Mickey webnaplója

Tudjuk a régi kabaréból, hogy lassan „elmúla a húsvét, de nem múla el a bájgli”
Ennek mai változata: Lassan-lassan elmúla az árvíz, de nem múla el a milliónyi homokzsák.
Hogy mi lesz a sorsuk, T.-t napok óta foglalkoztatja.
Utánajártam a dolognak.
A Google jóvoltából megtudtam, hogy „a nedves, átázott homokzsákok szennyezettek, tartalmuk fertőzésforrást jelenthet, ezért szükséges a körültekintő kezelésük. A zsákokból a homokot száraz talajra ürítik ki, lehetőség szerint olyan területre, amit víz nem áztatott át. Az így összegyűjtött homok építkezésekhez felhasználható. A zsákokat szintén száraz helyre kell összehordani, a kiürített, száraz homokzsákok hulladék és építési törmelék gyűjtésére, illetve más hasonló célokra felhasználhatók. Ugyanakkor élelmiszerek (pl. burgonya, zöldség, alma) gyűjtésére, tárolására tilos alkalmazni a kiürített homokzsákokat.”
Csak remélni lehet, hogy az építkezések képesek felvenni a tömérdek használt zsákot.
Hajrá, építőipar!
***
Közös blogunk témája a lemondás.
Majd írok róla.
Addig csak a valaha bedobott szójátékomat húzom elő: 
Hogy Gyurcsány Ferenc lemond-e, nem tudja még a Le Monde.
Jut eszembe: a lemondás ellentéte a felmondás.
Ez szokott sűrűbben előfordulni.
Aktív koromban többféle módon szűnhetett meg az ember munkaviszonya egy cégnél. Áthelyezéssel, felmondással, azonnali elbocsátással, fegyelmivel, nyugdíjazással.
A sajtó ma közönségesebben fogalmaz. A valamirevaló dolgozókat nemes egyszerűséggel kirúgják, jobb esetben lapátra teszik.