Mickey webnaplója

Elég fontos közlekedési csomópont: a HÉV, a combino-villamos és buszviszonylatok találkoznak itt. A szélső házban lakik G. László jó barát, mellette az Irgalmasok kórháza (voltam benne látogatóban), mellette a Lukács-uszoda (nem voltam benne soha életemben). Mellette a Komjády-uszoda (ott sem voltam).
Egykor a szentendrei HÉV-nek itt volt a végállomása. Innen indultak a nyitott peronos dohányzó és nem dohányzó szerelvények útjukra. Most mielőtt a megállóba érne a HÉV felőlünk, lekúszik a föld alá egy kanyart véve. Innen már a kéreg alatt fut a Battyhány térre. Még mielőtt Óbudára költöztünk, lecserélték a meglévő szerelvényeket az NDK-ban gyártottakra. A nem létező ország kihúzhatja a mellét, mert mind a mai napig használatban vannak az immár jó 50 éves kocsik.
A megállóból indultam tiniként szemergő esőben Pomázra, hogy onnan felgyalogoljak Dobogókőre. Egész úton nem találkoztam senkivel. Kifagyott a lelkem is, mire felértem. Egy lefelé tartó buszra azonnal felkapaszkodtam, és didergő magamat a zsúfolásig megtelt buszban állva melegíttettem a többi szorongó emberrel. Egy tűt nem lehetett leejteni, a kalauz meg se tudott mozdulni. Jól is tette, mert egy fillér sem volt a zsebemben.
Egy másik kisiskolás élményem is fűződik a megállóhoz. Apám a Rippl Rónai utcában dolgozott. Valamiféle rendezvényre voltunk meghívva. Hazafelé ő csak az Oktogonig (akkor Nov. 7. tér) kísért a kis földalattin, s azt mondta, hogy szálljak fel a 6-os villamosra, majd a Körtértől egy másikra, amelyik a Fehérvári úton hazavisz. Én felszálltam a hatos villamosra, de nem a Petőfi-híd felé menőre, hanem a Margit-híd felé. Feltűnt nekem, hogy másik híd ez, nem az, amelyikre számítottam. Budára érve hamar leszálltam róla, és lementem a Duna-partra. Joggal, hisz az fix tájékozódó pont volt. Örömmel vettem észre, hogy a kilences járat innen indul éppen oda, ahol lakunk. Milyen gondviselésszerű az ilyen. Épségben hazaértem.
A Margit-hidat egyébként francia mérnök tervezte, és hozta hozzá az anyagot Párizsból. Néhány éve baromi összeget rászánva felújították. Teljes szépségében áll a híd, illetve nem mindig, mert a rajta elhelyezett számos szentkorona búbjáról erős emberek rendre leverik a keresztet. Aztán arra hivatkoznak, hogy részegek voltak.
Emlékezetes utazásaim egyike az a kb. húsz alkalom, amikor magamon erőt véve halált megvető bátorsággal, vagy inkább beletörődéssel indultam a Kútvölgyibe kemóra, utóbb kontrollokra. Nagyon nem szerettem. Visszafelé  jőve mindig kisebb megkönnyebbüléssel. Elég sok fotót készítettem eme átszállások alkalmával.
A hídfelújítások részeként elkészült a szép korabeli csempeburkolat is. Egy ideig szép volt, mára irdatlan koszos az aluljáró, elhanyagolt a közterület, mint aminek nincs gazdája.
Még megemlítem egy német mérnök véleményét, aki a rozsdás műtárgyakat látva úgy nyilatkozott, hogy a bekerülési összeg 5%-át évente karbantartásra kellene költeni, és akkor nem mennének tönkre az értékes vashidak (ld. például a K-híd, a sziget fesztivál rozsdakolosszusa).