Mickey webnaplója

 „Az élet lényege nem az, hogy boldogok legyünk, hanem hogy figyeljünk a mellettünk élő emberek boldogságára.” (Jelenits István)
Ez az az önfeledtség, amit elérni kívánunk, s amit oly nehéz elérni.
Más út pedig aligha van.
Ugyanennek egy másik megfogalmazása: csak másban moshatod meg arcodat.
Egyik első írásom a kínai mese adaptálása, amelyben a pokol lakói háromméteres kanállal ennének, de nem tehetik, mert mind magát akarja etetni, csakhogy ahhoz túl hosszú a kanál.
A mennyországban ugyanilyenek a körélmények, de mindenki jóllakik, mert egymást etetik a hosszú kanalakkal.
A nagy lelkek megfeledkeznek saját magukról, de környezetükről nem.
Jelenits-csel kezdtem, vele is fejezem be.
Egyszer az életben úgy adódott, hogy felkerestem a ferencieket húsvét előtt. Jelenits tanár urat találtam a gyóntatószékben. Vallomásomat feloldozás követte, majd penitenciaképpen azt adta, hogy imádkozzak azért, hogy ismerőseimnek, barátaimnak, rokonaimnak szépséges húsvétja legyen.
Meghökkentett a feladat.
Nem írta elő, hogy mekkora legyen ez az ima.
Rövid vagy hosszú, egyszeri vagy többszöri rágondolás.
Ki nem mondatlanul is kimondta, hogy ’nagylelkűségemre bízza, mit kezdek a feladattal’.