Mickey webnaplója

A tegnapi nap élménye volt szembesülni apánk levelezésének egy részével.
Kb. 3 év levelei 72 A/4-es terjedelemben. Kétültő helyemben végigolvastam a levéldömpinget.
Szembesültem azzal, hogy az emberek tévé és pc híján összejártak beszélgetni, zenélni, és hosszú beszámolókban egymást értesítették a történtekről. A levelekben benne a politikai nyomás, a proletárdiktatúra nyomora. A mégis talpon maradás esélye, a passzív rezisztencia megvalósulása, a korabeli gyermeknevelés pozitívumai, negatívumai.
Nem is folytatom.  
A benne leírtak jó részét átéltem, igazát megerősíthetem.
Ma igazolódott a közmondás: Ember tervez, Isten végez.
Tegnap nem kerestük fel mieinket, mert még betegek voltak.
Ma nem tudtak hozzánk jönni, mert még betegek.
Nem volt ez így korábban általában.
Nem volt covid, nem volt postcovid-szindróma, sem pedig karácsonyra időzített vírusos influenza.
A fél város köhög, a másik fele prüszköl.
Na és a hasmenés,
na és a hányinger,
esetleg láz.
Maszk viselésén kívül nem sok mindent lehet tenni ellene.
Itt maradtunk félkész húsokkal, köretekkel, becsomagolt ajándékokkal és azzal a reménységgel, hogy az odavissza fertőzés egyszer csak alábbhagy, és mégis csak meglátogatjuk egymást.
Azért nem maradtunk teljesen vendégek nélkül. Egy tucat láb érkezett: két vendégé és két kutyáé.
(Vö. Szerbúsz öccce, hat papnak meg hat kappannak hány  körme van összesen?)
K. és R. jelenlétükkel csak feldobták a hangulatot.
Ünnepi gesztusként meggyújtottam egy csillagszórót.
A hiányzókra jó szívvel gondoltunk, de a sors ellen nincs mit tenni.
Már Pázmány Péter is megjegyezte: Széllel szembe ne pessents!