Mickey webnaplója

Most, hogy sokat kell olvasnom, keveset írok.
Ráadásul rosszul is aludtam.
Szapora lett a szívverésem.
Nem csoda.
Azt álmostam, hogy egy kutyatámadás elől egy telefonfülkébe menekültem. Valamit kitalálhattam, mert íme, a kutya kezdett menekülni, mi több, átalakult laposfejű kígyóvá, és bekúszott az avar alá. Erre már felébredtem. Nem tudom eldönteni, hogy azért álmodtam-e hülyeséget, mert emelkedett a pulzusszámom, vagy fordítva. Azért emelkedett a pulzusom, mert hülyeséget álmodtam. Fél bögre kávét ittam, és kiültem az erkélyre.
Van ám itt éjszakai élet.
A Sziget-fesztivál nem nyugszik éjszaka sem, sőt.
Fél háromkor fényszórók pásztázták az eget, párhuzamos sugarakkal. Hogy legyen benne egy kis diszkó-hatás is, a felettük levő ritka felhőre fénypacsmagokat küldtek. Én meg csak az ég másik felét néztem, hátha mutatkoznak a perseidák felvillanó meteordarabkái. Ameddig kint üldögéltem, két felvillanást láttam. Olyanok voltak, mint a csillagszóró szikrái. Erős fényük a másodperc töredékéig volt látható.
Fél óra elteltével eluntam az újabb felvillanásra való várakozást. Hát hogyne. Olyan ez az égre meredés, mint a farkasszem-nézés. Az ember nem mer pislogni, mert hátha éppen akkor…
Aztán kénytelen olykor-olykor mégis… Éreztem, hogy közben kihűlt a szemem.
Nemcsak kihűlt, hanem el is fáradt.
Visszatértem hát az ágyba, és lehunyt szempillámmal addig melegítgettem a szememet, míg vissza nem aludtam.
***
Az erkélykorlát szögletébe rendszeresen térhálót fon egy pók. Én meg rendszeresen elpusztítom a hálót, hogy vegye észre már a pók: ki a házigazda. De nem teszi. Alighanem ostoba. Azt hiszi, övék a ház, övék a lakás, övék az erkély. Lehet, hogy neki(k) van igazuk?
Végtére is sokkal többen lakják, mint mi, a tulajdonosok.