Várjuk Zs. látogatását.
Várjuk M&E + a gyerekek látogatását.
Mi folyton várunk,
…mert „ezek sohase jönnek” és
„alig hogy megérkeztek, máris távoznak”.
Persze ez nincs így, de érzéseink kitolnák a látogatások idejét.
Ami okkal-joggal nem megy.
Mire várunk még?
(Egykori kollégám szavajárása: Mire vártok? Lódobogásra? Pirított hógolyóra? Utóbbi rajta ragadt: Nem is emlékszem már a nevére: Pirított Hógolyóként emlegettük.)
A néni arra vár, hogy megszülessen a gyermeke.
Az öreg bácsi arra vár, hogy megérkezzen a buszjárat.
A hívő az eljövendő örök életre vár.
Én a múlt éjszaka arra vártam, hogy szívritmus-zavarom megszűnjön.
Így is lett.
Reggel, hála Istennek, visszatért a „színuszom”.
Hogy a telihold, idősödő korom, a szokatlan meleg, bizonyos ételek elfogyasztása vagy más egyéb okozta-e, nem tudom.
Nem szeretném még egyszer megtapasztalni.
A hold állásán, a korosodásomon, a meleg időjáráson nem tudok változtatni. A kajákon igen.
Nem szeretek ételt eldobni.
Eddig én voltam, aki a maradékok elpusztítását elvégeztem.
Mostantól ezt a gyakorlatomat befejezem.
Próbálok keveset enni, s csak azt, ami jól esik.
Hátha a túl sok étel volt a kellemetlenség oka.
2023.10.30. 20:59 emmausz
Várakozások
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr2818246921
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek