Mickey webnaplója

Mint ismeretes (miért is volna ismeretes?) öcsénk látogatóba jött hozzánk. A látogatásról készült néhány kép. Amerikában élő unokatestvérünk, Iván kérte, hogy wats.app-on küldjek fotókat a találkozásról. Küldtem. Iván Horváth így reagált rá:
Technológia… csodálatos! Ezeket nézem a Hudson folyó alatt egy metrón… mindenki remekül néz ki! G. olyan fiatal! Remek fotós vagy. Halálosan komolyan mondom.
Az első mondattal teljesen azonosulhatok. Csodálatos a technológia szintje. Fiatal koromban ahhoz, hogy egy fotó a címzetthez megérkezzen, először is meg kellett várni, amíg a filmtekercsre elkészüljenek a felvételek. Aztán lehetett előhívni, vagy előhívatni, másoltatni, majd borítékolni és postára adni. A folyamat akár hónapokat is igényelhetett. Ha nem hajón küldtem a levelet, hanem légi postával, akkor kicsit hamarabb. Most pedig mobilján elküldte kérését, w.appon megkapta, miközben a metrón utazott. És kész.  
***
Az ötlött fel bennem, hogy ha magamban megszólal egy zene, miféle hang az, amelyet belső hallással „hallok”? Egyáltalán hallhatom-e azt, ami nem hangzik el? Miféle lelki hang az, amely maga a némaság, mégis a „hallott” hangoknak magasságuk van. Jó esetben az abszolút hallású emberben ugyanazon rezgésszámú hangok, miként a kottában állnak.
***
Mondom Tücsinek: Covid, vagy pusztán az idő múlása teszi? Nem tudom. Újabban olyan nehezen tápászkodom fel, és egyenesedek ki súlyok nélkül, mint a súlyemelők egy 200 kilós súllyal.
***
Napi program:
Ülünk a számítógép előtt
ülünk a tévé előtt
nyomkodjuk az okos telót
könyvet olvasunk
rejtvényt fejtünk, majd
ülünk a számítógép előtt
ülünk a tévé előtt
nyomkodjuk az okos telót
könyvet olvasunk
rejtvényt fejtünk, majd…
...és lőn este, és lőn reggel,
és lőn este, és lőn regg......