Mickey webnaplója

Ahogy vénül az ember, új dolgokkal szembesül. Az utolsó osztálytalálkozón SP.-knál ültük körül a nagy asztalt. Fotóztam a velem szemben ülő osztálytársaimat, akik közül kettő – egymás mellett ültek – azóta jobb létre szenderült. Úgy dőltek ki, mint a Foucault-inga által kiiktatott fabábúk. Nekem legalábbis ez a hasonlat jutott eszembe. (Az inga nonstop tovább leng.)
De mást is írhatok.
Amikor kicsit szédelgek vagy egyéb normálistól eltérő érzés lesz úrrá rajtam, akkor megpróbálom elképzelni, hogy gimnazista vagyok. Nincs szédülés, nincs rossz érzés, minden a helyén van, mindenem működik, egészséges vagyok, s nem veszem tudomásul a normálistól való kisebb kilengéseket.
Igen, a kisebbeket.
Mert előfordulhat, hogy átlendül a dolog egy húzósabb állapotba. Olyan az, mint a trigonometriából ismert inflexiós ponttól felfelé menő görbe. Attól kezdve nincs visszatekintés a magabiztos fiatalkorra, hanem annak a keresése van, hogyan tudnék menekülni a kellemetlen érzésektől. Ha sikerül rájönni, minden tehetetlenség ellenére cselekednem kell (gyógyszerpótlás, erős kávé vagy egy éltető tea stb.) Idáig ezek általában eredményt hoztak.      
Ma visszafiatalodtam lélekben.
Emlékeimből felmerült elsős gimnazista korom, amikor a vasárnapi misén  álltunk, s úgy hallgattuk olykor Sík Sándor vagy más piarista prédikációját, celebrálását, mert nem volt elég ülőhely a kápolnában. A mindenkori elsősök „privilégiuma” volt a fal mellett való felsorakozás.
Másodikban már ülhettünk. Harmadikban és negyedikben is ülhettünk volna, de aki énekkaros volt (én az voltam), az hátul álldogált az orgona előtt.
Mindez csak azért tört fel bennem, mert diákkoromban rendíthetetlen állóképességgel rendelkeztem. Előfordult olykor, hogy valamelyik társunk fejéből kiszaladt a vér, és kidőlt.
Nem tartoztam közéjük.
***
Most olvastam:
A francia politikus, R. Schuman nem házasodott meg. Okáról kérdezték. Ő viccesre fogva azt mondta: „Egy alkalommal zsúfolt buszon utaztam. A sofőr hirtelen fékezett. Én ráléptem a mellettem álló hölgy lábára. A hölgy felkiáltott: „Te idióta fajankó! Nem tudsz vigyázni?” Csak miután kidühöngte magát, nézett föl. Elsápadt, s azt mondta nekem: „Elnézést Uram! Azt hittem, hogy a férjem volt.”