Mickey webnaplója

„- Bornemissza Gergely! Te király hadnagya! Hallod-e? Nálad van egy török gyűrű. Énnálam van egy magyar gyermek. Az a gyűrű az enyém. Ez a gyermek a tied… Ha a szavamnak nem hiszel, majd hiszel akkor, ha a gyermeked fejét a várba dobatom... Hallod-e Bornemissza!”
Hogy kerül most ide ez a szemtelen fenyegetés?
Úgy, hogy olvastam Volodimir Zelenszkij alpári hangvételű felhorkanását, aki Jumurdsákéval azonos stílusban üzent OV-nak:
„Magyarországra térve, itt meg kell állnom, őszintének kell lennem (Miért? Idáig hazudtál?) Egyszer s mindenkorra el kell döntenetek, hogy kinek az oldalán álltok… Ide figyelj, Viktor, tudod te, mi történik Mariupolban? Ha megteheted, kérlek, menj le a folyópartra...” És így tovább, és így tovább.
Egyes kommentelőknek feltűnt, hogy Orbán milyen visszafogott hangnemben válaszolt - bár határozott elutasító módon - erre a szemtelenségre. Milyen alapon csinál ez az alak programot egy független állam miniszterelnökének?
Kedves VZ, azt szokták mondani az ilyesmire, hogy „nono, nem őriztünk együtt disznót”.   
Lám, nincs semmi új a nap alatt.
Ami most van volt az régen is. Régen is, most is mindig akadnak olyanok, akik lemennek kutyába, és meg vannak sértődve, hogy nem kapnak fenyegetésükre behódoló választ.
Az is eszembe jut, ahogyan Morus Szent Tamás üzent az őt fenyegető VIII. Henriknek:
„A gyerekeket szokták ijesztgetni.”
***
Az orosz és az ukrán vezető politikus keresztneve Vlagyimir, ill. Volodimir. Egyaránt hatalom és béke a jelentésük. Vajon melyikük hatalma és békéje fog érvényesülni a harcok után? Melyik hatalom békéje?
***
Meghalt Pákozdi István pap, aki 1955-ben született. Nyugodjék békében! 
***
Vettünk két képet Roznik Bálinttól.
Szépek.
Mutatom a FB-on.

Lassan lecseng a parlamenti választás felfűtöttsége, a propagandaeszközök hangossága, a kialakult eredmény okán azonban nagy-nagy felháborodások, keserű visszhangok is megjelennek a posztokban, a kommentekben. Néhány gondolatomat ez ügyben vázolom.
Az első az a kormánypárti vélemény, hogy ha marad az Orbán-kormány a baloldaliaknak is megéri azok miatt a szociális intézkedések miatt, amelyek minden állampolgárra vonatkoznak. Továbbá amiatt, hogy OV és kabinetje minden módon törekedik arra, hogy a háborúból kimaradjunk, s az ottani csetepaté ne kerüljön magyar emberéletbe, se jobboldaliéba, se baloldaliéba. A nyomott áron forgalmazott termékek és az adókedvezmények szintén minden embert érintenek politikai hovatartozástól függetlenül.
A második gondolatom: Úgy vélem, hogy OV szívesen átadná a kormánypálcát bárkinek, ha  egy értelmes utód megjelenne a láthatáron, aki szívügyének tekinti e nemzet sorsát. Addig pedig szívesen kormányoz, s szeretné az ellenzéket nem ellenségként látni. Megnyilatkozásai arra mutatnak, hogy nyitott ez irányban, de nem talál fogadókészségre.
Sajnálom azokat, akik a vesztes félre szavazván deprimáltakká váltak. Nem tudom, hogy lehet segíteni rajtuk, próbálom megérteni őket (nem nagyon megy), mindenesetre empátiával gondolok rájuk.
***
Szívesebben írok arról, hogy unokáink mennyire különbözőképpen reagálnak a meseolvasásra.
A legviccesebb a francia unokák magatartása, amikor megpróbálunk nekik rossz kiejtéssel francia meséket felolvasni. Dőlnek a nevetéstől. Cserébe a kette foiszért (cette fois) ők meg a magyar termékeket ejtik franciául: Így lesz pl. a sajtból szazst.
A magyar unokák egy része korától függetlenül körbeveszi a mesemondót és tátott szájjal hallgatja, míg el nem unja a történetet.
Más unokák pedig minden mondatnál megálljt parancsolnak, mert rákérdeznek az előttük korábban ismeretlen fogalmakra. Mit is jelentenek ilyenek, mint pl. vasorrú bába, táltos ló, kik a tündérek, stb.
Nem vagyunk egyformák. Unokáink sem azok. Hála Istennek!  
***
Tegnap  gyönyörű okker és narancssárga színben pompázott a naplemente. Tökéletes fotóstéma. A Petőfi-hídon láttam is egy embert, akit elvarázsolt a tündökletes látvány, és fényképezte e természeti szépséget. Nagyon sajnáltam, hogy nem adatott meg a lehetőség megörökíteni a múló pillanat szépségét. Autót vezettem.         

