Mickey webnaplója

Információkba fulladó napjainkat néha megtöri egy-egy ünnepnek számító találkozás.
Egy nagyszülőnek, egy nagypapának nagy öröm találkozni szerethető, cseperedő unokáival.
Látni a kipirult arcocskákat,
az érdeklődő emberkéket,
a játékra csábító kicsiket,
a bújócskát kérő apróságokat,
a minden alkalommal elhangzó kérést: meséljél nagypapa.
És hozzák a könyvet és kinyitják és figyelmesen hallgatják a mesét.
Ez történt ma is, egész nap velünk voltak hárman.
Előkerültek a mikulások, a mesekönyvek, a mesefilmek, és vén fejjel gyermek lettem újra.
Van abban valami végtelen bájosság, hogy egy gyerek kezét a szeme elé teszi, és úgy gondolja, hogy láthatatlanná vált.
Az is kedves, hogy hajamat szorgalmasan dolgozva feldíszítette a legkisebb, majd megmutatta a kézi tükörben. De úgy, hogy ő lássa művét. Úgy vélhette, hogy akkor én is látom a saját fejem búbját.
Mindent összevéve jót játszottunk, pedig nem ma van a gyermeknap.
***
Egy hete próbáltam valamiféle szolfézstudást L.-be sulykolni. Ma rákérdeztem, hogy sikerült a szolfézsvizsga. Azt mondta: ötöst kaptam.
Nem az én érdemem.