Mickey webnaplója

A pesszimistáknak igazuk van, csakhogy úgy nem lehet élni.  
Mert igaz, hogy túl bonyolult az egészségügyi protokoll, és vigyázni kell, mert olykor épp ezért tévednek, akik ebből élnek.
Igaz, hogy túl bonyolult a nagy tömegben készíthető digitális fotózás, mert a különféle programok nem mindig értik egymást.
Számos buktatója van már a gépbe varázsolásnak is, és az még csak virtuális képeket eredményez.
A képek papírra való nyomtatása újabb eszközök és újabb szoftverek együttműködésén alapulnak.      
Másképpen úgy szoktam meghatározni mai magunkat: A komfort rabszolgái lettünk.
Megint másképpen: Amikor dicsérték különféle célú plasztikkártya-halmazomat, azt találtam válaszolni, hogy legszívesebben visszamásznék a fára.
Ez persze nem igaz, és nem is lehetséges, de korunk komplikáltságának a kritikája.
Volt nekünk egy tanárunk, aki énekkarra agitálta a diákokat.
Mivel a karének próbái a tanórák után következtek, nem igazán szerettünk énekkarosakká lenni.
Maklári Lajos, a kórusvezető azt hangoztatta: „Ha muszáj, akkor szívesen”.
Legyen ez a lózungunk.  
Ő az optimisták közé tartozott.
Lehet, hogy az optimistáknak nincs igazuk, de csak optimista módon érdemes élni.
Optimista a NASA kiírása: Egyértelmű, hogy a dongók testtömege és kicsi szárnyai nem teszik lehetővé, hogy repüljenek. Szerencsére a dongók ezt nem tudják.
De az IBM is maradt a pozitív megfogalmazásnál, amikor kijelentették: A lehetetlent azonnal teljesítjük, a csodákra öt perc türelmet kérünk.
Egyértelmű hogy nem volt igazuk, de törekvésük a végtelenre volt nyitott.
Azt hiszem, hogy nekünk, idős(ödő) embereknek kifejezetten nagy optimizmusra van szükségünk, hogy az utolsó időszakaszt mind teljesebben éljük meg.