Négyévenként a grund mindenese, Janó hangja motoz bennem, aki Molnár Ferenc Pál utcai fiúk c. regényéből ismerős. „Janó, mikor Bokát meglátta, vigyorogva intett feléje. - Megvertung őket! Boka szomorú mosollyal felelt. De Janó tűzbe jött: - Megvertung!... Kidobtung... Kikergetung... - Igen - mondta csöndesen a tábornok. - … Janó benézett. - Ez a mérnök úré. - Milyen mérnök úré? - Építészmérnök úré… - Építeni fognak… Hétfőn gyünnek munkások, felássák grundot... csinálnak pince... fundamentum...” Nem mondom, hogy pirruszi győzelem a jobboldal győzelme. Mert győzelem ez, az ország irányításának a lehetőségét újra megkapta a Fidesz-KDNP-koalíció. Megvertung, kidobtunk, kikergetung. A már bevált és működő gazdasági mechanizmusok folytatódhatnak tovább.
Igen is, meg nem is.
Akkorát fordult a történelem kereke, hogy normális kerékvágásról aligha beszélhetünk. A kerékvágás nem normális, és lehet, hogy maga a keréktávolság sem azonos a korábbi időszakéval. Törheti a fejét az újraválasztandó kormány a Hogyan tovább?-ot illetően.
Reményeim szerint meg fog birkózni az újabb kihívásokkal is. (Bár emeletes házat tervez a grundra a „mérnök úr”, birodalmit).
Ugye volt itt már ciánszennyezés, vörösiszap-betörés, hatalmas árvízfenyegetés, covid-pandémia, háború a szomszédban, háború itthon az ellenzékkel, és a Gyuri bácsi kalapjából előhúzott alakokkal, a nyugati politikusokkal és mérget köpködő sajtójukkal.
Távol álljon tőlem, hogy bombasztokkal operáljak, közhelyekkel éljek. Mégis Kisfaludy Károly verssorait kell idéznem: „Él magyar, áll Buda még! / A mult csak példa legyen most / S égve honért bizton nézzen előre szemünk… /”
Isten, haza, család – nagyon pozitív hívószavak. E hármast a szeretet köteléke tartja össze, teszi életképessé.
És most még egy idézet álljon itt – a Szózatból:
„/ És annyi balszerencse közt, / Oly sok viszály után, / Megfogyva bár, de törve nem, / Él nemzet e hazán. /”
Éljen! Éljen! Éljen!
Legyen végre béke!!!

