Mickey webnaplója

Két napja meghallgattam Beethoven 7. szimfóniáját. Jordi Savall temperamentumos vezénylete is hozzájárult az élmény maradandóságához. A párizsi zenekar tagjait többször mutatja a kamera közelről. Látszik rajtuk a lelkesültség, a szilaj jókedv, a mindent bele hozzáállás. Mosolygósok, harcosak, virtuózok, jól muzsikálnak.
A második tétel dallama általános iskolás korom óta levesz a lábamról. Csak úgy hallás után próbálgattam megszólaltatni zongoránkon a gyászzenét és a téma különféle módon való megfordításait, fúgaszerű részeit, moll és dúr-variációit.
Máig szeretem.
Egyszer egy művész gyászmisén interpretálta orgonán. Engem lenyűgözött.
És a negyedik tétel. Olyan eleven, mint egy lovasroham.
Elsöprő erejű, olykor fortississimo.
A már idézett megformálásban fontos szerepet kapnak az üstdobok.
Jó látni-hallani elementáris erejüket.
Nekem az a benyomásom támadt, hogy magyarosan – huszárosan kell előadni a tételt, és mintha ez teljesülne is. Mindazonáltal nem leltem nyomára annak, hogy a szerző utasítást adna erre.
Egyedül a Hangversenykalauz hívja fel rá a figyelmet. Így ír:
„A harmadik téma magyaros jellegére már a kortársak is felfigyeltek.” (Természetesen a 4. tétel témáiról szól a leírás.)
Mondom a feleségemnek:
Levente unoka tán kibír 6-7 perc odafigyelést. Szeret lovagolni. E tétel lovagló stílusban szól.
Levi dobol. A tételben bőven szerepelnek üstdobok, és meglehetős vehemenciával is ütögetik őket a dobosok.
Az ajánlat a youtubon. https://www.youtube.com/watch?v=56lQj7rNBQg
***
Nagyhét. Tegnap nagycsütörtök. Este a misén a szokásosnál több az ismerős arc. Utána elmélkedés a szentsír tövében. Hallókészülékem hiába élesítem, minden zaj felerősödik a csoszogás leginkább üvegcsörömpölésnek hangzik, a köhögés ágyúdörgésnek, a felolvasott elmélkedések kocsmazajnak. A közben elhangzó gregorián lamentációkban alig tudok részt venni. Hangszalagjaim máig nem 100%-osak.
***
Éjszaka erős zivatar söpört végig környékünkön. Dühöngött a déli szél, az verte ablakom: csattogott, mert villámlott. Majd visszaaludtam.
Bár ne tettem volna.
Álmomban Miskolcon jártam. Egy üdültetésről igyekeztem hazafelé. Valamiért betérem egy nagyobb üzletbe, ahol lepakoltam, térültem fordultam, s közben meglovasították hátizsákomat, kabátomat, bankkártyámat. Még szerencse, hogy a vonatjegyemet megtaláltam. Igyekeztem is, hogy le ne késsem a vonatot. Aztán az jutott eszembe, hogy hiszen egy buznyák vas sincs nálam. Hogyan szálljak így majd villamosra? Egyetlen épkézláb megoldás kínálkozott: Legjobban teszem, ha felébredek.
És tényleg.
Hátizsákom nem veszhetett el, mert nincs.
Bankkártyámat nem lopta el senki.
Piros kabátomba belebújtam, mert hűvös reggelre ébredtem.
De, hogy minek nekem zűrös helyzeteket álmodni, arról fogalmam sincs.