Szünetmentesen tünetmentes napokat, heteket, hónapokat remélek. Ez egyelőre nincs így, de hát a remény hal meg utoljára. (Ismered a reményhalat? ja, lepényhal!)
Ennyi volna a mondanivalóm, vagy mégse?
Napjaim az izzadás és láz, valamint a hidegrázás között folynak. Péntekig meg kell gyógyulnom. Akkor fogy el a két doboz antibiotikumom.
Addig takarékon élek.
A foci vb, annyit segít, hogy próbálok a meccsekre figyelni. Nem mindig sikerül. Naponta olvasni már nem akaródzik. Mintha beszűkült volna az érdeklődésem.
Ami még most se esik nehezemre, orgonácskámon felidézni régi melódiákat, ritmusokat, hangulatokat. Bár némely hangról azt gondolom, hogy hamis (tehát tiszta), hiszen az én fülemmel van többszörös probléma (csökkent a hallásom, egyes frekvenciák kiesnek, ettől hamis minden).
Mivel fülemre aligha hagyatkozhatok, a szememmel is követem az általam játszott dallamot. Tudnom kell, hogy milyen hangokat ütögetek le.
A szemem még lát, a lábam még jár, a kezem még fog, a hajam még megvan, belső hallásommal majdnem mindig hallok valamiféle melódiát.
Most pl. Henri Salvador: Monsieur Boum-Boum szól belül. Nem akarattal. Valamiért éppen ez a hatvan éves nóta van soron.
Hogy miért?
Ki tudja.
Mi tagadás, fényesebb lett volna, ha éppen Mozart K 550, G-moll szimfónia belső hallásáról számolhattam volna be.
Minden zenének esélye van, de, hogy éppen mit hallok, az ösztönös.
2022.12.07. 14:04 emmausz
Halló
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr8717996862
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek