Mickey webnaplója

Érdekesen indult a mai napunk.
Éjfél után is néztük még a kétrészes hollywoodi filmet, a Ben Hurt, majd lefeküdtünk.
Szerintem az érkező hidegfront miatt elég nyugtalan éjszakánk volt.
Nem igazán segített elaludni az a tudat se, hogy az autónk megmakrancosodott.
Hol megy, hol nem, de inkább nem, mint igen, és a legváratlanabb időkben és helyeken áll meg, csakúgy, mint egy csökönyös szamár.
Reggel fejtörést okozott, hogy a csaknem két kilométerre eső templomba elzarándokoljunk-e vagy se. Mármint gyalogszerrel.
Mivel eléggé tanácstalanok voltunk, azt javasoltam, hogy dobjunk fel egy pénzt, döntsön az.
Abban maradtunk, hogy a fej jelenti a menést, az írás a maradást. Feldobtam a fémtízest, leesett és fejet mutatott.
Elmentünk.
Jól tettük: János-nap van, és plébánosunk is János, aki nagyon nem szereti az ünneplést.
Nekem a régi kabaré jutott eszembe: „Énekeljek, vagy lőjek?”
Azért valahogyan csak megéltettük őt.
A mise során pedig arra gondoltam, hogy „a Fej” maga Jézus, az Írás meg a ránk maradt tanítása – elsősorban az evangéliumok.
A mi életünk pedig az érem harmadik oldala, a pénz éle.
A Fej és az Írás között folyik életünk, gurul a születéstől a másvilágig.
***
Tegnap olvastam valakitől, hogy a prédikációk végét lehet tudni, csak azt nem, hogy hogyan alakul közben, hogy utóbb az üdvösségre utalva befejeződjön.
Érdekes.
Többnyire igaz is, de hát kell ennél jobb perspektíva?