Okos gondolat VD-nél. „…megnéz egy padon magányosan üldögélő öregembert. A kép megmerevedik. A fiú ebben a pillanatban válik orvossá… Neked van ilyen emléked?” VD-nek volt. Egy Paul Klee-kép: a Seefahrer.
És nekem?
Két elvetélt jelzés. 1. Gimnázium. Órai dolgozat. Egyedül az enyém fogja a várt lényeget. Arany: hová lettél, hová levél ó lelkem ifjúsága.
2. Másodjára érettségi utáni bankett. Magyartanárom odaül mellém az asztalhoz, és elmondja, hogy az évfolyam legjobb érettségi dolgozatát írtam meg.
Ezekkel a megnyilvánulásokkal nem igazán törődtem. Piaristáktól a 3T idején milyen reményekkel indulhattam volna el?
Egy siófoki nyaralás megerősítő megfogalmazása. Azt már én jelentettem ki az ÉS-t olvasva: Ilyen cikkeket bármikor írnék magam is.
Aztán húsz év szünet.
Felkérések, indíttatások, sodródok a publicisztika felé, ahol aztán ki is kötök.
***
Elvetettem kiköpött naspolyamagokat. Nem tudom, kikel-e belőlük egy is. És ha igen, hová ültetem? És ha igen, mikor fordul termőre? És ha termőre fordul, ki fog enni belőle.
Olvasom: A naspolya magjából leveléből tea készíthető. Vitaminbomba. Tele C- és különféle B-vitaminokkal. A teát főzni szokták. A C-vitamin ekkor elpusztul. Hát akkor?
***
1957-ben három hónapot töltöttem az NDK-ban, a Keleti-tenger mellett,  Heringsdorfban. Arra is figyeltek a németek, hogy hegedülni tanulok. Kaptam hegedűt, kottát, tanárt. Többek között egy német népdalt játszottam a kottából. A szobaasszonyok meghallották, és énekelték szöveggel. Máig emlékszem a négysoros dallamra. Tegnap lekottáztam. Kinek? Minek?
***
Jut eszembe egy szójáték: Bulváros Belváros
***
A vasárnap mise-intenciója a hálás aranylakodalmas pár.    
***
Válasz egy kommentre:
Az 50-es években törölték a karácsonyt, fenyőünnepnek nevezték, törölték a mikulást, télapónak nevezték. A szülőket pedig nyomatékkal kérték, hogy kerüljék a kettős nevelést.
A 70-es évektől előszeretettel névadót rendeztek keresztelő helyett.
Ma tilos módon érzékenyítenek.
Holnap majd sokkolják a népeket, hogy jó helyre x-eljenek?
Bravó szép, új világ!
  

Ötven éve házasodtunk össze. Két nagyon különböző természetű ember. Egy lány és egy fiú, egy fiatal nő és egy férfi. Semmiféle rokonsági kapcsolat nem volt köztünk. Ez persze jó degeneráltság ellen. Utólag visszagondolva nagy merészség volt részünkről. Mert…
Egy konyha elkerített részéből indult közös életünk.
Aztán fokról fokra összeszoktunk.
Aztán fokról fokra javult a helyzetünk.
Aztán egymás után négy gyerekünk született.    
Aztán kirepült mind a négy. 
Aztán mind megházasodott.
Aztán lett tizenegy unokánk.
Aztán megöregedtünk, lettünk Tücsi nagyi meg nagypapa.
Aztán megszoktuk új nevünket.
Aztán?
Most itt állunk azzal, hogy ez az év a mi ünnepünk.
Konyakkal vagy pezsgővel emlékezzünk?
Misével és ajándékokkal?
Nyáron a gyerekekkel is.
Ugyanaz áll-e kettőnkre, mint a koros emberekre?
„Nem érdem, de teljesítmény.”
Tücsi kedvenc nótája lánykora óta a Tavaszi szél vizet áraszt c.
Nekem sok van. Nehéz volna egyet kiemelni közülük.  
Az ezüstlakodalmat Chukéékkal együtt tartottuk.
Az aranyat előre láthatólag már külön.
Hála Istennek mindenért!

