Mickey webnaplója

Csak írok, s nem olvasok újabb könyvet. Ez hiba, de nem baj.
Túl sokat ültem életemben.
Egyszer meg is fogalmaztam:
Bár soha nem ítéltek el, több mint hatvan évet ültem, hol iskolapadban, hol főiskolán, hol munkahelyen (és máig nyugdíjasként). Utólag azt gondolom, hogy az ember alapvetően nem arra van teremtve, hogy végigülje az életét. Vagy tévednék?
Ennek a belátása elfogadhatóvá teszi, hogy miért is nem olvasok egyfolytában.
(Most látom, hogy a helyesírás-ellenőrző pirossal aláhúzta a végigülje szót. Valamennyire zavar, mert a végig nemcsak határozószó, hanem igekötő is. Én általában ez utóbbi értelemben használom, és mindig aláhúzza nekem, pedig jóóó!!!)
Futásom véget ért.
A szózat játékot 123 egymásutáni napon eredményesen megoldottam. Ma megszakadt a lánc.
Olyan takarékosan bántak a betűkkel, hogy nyolcadjára beírtam: KICSUK, a megoldás az lett volna, hogy KININ. De csak két betűm stimmelt e helyén: KI… Innen nehéz lett a megfejtés.
Bánom is, meg nem is.
Mint megfogalmaztam, egyre inkább zavart, hogy megoldjam naponta a feladványt. Most a buktával megszűnt a teljesítési kényszer. Játszom, aztán vagy beletrafálok, vagy sem.
Végül is tök mindegy.
***
Átmenetileg izomfádalomról panaszkodom. Remélem, hogy átmenetileg, és ez tényleg postcovid szindróma.
Nem hiányzik.
***
Lebontottuk, ledobtuk a karácsonyfát. Minden úgy történt, ahogy tegnap előre jeleztem. Nem esett senkinek a fejére, nem tört össze parkoló kocsit, a tűlevelek megtermékenyítik a grünbeton hézagait, a fát elszállítják társaival együtt.
Ami érdekes, hogy gyűlnek az elszáradt fák a sarkon, de az ablakokban még mindenütt virítanak a karácsonyi dekorok.