Mickey webnaplója

Ifjúkoromba megyek vissza.
Nem mintha vissza akartam volna emlékezni, de hát tudatalatti világomból ezek a történések merültek fel.
Az első történetet G. mesélte, mert az ő ált. iskolai osztályában történt.
Rajzóra indult, s BG, a rajztanár is elindult, hogy szemrevételezze a Telepes utcai osztály rajzórára való előkészületeit.  
R., aki rendszeresen az autóbusz hátsó sárhányóján közlekedett, tudta, hogy cselekednie kell, mert rajzfelszerelése aztán végképpen nem volt.
Előszedte hát a bicskáját, és az olajos hajópadlóból kihasított egy ecsetszárnak valót. Hajából levágott egy pemzlire valót, és a zsebéből előkotort madzaggal ecsetté varázsolta.
Szerencsére volt a zsebében sörösüvegdugó is, azt kinevezte ecsetes tálnak.
Ezeket kikészítette, majd eliszkolt az utolsó padba.
Két rajztábála alá bújva várta a tanár ítéletét.
Gondolom, nem is maradt el.  
***
Néhány évvvel később egy meghirdetett versenyre kellett felkészülnöm.
Két napom volt arra, hogy elkészítsek valamilyen használati tárgyat.
Teljesen váratlanul ért a kihívás.
Mi nem igazán tartottunk otthon szerszámokat, sem használható alapanyagokat.
Azt találtam ki, hogy egy nem használt, ócska hegedűtok alsó lemezéből készítek pingpongütőt.
Kivágtam a formát, és cdélszerűen kifaragtam két fenyőfát. Ezeket kétoldalról rászögeztem a lemeznyélre.
Az ütő részre pedig düftinanyagot ragasztottam.
Mondanom se kell, nem nyertem meg az ügyességi versenyt, de hát a hozott anyagból ennyi telt.    
Van ennek is vagy 65 éve.
      

Hajnalban sűrű pulzusszámra ébredtem. Aztán csillapodott.
Reggeli után elindultunk a sebészetre T.-vel, mert vélhetően egy fügelevél megsértette az ujját, ami aztán rendesen elgennyesedett.
Egy órán belül sorra került.
Miközben sorára várt, nézem a sorszámát: 363.
Kérdem tőle: Miről nevezetes a 363-as szám?
Kérdésemet meg is válaszoltam.
Alsó tagozatos korunkban tollszárba szorított tollszemmel karcolgattuk a betűket a papírra. Az acél tollszem a 363-as nevet viselte. (A 100-as toll tiltott volt. Túl vastagon fogott, vágott hegye volt.)
Míg üldögéltünk, az jutott eszembe, hogy egy éve összeírtam a „kopásaimat”. Ráfért egy A/4-re. Azóta, nem csökkent, inkább növekedett a kopások száma.*
Pulzusom pl. (ami reggelre beállít a normál tartományba). A változatosság kedvéért most a fejem fáj és a fülem zúg.
Tudom, hidegfront
tudom, erek szűkülete
tudom, telehold
tudom, extra protuberancia
tudom, elhagyott hetvenhét év
tudom, a világ elistentelenedése
Mit ér, ha tudom?
„Tán a tudománynak éljek?
A tudósok mind szegények.
…
Majd elmúlnak a bajok,
én magyar nemes vagyok.”
Na, jó.
Inkább a jót tekintem.
Kellemes szél fújdogál
Csend vesz körül (T. és a fiatalok elmentek az IKEÁba.)
Bátorítón süt a nap
Két légkondicionáló segít a kánikula féken tartásában, ha szükséges.
Mi kell még?
Nyáááár van – nyáááár,
röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár.
Lombos ágon csókot vált az ifjú gerlepár.
Nyár van, nyár van, kakukk szól már a fák közt:
KAKUKK, de szép a nyár.
* Mit lépne a házi orvos, ha elé teregetném a kopások listáját?



