Ma Kellermayer könyvéből (Az Igazság) idézek lényeges gondolatokat.
- A „főáramú” tudomány a „pénz-bálványistent” és annak „diktátorát”, az eladósodottságot szolgálja, és így lényegileg, a szabadságát elvesztve a függvényévé lett.
- Szent II. János Pál pápa szavaival: a „halál-civilizációnak” elsődleges oka … éppen az „igazsággyártás”, az „új bálványimádás”, ami a modern tudomány világába, különösen az élettudomány világába mélyen beköltözött.
- Ha kétkedés nélkül elfogadjuk a szavakban kinyilatkozatott igazságokat, amelyeket a próféták közvetítettek, majd amelyeket Krisztus közvetlenül nyilatkoztatott ki, semmivel nem helyettesíthető kegyelmi ajándékban lesz részünk.
- Dönthet valaki úgy is, hogy gyilkol, akár a testvérét, a meg nem született magzatait, de úgy is, hogy csak jót tesz, életet ment, sebeket, betegeket gyógyít.
- Tragikus módon az emberiség mostanra úgy rendezte be az életét, hogy a közösségi létével, társadalmi berendezkedésével szinte a Föld minden országában életellenes életet él.
- A szabadság elvesztését mindig megelőzi az igazság tudásának, megélésének elvesztése.
- Lemondás helyett az életellenesség, a pusztítás a szomorú valóság ma a világ legtöbb országában.
- …akik az „ismerd meg” parancs teljesítése keretében élünk, tudomásul kell venni, hogy a soha fel nem tárulkozás határánál számunkra az9örök titok világába torkollás ténye van!
- Mi emberi személyek nem törvényfüggő, hanem – elérően a többi élőlénytől – istenfüggő élőlények vagyunk.
- Szabadságunk felismeréséhez a Teremtő Isten személyes közelségére van szükségünk. (Találkozás sűrűn az Eucharisztiával.)
Az ember az anyagvilághoz tartozik 13,7 md éve;
az élővilághoz tartozik kb. 3,5 md éve;
az emberi közösséghez kb. 150 000 éve;
lelkes személy mivoltunkhoz a fogantatástól kezdve;
és az Istenhez tartozunk, ha benne élünk a Szentháromságban – vallja a szerző.
2023.01.16. 09:26 emmausz
Mi az igazság?
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr8918027238
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek