Mickey webnaplója

Amikor G. és én a piaristákhoz jártunk középiskolába, tanáraink ellenezték, hogy néhány szavas üdvözletet küldjünk üdvözlőlapok felhasználásával. Ugyanez vonatkozott a levelező lapokra is. (Gondolom, egyre kevesebben tudják, mi az a levelezőlap, és képeslap. Kikopófélben vannak.)
Ugyanezek a tanárok óva intettek attól, hogy egymásnak – vagy éppen nekik – kellemes ünnepeket kívánjunk. Vagy van mondandónk, vagy nincs.
G. osztályában történt egy alkalommal, hogy megjelent Mathia Károly népdalgyűjtő, akit a diákok a tanárok intésének megfelelően tartalmas felköszöntővel fogadtak, mert valamiféle nevezetes napja volt.
Mathia válaszul kb. ezt mondta: Fiúk, köszönöm a szép felköszöntést, s bocsássatok meg, de stiláris frazeológiám kevés ahhoz, hogy érdemben reagáljak köszöntőtökre…  
Hogy az én stiláris frazeológiám mire elég, annak illusztrálására álljon itt egy megtörtént eset. A jezsuita Pepi bácsi névnapja (Péter) ugye nyár elejére esik. Az együtt ebédelő társaság a szabadságolások miatt ugyancsak foghíjas volt. Tán, ha négyen voltunk az ünnepelttel együtt. Ő sejtelmesen mosolygott és megkérdezte: Ki lesz az ünnepi szónok?
Felálltam.
Én.
És így szóltam: Pepi bácsi Isten éltessen!
Nem tudom, hogy mit érzett ott belül. De hát öt percig méltatni az ünnepeltet névnapján talán mégis aránytalan lett volna az alkalmi létszámot tekintve.
Volt nekem egy forradalmi újításom.
Hogy mekkora volt a sikere, nem tudom, mindenesetre a gyakorlatot folytattuk. A lényeg, hogy megfordítottam a dolgot. Akinek, jelentenivalója (nevezetes napja, ünnepelnivalója) van, az tegye közkinccsé, jelentse be.
Úgyis ő hozza a piát a felköszöntéshez.
A többiek éltessék az ünnepeltet, koccintsanak és kész.
***
Tegnap este leesett a hó, kitisztította a levegőt, lehalkította a városi zajokat és … reggelre csaknem teljesen elolvadt.