  

Lóg a cipőfűződ! – gyerekkoromból pimaszkodik ide a közhely, amelynek rendre bedőltünk. Ilyen és efféle más bolondozások fémjelezték április elsejét, amely bolondok napja volt. Az ugratáshoz okvetlenül hozzá kellett tenni: „Április bolondja, május szamara.” Boldog békeidők?!
Ma hajnali ötkor felébresztettem a feleségemet, hogy időben vegye be evés előtti gyógyszerét. Nem bolondozásnak szántam, de csaknem az lett belőle, hiszen korábban ő már bevette a pirulát.   
***
VD anyja naplóját idézi, aki pedig Szutrély doktor szavait idézi: „Tudja, vagy a nagyon buta vagy a nagyon intelligens emberek nem tudják más szövegét szó szerint magukévá tenni....” 
Ez a mondat rám is vonatkozik, mert sose tudtam tisztességesen megtanulni egy verset, csak nagy nehézségek árán. …Nem is vagyok gyenge legény. Utóbbit már Kabos Gyulától idéztem.
Azon járt az eszem, hogy a költő miért éppen azokat a szavakat használta, amiket.
Nehezen rögzült bennem az idegen szöveg.
***
Közeledik a választás. Még kettőt alszunk, aztán kiderül, hogy a rombolók vagy az építők kerülnek-e ki győztesen ebből a sorsdöntő megmérettetésből. Kiderül, hogy elég volt-e az ima és a böjt? Merthogy ez a fajta nem űzhető ki mással.
Gyanúsan sok államalakulatnak van útjában e tízmilliós kis ország kormánya. Sokkal többről van itt szó, mint pártok csetepatéjáról. Az értékőrzés eredményes megvédéséről, vagy értékeink elpusztításáról.
Már megint végvári harc a mi részünk.
A komfortos világ éppúgy nem képes megőrizni tartását, identitását, mint Tersánszky J. J. könyvében a kövér mókusok. A kérdés egyszerűen az, hogy képesek vagyunk-e ellenállni a gonosznak?
Reménykedem.       

Mint föld issza a csendes esőt – szól az egyik népének egyik sora.
Ma ez valósult meg. A föld issza a csendes esőt. A szöveg Ozeás próféta mondatára hajaz:
„Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat! Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás, eljön hozzánk, mint az őszi eső, mint a tavaszi eső, mely megáztatja a földet.” (Oz 6,3)
Hosszú, nagyon hosszú kihagyás után jött az eső, hogy megáztassa tavasszal a földet. Már-már sivatagosra fordult a klíma, annyira nem esett se eső, se hó. (Hó egyszer esett kiadósabban, s az előző szezonhoz hasonlóan éppen P.csabán ért bennünket az egyszeri havazás, és éppúgy mint az előző évben, újra én vittem a gyerekeket iskolába, mert nekem volt téli gumi az autómon.)
Tehát idén az egy havazáson kívül nemigen látott nedvességet a talaj. Ennélfogva hatalmas értéke van a megöntözésnek.
Azért hangsúlyozom ezt, mert a  tömegtájékoztatás rendszerint forintosítja azokat a károkat, amelyeket a szélsőséges időjárás okoz a mezőgazdaságban, de még sose hallottam, hogy forintosítaná azt az áldást, amit a csendes eső jelent a gazdáknak, s végsősoron a gazdaságnak.
Valahogyan a hála elmarad, valahogyan csak a rossznak van hírértéke, a jónak alig.
Ozeás az Úr eljövetelét olyan biztosra veszi, mint az őszi, tavaszi esőkét.
Én megfordítom: Az esők eljövetele az Úr kegyelme, az Úr gondviselő jósága.
Kiérdemelhetetlen ajándék, mely az élet lehetőségét alapozza meg.
Mi lenne, ha egyszer megköszönnénk?
Mi lenne, ha közhírré tennénk, hogy a tavaszi eső a mezőgazdaságnak ingyen 50 milliárdos ajándékot adott?
Lehet, hogy rozsdásodnak a gépkocsik karosszériái és a vaskerítések, az eső haszna mérhetetlenül felülmúlja azokat a veszteségeket, amelyek hiányában előállnának.  
Szép mondatokat ír Izajás is az esőről, hóról. Zárásképpen őt is megidézem:
Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.
(Iz 55,10–11)
Ess, eső, ess!

