Mickey webnaplója

Amikor én még kissrác voltam, apánk jövedelemérdekeltté tett bennünket, amennyiben felajánlotta, hogy minden megszerzett ötös feleletet egy-egy forinttal honorál. Tetszett nekünk ez a megajánlás, noha kijelentette, hogy van egy kivétel, az ének ötös. Mint mondta: „Ének ötös nem ötös.”
Naná.
Mind jártunk szolfézsra, hangszeres zenére.
Ami engem illet, szerettem a szolfézst. Megtanított a hangtávolságokra, a tiszta intonálásra, az együtt éneklés örömére, a zongorán eljátszott zene lekottázására hallás után. Hallásfejlesztést végzett. Ment is mint a karikacsapás.
Mindezt elöljáróban azért említem, mert a zenéhez való affinitás öröklődött a generációinkban. Mat. komponálással kísérletezik, Fl. a metzi dóm kórusában énekel, hegedül, Bl. basszusgitározott, hegedült.
És egy kedves élmény tegnapról.
Fiunk és az ő fia D. közös órán szerepeltek. Legalábbis annak idején így neveztük azokat a különleges alkalmakat, amikor hozzátartozóik előtt mutathatták be a tanítványok hangszeres tudásukat.
M. szaxofonján szólaltatott meg egy táncmelódiát, D. angol dalt furulyált, majd tanárjával együtt a Stille Nachtot fújták két szólamban. Nagyon élveztem szereplésüket.
Ma Levinek lesz közös órája, ahol trombitál, de dobol is egy xilofonnal elővezetett opusban. Talán megkapjuk videón a produkciót.
Volt nekem egy barátom, akinek nyolc gyereke adatott, és aki egy alkalommal annak az észrevételének adott hangot, hogy végképpen nem érti azokat a szülőket, akik zenére íratják be gyermeküket. Bolondok: Még fizetnek is azért, hogy a gyerekek zajongjanak.  
Természetesen megmosolyogtam, és nem értettem vele egyet.
Akitől távol áll a zene világa, hogyan is tudná azt, amit unokaöcsém fogalmazott meg: A zene olyan nyelv, amelyen mindenféle – szavakban meg sem fogalmazható – érzés, élmény kifejezhető. Semmi nem ér fel hozzá.
Hát így valahogy működik a zene világa.
A hangicsálás semmi mással nem helyettesíthető.