 

Kezemben Varga püspök interjúkötetének két példánya (A megtört ostya és a megtört ember). Az egyiket annak idején vettük (2018), a másikat találtam az elvihető könyvek között. Az az érdekes, hogy a találtban öt lapszámra hivatkozás – ceruzás megjegyzés – szerepel. A jelölt helyeken nem találtam marginális megjegzést. Érdekelt, hogy a saját példányomba jegyeztem-e – esetleg ugyanazokat a helyeket. De nem. Szokásom ellenére úgy olvastam el a könyvet, hogy nem piszkáltam bele ceruzával.
Ettől kezdve már csak az a kérdés maradt fenn, hogy egyáltalán olvastam-e valaha?
Ha másra nem is, a keresésre általában alkalmas a blogom. Megnéztem a Varga utalásokatt. Jelentem, olvastam a könyvet. 2018. április 21-én ezt írtam:
Varga L. püspök … nem kevesebbet állít, mint hogy Isten a mi felfogásunk szerint szegény, mert nincs semmije, olyannyira nincs, hogy saját fiát is odaadta értünk. Persze gazdagsága paralel mérhetetlen, hiszen lelkek serege veszi körül és örvendenek egymásnak önkiüresítő szeretettel.
Aztán azon tűnődtem, hogy igaz-e ránk a pszichológusok által emlegetett félpohár víz, ami a pesszimisták szerint félig üres, a derűlátók szerint félig tele van. Ha a képre rávetítem Varga L. gondolatát, oda jutok, hogy a mi poharunk tele van vízzel, legfeljebb, ha ördögfiókák próbálnak benne tempózni, mint a muslicák.     
Ez különösen is érdekes mostanság, amikor a nagyvilág híreinek jelentős része az amerikai, a német, a francia, az olasz, a cseh, a magyar stb. parlamenti választások már-már hisztériába csapó tökéletlenkedéseiről szólnak.   
Olyan fontos ez?
Hiszen hisszük, vagy se, mindnyájan Isten kezében vagyunk, és ez nemcsak a legfontosabb, hanem a legvigasztelibb is. Ő nem kíván kijátszani minket, nem kíván kizsákmányolni minket, nem kíván sarat dobálni ránk, nem kívánja legyőzni akaratunkat, nem kíván megfosztani szabad akaratunktól, nem fondorkodik csúsztatásokkal, provokációkkal, övön aluli ütésekkel, sunyi manőverekkel, rágalmazásokkal, gyanúsítgatásokkal, ellenségképünk terjesztésével stb., stb., csupán szeret, merthogy ez nemcsak egyik attribútuma, hanem ő maga Szeretet.
Akkor most mi vaaan?
***
VD imigyen értetlenkedik mai posztjában:   
Nos, hogy van ez, kérdőjel. „Ő az Úr, aki eldönti a háborúkat. (Jud, 16)
Az úgy van, hogy minden az Ő tervei szerint alakul, egészen a végső kifejletig.

Lois Choksy a Kodály-módszerről: Ugyanezen az egyszerű és mégis összetett módon tanították az óvodásokat is és a Liszt Akadémia haladó hallgatóit. Sosem találkoztam ennyire hatékony tanítási móddal.
…Magyarországon minden a hangtól halad a szimbólum felé; a dallam éneklésétől azoknak a szimbólumoknak a felfedezéséig, amit énekeltek. A Kodály-módszerben a zenei élmény mindig megelőzi az élményhez kapcsolódó szimbólum bevezetését.
…Magyarországon a tanárok megérintik a gyerekeket az osztályban. Szeretettel, bátorítóan. Amerikában általában tilos a gyerekeket megérinteni az osztályban. Ezek kulturális különbségek, nem jó vagy rossz dolgok. Én csak azt mondhatom, hogy nekem jobban teszik a magyarok kultúrája.
***
Szőnyi Erzsébet emlékkönyvben sok ismerős szerepel. Nagy Olivér írja (300. o.): Szőnyi Erzsébet Stabat Mater c. motettáját a Mátyás-templom énekkara adta elő. A szerző mindig kifejező dallamosságban gondolkodott, hajlékonysággal, emelkedettséggel, árnyaltsággal, kis polifóniával dolgozta ki szomorú műveit. A kórus az áldozatvállalást, a krisztusi megváltást jelenítette meg és ehhez elsősorban a vezénylő Tardy László adott ösztönzést. Éles dinamikai különbségekben, a szoprán magasba törő drámai énekében, vagy lágyabban könyörgőbbé válásában is a karmestert követte együttese. Tardy László differenciált dirigálásának a titka és magva mély vallásos érzésében van, és ezzel hat remek együttesére. A két zongoraművész – Hock Bertalan és Áchim Erzsébet – négykezes játékával valóságos nagyzenekari atmoszférát teremtettek és gazdagították a kórus énekét…. Megkoronázta a hangversenyt a befejezésül elhangzott Szőnyi Kánon a 122. zsoltár szövegére. Kívánjatok békét Jeruzsálemnek. Ebben a most készült csodálatos darabban nemcsak a kórusok, de a hallgatóság, a közönség is részt vett az egymást négyszer követő ugyanazon dallam eléneklésével felhangzó összkarban, melyet Tardy László imponáló biztonsággal és szeretettel vezényelt el. (MKTH 1999/ 25-7.o.)
***
SzE külföldi tanítványai révén egyre többen tanulták meg értékelni hazánkat, kultúránkat.
***
Kodály: Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelső fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára legyen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud.

