Ma van Zsuzsánk születésnapja. Isten éltesse!
Ma temették el Mitsubishi Coltunkat. Élet huszonhat évet, ebből minket szolgált tizenhét évig.
Öreg korára megbokrosodott, s mint Bálám szamara,
akkor hagyott cserben, amikor neki tetszett.
Ami neki tetszett, az nekünk nem.
Megváltunk tőle egyszer s mindenkorra.
Béke rozsdáira!
Kitarthatott volna még legalább addig, míg a gazdája.
Nem így történt.
A „hogyan tovább” több lehetőséggel kecsegtet.
Vagy – miként Feri javasolja – átnyergelünk taxira alkalmanként, szükségletenként (naponként).
Vagy – miként a francia Bruno papa tette – halála után jó karban tartott autót örökített a fiatalokra.
Vagy gyalogosan mozgunk, amíg vagyunk.
Vagy gondviselésszerűen megoldódik kocsitlanságunk.
Hogy valaki hosszú távon szállítgasson bennünket, az elképzelhetetlen valamiféle laza megállapodás nélkül.
De hátha elfekszik valahol egy kihasználatlan verda? Sose lehet tudni.
Automatikusan felvetődik bennem persze az is, hogy immár két alkalommal nyögvenyelősen kaptam eü. hozzájárulást a további vezetéshez, és előfordulhat, hogy idén Katalin-napkor véget vetnek ebbeli lehetőségemnek.
Most mindenesetre magamra nézve találónak érzem Móra szögényemberének megállapítását:
„Le vagyok csökkentve, kéröm szépen.” És még nem tudom, hogy a csökkentés végleges-e, vagy csak átmeneti.
Utolsó kommentek