Politikai plakátok, zöngicsék, pró és kontra nem befolyásolnak.
Évek óta tudom, hova teszem a voksomat. Irdatlan pénzt emészt fel a sok sületlenség, hőbörgés és magamutogatás.
Van Afrikában egy törzs, a bororo törzs, amelynek férfitagjai cicomázzák magukat, próbálgatják legszebb mosolyukat, próbálják ruháikat színessé érdekessé tenni. Díszítik magukat, napokat töltenek testük ápolásával, hogy vonzók legyenek, így kelletik magukat a lányok előtt, merthogy ott hölgyválasz dívik.
Óhatatlanul ez az afrikai öntetszelgő bájgúnár taktika jut eszembe a magamutogató politikai szerepre vágyók gesztusainak megnyilvánulásait látva. Épp csak a lényeggel, progamjukkal nem dicsekednek, nem hozakodnak elő. Sok az üres lózung, a majomfecsegés. Nem érdemes vele foglalkozni.
Csaknem eltűnik ilyen közegben a húsvétra való készülődés.
Pedig ilyenkor megélénkül a Ferenciek terének a forgalma. Az ünnep közeledtével egyre többen szeretnének megtisztulni lelkükben.
Csendes időszak ez. A befelé fordulásé.
Bent a városban ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalom.
Hatalmas forgalom, sebesen közlekedő autók, a buszsávban jobbra előző fegyelmezetlenek meglepő sűrű előfordulása.
Reklám- és plakátdzsungel. Mindenütt hirdeti magát valami vagy valaki.
Örülök, hogy külvárosban lakunk.
Nem is kívánkozom a belváros harsány forgatagába.
Néhány hangulatképet azért felteszek a FB-ra, hogy érzékeltessem, a nyüzsgést. Igyekeztem nem modern, nihilista tervezésű épületeket fotózni. Ha a régi, karakteres épületek beszélni tudnának, volna mit mesélniük elődeink nyugodt élettempójáról, s bizton állíthatom, hogy kritikával illetnék a mai dzsumbujt.
Hogy mit kellett megérniük!
    

Verba volant, scripta manent. A szó elszáll, az írás megmarad.
Verba movent, exempla trahunt. A szó megindít, a példa vonz.
Gimnazista koromban ezek, és ezekhez hasonló latin bölcsességek hamar felírattak a táblára, mi meg szorgalmasan másoltuk őket a füzetünkbe. Ezek a tömör megfogalmazások évezredeken keresztül hatottak. Ma viszont már aligha.
A szó elszáll, az írás megmarad.
Megmarad, ha megmarad. Megmarad, ha kinyomtatom, megmarad, ha külső tárhelyen is tárolom, megmarad, ha nem száll el a számítógép winchestere.
Vegyük a másikat.
A szó megindít, a példa vonz.
Ma már egyre kevésbé indít meg valakit a szó.
Miért?
Mert túl sok van belőlük, mert egymás hatását olykor – és elég gyakran – kioltják az egymásnak ellentmondó megfogalmazások. Elég csak a választási nekibuzdulásokra gondolni. Egyik mond eztet, a másik mond aztat. Esetleg olykor cserélnek. Lásd szélső bal, szélső jobb (nem keverendő össze a jobbszélsővel, ill. balszélsővel).    
Tehát nagyon sok írás születik. Az írást elolvassa a nagyérdemű, és vagy megsüvegeli, vagy ellenáll a tartalmának. Ha megsüvegeli, az még nem garancia arra, hogy értékként be is építi magába, hogy életvezetésében segítse őt alkalomadtával. Bár talán tudat alatt működik is olykor egy frappáns szöveg. A világhálón és a lapokban megjelenő hatalmas szómenés inkább teljes közönyt válthat ki az emberekből. A sok-sok polgár elcsigázott, enervált: Ami a hedonizálásnak része, az leköti, és fütyül minden másra.
Azt se gondoljuk, hogy a példák mindig vonzanak. Tán az első világháborúban történt, hogy a magukat lövészárokba ásó olasz katonák berendezkedtek az állásokba, és élték világukat. Ám ez nem tetszett a parancsnokuknak, aki hazafias szónoklatot tartott a bakáknak értésükre adva, hogy most jött el az attak, a hősiesség ideje. Majd példát mutatva nekik „avanti, avanti!” felkiáltással kiugrott a lövészteknőből. Ám a bakák nem követték vezetőjüket, hanem helyben maradva megtapsolták a parancsnok produkcióját, és harsány hangon kiáltották neki: „Bravo signore capitano”.  
A kérdés a levegőben marad tehát.
Érdemes-e vajon írni? A válasz meglehetősen bizonytalan.
Az első, ami eszembe jut: Az írás lövés a sötétben. „Nem tudom, hol áll meg. Nem tudom hol áll meg, s kit hogyan talál meg.”
A második gondolat hogy írni azért kell, mert lehet. Hasonlóan ahhoz, ahogy a sziklamászó definiálja hobbijának okát. Azért mászunk sziklára, mert van szikla. Azért mászunk magas csúcsokra, mert vannak magas csúcsok.      

