Mickey webnaplója

Tegnap figyelemre méltó anyagot olvastam a FB-on. Az első űrséta leírását,  amelyet a Voszhod-2 expedíción hajtott végre Leonov.
Tizenkét percet töltött a „semmiben”. 
Még Észak-Afrika felett nyitotta ki az ajtót, 
Szocsi felett lépett ki a kabinból és egészena
Szahalin-szigetig lebegett „odakinn”.
Közben 28 000 kilométert tett meg.
Az űrséta érzéseit ekképp fogalmazta meg:
A Földről az égboltot és a csillagokat felhőtlen éjszakán ragyogónak látjuk. Ez a ragyogás azonban össze sem hasonlítható azzal, amely a kozmoszban tárul elénk. A csillagos égboltnak még a fekete színe is rendkívüli, olyan, mint a sűrűn felvitt tus, és a csillagok olyan ragyogóak, mintha belülről Volta-ívvel megvilágított kristályok lennének. A Napra egy pillanatra sem tudunk ránézni. Olyan vakító, mintha villamos ívhegesztés lángjába tekintenénk…
Földünk azonban csodálatosan szép, különösképpen a tengerek, az óceánok, az erdők hatalmas táblái, a hegycsúcsok és fehér hósapkáik. Azt hiszem, az egész világmindenségben nincs szebb bolygó a Földnél!
Civilizációnk mintha ennek a legszebb bolygónak ellene dolgozna – létében fenyegetve.
***
Tegnap az EP élére újra megválasztották Ursulát. Az első gondolatom a cicerói megfogalmazás volt: 
Quousque tandem abutere Catilina patientia nostra! – azaz –
Még meddig élsz vissza a türelmünkkel, Catilina?
A Catilina név helyére olyan sok név kerülhetne, amennyit nem vagyok hajlandó ideírni.
A jogi elmarasztalásban részesülő röhög a markában.
Vele tarthat mind a korrumpált társaság,
az emberverő antifa,
a munkakerülő élvhajhász.
Nem is sorolom…  
O tempora, o mores (tudom a minap is ezt írtam): Ó idők, ó erkölcsök, micsoda társaság.
Mondja meg már valaki: van még lejjebb?