Mickey webnaplója

Elmúltam 77, s még élek
Elmúlt a nap, el a mákos rétes, elmúlt az ünnep. Gyerekeink fele jelentkezett. Zsuzsa az egyetemet kezdő fia okán is. M és E + a négy unoka meglepetésvendégként. Nem számítottunk rájuk, hiszen a világ végén tartózkodtak, Homokkomáromban. Ám este hét felé csöngettek. Az igazi ajándék valamiképpen maga az ember, maga a társaság. Az unokák hancúrozása, akik között magam is gyerekké válok. (Bújócskáztunk.)
Majd este lett és reggel, a 28 124. nap. (A google-n talált kalkulátor a másodperc tört része alatt kiszámolta). Még öt év, és elérem a 30 000 napot.
Csak így tovább, csak így tovább – biztatgatta záródolgozatát író francia vejemet egykor konzulense. Csak így tovább, csak így tovább – biztatgatom én is további kitartásra serkentve tenmagamat.
Ma szép nap volt, csupa porszívózás, csupa öröm, meglett mindaz, amit a gyerekek elveszettnek véltek.
M a folytatódott a korrektúrázás második felvonása, amikor a szöveg gereblyézését elölről kezdtem, mert hát nem lehet egyszerre a tördelésre és a szövegtestre is kitartóan és egyszerre ránézni. Akkora figyelemmegosztó képességgel nem rendelkezem. (Vö. egysávos agytevékenység).
Estére így is elég rendesen elfáradtam.
Nem is folytatom a komolykodást. Inkább néhány poént ide:
- Tábla a vízvezetékszerelő autóján: „Mi megjavítjuk, amit a férje megjavított."
- Nemdohányzó területen: „Ha füstölni látjuk, azt gondoljuk, hogy kigyulladt, és ennek megfelelően fogunk eljárni."
- Szülőszoba ajtaján: „Tolni."
- Szemészeten: „Ha nem látja, hogy hol van, akkor jó helyre jött."
És még:
- Jegyeket, bérleteket kérem felmutatni!
- Egyik sincs!
- Megbírságolom és felszólítom, hogy azonnal hagyja el a járművet!
- És akkor ki vezeti tovább a buszt?