Márc. 28. Tőlünk keletre gyilkos háború zajlik, itthon pedig a választási küzdelem finise. Tőlem akár két éve is lebonyolódhatott volna a választás, ugyanúgy szavaztam volna, mint hat nap múlva fogok. Utálom a nyomorult trükközéseket, és elegem van belőle. A balkonon élvezem a jó időt.
Hétágra süt a nap. Az égbolt kicsit opálos. Helyzetemnél fogva a (l)égi közlekedést tartom szem előtt. Tőlünk nagyjából délkeletre helyezkedik el a Ferihegyi repülőtér. Adódik, hogy oda tartanak a gépek, illetve onnan szállnak fel. A forgalom a jól látható légifolyosókon zajlik le. A képmezőben néhány, olykor öt-hat kondenzcsíkot húzó repülőgép is látható.
Madarak páros repüléséből sincs hiány. Az elöl repülő a nőstény, a hátsó a hím. Különféle madárfajok mutatkoznak be. Szépen repülnek és hangtalanul. Nem húznak kondenzcsíkot se. Dolmányos varjak szállnak  hozzám közel. A szemközti fa tornyán raktak fészket. Oda tartanak. Majd a mutatvány magasabbról megismétlődik, ezúttal galambpár repül északnak. A tőkésrécék jellegzetes suhanással szárnyalnak az Aranyhegyi-patak mentén. Mintha őrszemek volnának a patak biztonságára való felügyelettel megbízva. A rucapártól lemaradva, de kitartóan mögöttük igyekszik egy magányos réce is.
Tekintetemet egy bio-helikopter vonzza magához. Zengőlégy lehet. Csaknem egyhelyben táncol a levegőben. Nem úgy a kékdongó. Nagy gyorsasággal zúg át a balkon síkjában.
Van itt élet.
S ha mindez nem volna elég, az esztergomi vasúti töltésen hol jobbról, hol balról tűnik fel egy-egy szerelvény. Totózhatok, hogy emeletes kocsikkal vagy földszintesekkel közlekedő érkezik-e vajon. Nos, ezek nem csendesek. Az emelt szintű töltést egy vas áthidaló szakítja meg éppen az orrunk előtt. Ezen megsokasodik a vasút nesze. Nem húztak hangszigetelő falat a lakótelep irányába. Miért? Nem tudja valaki?
De mi is okozza a vasút zaját? Tavaly leírtam. Most csak néhány mondat erejéig idézem fel:
Nézzük meg a kereket! Lám köralakú! A kör területét úgy számítjuk ki, hogy r a négyzeten szorozva pi-vel. A képletből a pi=3,14, ami nem zakatol. Az r az a sugár, ami állandó, így megint csak nem zakatol. Mi maradt meg? Hát a NÉGYZET! És ahogy gördül ez a négyzet egyik oldaláról a másikra, na, attól zakatol a vonat kereke!