Mickey webnaplója

Olvasom Faludy roppant hosszú életregényét.
Rá is érvényes lehetne, amit Mack, a csavargó mondott Steinbeck könyvére (Szerelem csütörtök):
„Én nem bánom, ha a könyv néha megszalad, és jön a zöngicse. Ha már egy muki könyvet ír, legyen neki az a kis öröme, hogy zöngicsélhet. … De akkor rakja külön, hogy ne muszájjon elolvasni… Akkor már tegye rögtön az elejére, ha zöngicsélni akar, mert akkor vagy átlapozok rajta, vagy esetleg visszahajtok, ha már tudom, hogy mi lesz a történetnek a vége.”
Hát igen.
Az egyes szereplők politikai, világnézeti fejtegetései igen terjedelmes helyet foglalnak el „zöngicse”-ként az életregényben.
Az életsorsokról határtalan részletességgel szóló írás a vége felé lesz igazán izgalmas, amikor is a Franciaországban, Afrikában és az Egyesült Államokban eltöltött emigrációs időszak után után a szerző hazatér - itt is az Andrássy út 60-ba, majd Kistarcsára és végül Recskre. Ez utóbbi két hatalmas fejezet várhatóan a legérdekesebb közlés, mert nem árt szembesülni az itthoni áldatlan valósággal, amely a proletárdiktatúra részéről valósult meg mindenki számára, akik nem tetszettek a Rákosi-rezsimnek.
Faludy Gy. nem tetszhetett, mert megjárta mindhárom rabszolgasorsnál is kegyetlenebben lesújtó  helyeket.
Ezeken a helyeken összefut olyan személyekkel, akiket egyéb megemlékezésekből is ismerek. Pl. Tabódy és még sokan mások.