Nagyanyám azt mondta, hogy kétféle regény létezik.
Az egyikben megtalálják a kincset, a másikban nem találják meg a kincset.
A jó regényben megtalálják.
Igazának megfelelően először a könyv végére lapozott, s ha megtalálták a végén a kincset, akkor hozzáfogott az elolvasáshoz. Ha nem, akkor mellőzte.
Hát én nem lapoztam a könyv végére, hanem a jó góbésággal megírt Tamási Áron kötetet (Hazai tükör) végigolvastam.
Madár Vince szegény székely elvégezte a gimnáziumot, részt kért magának az 1848-as szabadságharcból, jól ismerte Gábor Áron ágyúöntőt. A bukás után bujdokolt, aztán rátalált a kincsre (Zizina), és esszeházasodtak. Boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Most itt állok megfürödve, egy újabb nekilendülés előtt, s még nem tudom, hogy az általam kiszemelendő kötet végén megtalálják-e a kincset, vagy sem.
***
Reggelre virradva az éjszaka hullott csapadék jégpáncélként ült az autó karosszériáján.
Az ablakok is alig mozdultak elektromos nyitásra.
Ma ugye vége lett az egyházi évnek, november 30-a van.
Isten éltesse az Andrásokat, Endréket, Andikat, Endiket, Andókat, Andorkákat, Bandikat, Dandókat.
(Adódik a „névike”: Andó-Bandó, kész-e már a beadandó?)
2024.11.30. 13:06 emmausz
Kiadandó, beadandó
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr2418741952
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek