A könyvmegálló számomra kincsesbánya. Elém hozott antikvárium meg-megújuló készletekkel, no meg vissza-visszaköszönő elfogyni nem akarókkal.
Néha túlcsorduló a választék, néha meg nem. A meglepetések helye.
Meg nem unom, most már kb. egy évtizede a benne való turkálást. Korábban Molnár Gábor brazíliai vadászélményeit feldolgozó kötetet hoztam el, olvastam el, most két Széchenyi Zsigmond vadászkönyvét. (Hengergő homok, ill. Ünnepnapok c.-t).
Előbbi helyszíne az afrikai homoksivatag. Hasonló ahhoz, mint ahol de Saint-Exupéry társával a sivatag foglya lett, s ahol majdhogynem szomjan haltak, még mielőtt éhen haltak volna. Tegnap olvastam el az író pontos leírását arról, hogy miket éltek át. Milyen az, amikor a teljes kiszáradás határán vízhez jutnak, és milyen azok sorsa, akik nem jutnak hozzá az éltető elemhez. Hogy felértékelődik az élethez szükséges folyadék.
Megemlítem még, hogy magammal hoztam Veres Péter könyvét: Az Alföld parasztsága. (1941) Érdekel ez a szociografikus feldolgozás.
Van hát mit olvasni.
Sokat olvasok?
Talán.
De hát ki mondja meg, hogy mi a sok?
Tegnap pl. elolvastam Elmer Istvánnak a nemrég elhunyt Kipke Tamásra való visszaemlékezését.
Jó barátok voltak.
Megragadott egy különös mondat: Kipke adós maradt a fő művével.
Vajon tervezett ilyet?
Ezen gondolkodván beugrott egy kép a biológiából.
Vannak egyszikű és kétszikű növények. A kétszikűek gyökere fő gyökérből áll és mellékgyökerekből. Az egyszikűeké – gondoljunk pl. a hagymákra – mellékgyökérzetből, bojtos gyökérzetből áll. Azt hiszem, hogy nem lehet a kétszikűeket az egyszikűek elé rangsorolni pusztán eltérő tulajdonságaik miatt.
Hasonlóképpen nem lehet senkinek adósa a „fő művel” az, akinek a tollából egyenletesen csorog a tinta, és folyamatosan tisztességes színvonalú „mellék” műveket ír.
***
VD. naplójából:„…gyanúsan lezárt csomag … ennek még valami baja eshet. Hát igen, hat sötétbarna mignon. Vészhelyzet, még megromlanak. Itt beavatkozásra van szükség.” MIGNON. Mindjárt hat!!! Csokis!!! Nyammm!!!
Utolsó kommentek