegelni a szerelvény, meg se próbálkoztam azzal, hogy a kamerát előkapjam.
Azért kell készenlétben virrasztani az esetleges érdekes szép látványra várva, mert igen sokszor pillanatonként változik a kép.
Múltkor lefotóztam hálószóbánkban a szivárványt, majd a szépséges látvány hírével átrobogtam a lila szobába, s mutattam volna M. unokának, már pusztán csak a szabadkozásra futotta, mert a látványnak addigra híre-hamva nem maradt.
Azt mondják, csak a jó kapusnak van szerencséje. Igaz lehet.
Hozzátehetem, hogy csak az örökké éber fotósnak van szerencséje.