Mickey webnaplója

Tegnap Érden tettünk látogatást, ma a Belváros volt soron.
Pontosabban a Nyócker, ahol ünnepélyes keretek között megnyílt a Szent István-könyvhét.
Ha hangosabbra állították volna a mikrofont, tömérdek információval lennék gazdagabb.
Tudom, a hiba az én készülékemben van, de csak holnapután jutok a pótfülemhez. 
A Ferenciek terén már állt a pavilonsor, mire odaértünk.
Meglepően hatalmas választékkal.
Végignézve a sokasodó kiadványok között az jutott eszembe, hogy a kirakott kötetek mindegyikét címemre kellene küldeni, hogy kedvemre válogassak az engem célba vevő irodalmi alkotások között. Ami nem érdekel, azt visszaküldeném, és kész.
Ámde a dolog nem így működik.
Marad a benyomások alapján történő kiválasztás.
Az ismerős vagy éppenséggel rokon írók művei, a címek csábító volta alapján történő kiválasztás, a szép kiállítású művek csábítása, stb.
Akikkel találkoztam, s akikkel nem, mindenkinek azt üzenem, amit egykori főnökömtől hallottam: még élek.
***
„Aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember” – idézik GyF-t, akik idézik.
Jelentem: én pocsék ember vagyok, mert ki akarok maradni a proxy háborúból.
Még megjegyzem, hogy ez a háború pocsék: aljas emberiség elleni bűntett.
De hát nincs új a nap alatt.
Írva van:
„Jaj nektek, törvénytudók! Mert elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, magatok pedig egy ujjatokkal sem érintitek a terheket.” (Lk 11,46)
Ismét és ismét háborúkat indítanak azok, akik egy ujjukkal se érzik bőrükön a front közelét, de vágóhídra ítélnek vétlen tömegeket, hogy pusztítsák el egymást. 
Igazi rókalelkek.