Szabó Feri elhunytával sokan emlékeznek rá és tevékenységeire: mind azok, akik közelről vagy messzebbről figyelték az alkotó jezsuitát.
Magam olvasó-, majd társszerkesztőként másfél évtizedig lehettem munkatársa, reggelenként ministránsa, prédikációinak hallgatója, munkáinak szemlélője. Próbálom röviden megfogalmazni a Feriről szóló felismeréseimet.
Gyermekkorában kitűnt intellektusával, a filozófia iránti fogékonyságával, élő istenhitével. Szorgalmas ministráns, szorgalmas kétkezi munkás. Gyors felfogóképessége végigkísérte egész életén. Megvolt benne a készség a tudományos ismeretek befogadására, a megismert tények magában való szintetizálására, s bármikor képes volt ezeket elővezetni akár írásban, akár előadások formájában.
Életében nagy fordulatot hoz későbbi lelki vezetőjével, P. Pálossal való találkozása. A Rákosi időkben készül jezsuita életére. Versekkel is próbálkozik, mégpedig eredményesen.
Szellemi éhsége kimeríthetetlen. Korának élenjáró tudósai éppúgy lekötik, mint a régi korok nagy gondolkozói. A megismert felismeréseket kötetekbe foglalja és közkinccsé teszi. Nem térek ki még összefoglalóan sem legalább százra tehető könyveinek felsorolására, sem arra, hogy publikációit taglaljam. Hozzáférhetők ezek ma a technika jóvoltából.
Amit nagyon szeretnék hangsúlyozni, az az, hogy Feri nagy összefoglaló.
Munkássága kiterjed korának élenjáró szellemi kincseinek a közvetítésére. Ismerteti a II. vatikáni zsinat anyagait, a nyugati teológusok, költők műveit. Műfordítóként sokak műveiből merít s publikál.
Ugyanezt teszi élőszóban a Vatikáni Rádió magyar szekciója vezetőjeként, majd idehaza jó képességű előadóként.
Munkamódszere sajátos. Gyors felfogóképességét kamatoztatja. Képes azonnal megragadni a lényeges gondolatokat, s ezeket magába szívni, a már meglévő ismereteihez igazítani, a különféle szerzők meglátásait egymással összehasonlítani, publikációkba szerkeszteni.
Visszatérő szóhasználata: „megmutattam”. Igen, ez a valóság.
Megmutatta a gondolatokat, megmutatta az összefüggéseket, megmutatta mindazt, amit évtizedek alatt felhalmozott magában.
Szabó Feri költőként is jelentős életművet hagyott az utókorra. Számos jezsuita foglalkozott versírással. Faludi Ferenc, aki emlékezetem szerint mindössze néhány tucat költeményt írt, Cser László, aki többet. Szabó Feri összegyűjtött verseinek a száma kb. félezer.
A lírai visszaemlékezéseken kívül költeményei hangsúllyal az erosszal és a tanathosszal foglalkoznak. De vannak játékos és filozofikus versei is. Ami legáltalánosabban megállapítható, hogy verseiben rendkívül őszinte. Kendőzetlenül számol be érzéseiről, „csillagpor” mivoltáról, törékenységéről, és arról, hogy létünk látszólag milyen esetleges. Nagyon szép versekben számol be istenkereséséről.
Írhatnék itt még arról a közvetlenségről, amellyel megszólította mindazokat, akikkel összehozta élete. Írhatnék a Faludi-körről, a könyvtárak megszervezéséről, a Távlatok c. folyóirat megálmodásáról, a jezsuiták életét feldolgozó könyvsorozatáról. Arról, hogy képes lett volna egyedül megírni valamennyi lapszámot, mint Németh László a maga folyóiratát. Írhatnék azokról a tartalmas rekreációkról, amelyeket együtt töltöttünk. Hányszor emlegette, egy-egy epizódot felvillantva életéből: „Vajon lesz-e valaki, aki megírja ezeket?” (Végül is nem bízta a véletlenre: ő maga vallott több kötetben saját életéről.)
Inkább azzal fejezem be róla való megemlékezésemet, hogy felidézem az egyik utolsó vele készült rádióinterjút. Ebben elmondja, hogy hosszas élete végéhez közeledik, amikor már nincs különösebb tennivalója. Naponta gyönyörködik a természetben, hálát ad minden megért napért, reméli Isten irgalmasságát a vele színről színre való találkozás alkalmával. Volna még írnivalója, és reméli, hogy még képes lesz az Örök Várostól elbúcsúzni. (Utóbbi nem adatott meg neki.) Arra gondol, hogy odaát hány és hány rokonával, jezsuita társával találkozik. Reméli, hogy Pascallal, Szent Ágostonnal lehetősége lesz értekezni, és még nagyon sok mással is. A haláltól való szorongását felváltotta az az izgalom, hogy immár valóban Jézus társaságába kerülve miféle élmények várnak rá az öröklétben.
Nos, megérkezett a Szelíd Fény birodalmába és – okkal gondolom –, megtapasztalta, amit a jó Isten készített az őket szeretőknek.
Köszönöm életét, s azt, hogy vele tarthattam életének hatod részében.
Gyorgyovich Miklós
a Távlatok társszerkesztője
Utolsó kommentek