Ma van a Mátyás-templom emeritus karnagyának, Tardy Lászlónak a születésnapja. A 82.
Innen is üzenem: Isten éltesse sokáig!
Eseményekben gazdag életének leírása még várat magára. Sok értéket adhat át még azoknak, akik az ő munkásságnak részesei voltak, avagy figyelemmel kísérték tevékenységét. Ha nem kedveli az írást, magnóra mondott interjúkban eleveníthetné fel színes munkásságának sarokpontjait. (Nem kellene  a szerkesztéssel, begépeléssel foglalkoznia.)
Azt gondolom, hogy érdeklődő bőven akadna egy ilyenfajta megemlékezésre.
***
A címbeli kérdés egy vicc poénja:
Két pszichológus találkozik.
Üdvözlik egymást,majd megszólal az egyikük:
Látom, te jól vagy, hát én hogy vagyok?
***
Egyre kacifántosabb kitalálnivalókkal rukkol elő a szózat játék.
A magyar nyelv szóhasználata törekedik a mással- és magánhangzók kellemes eloszlására. Nem igazán kedveli a mássalhangzótorlódást. A szózat pedig egyre többször kerüli a magyaros szavakat.
A mai feladat megoldása – KLIKK – elég ronda szó a maga három K-betűjével egyetlen magánhangzójával, összesen három betűre szorítkozó szó valójával (persze jövevényszó).
***
Folytatom a skandi-rejtvények fejtését. Szabályom: Csak a kulcssor betűit írhatom le. Ez néha egyszerű,
Folytatom a mahjongg-játék köveinek a leszedegetését. Ez néha egyszerű, néha alig kivitelezhető.
***
Várunk – várunk – várunk – találkozunk – várunk – várunk…
Tegnap találkoztunk.
Mától kezdve tehát várunk – várunk…

Gyermek vagyok, gyermek lettem újra,
Lovagolok fűzfasípot fújva,
Lovagolok szilaj nádparipán,
Vályuhoz mék, lovam inni kiván,
Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár...
"Cserebogár, sárga cserebogár!"
- írta Petőfi Szülőföldemen c. versében.
Hát se fűzfasíp, se nádparipa,
vályú sincs, cserebogár sincs.
De van az agglomerációban négy unoka, négy korosztály, négy érdeklődési kör. Van születésnapozás, van éneklés, van közös étkezés, van hangzavar s talán van Houten kakaó is.
Vannak viccek, vannak felkérések hintáztatásra, vannak tornamutatványok, kacagás, sikítozás, ajándékozás.
Én például kaptam egy zöld levelecskét belekarcolt szívvel. Kaptam még egy összetekert mályvaszirmot.
Szép napot töltöttünk együtt összesen tízen.
Az időjárás is kitett magáért. Nem kellett megfőnünk a saját levünkben.
Kedves emlékek ezek a találkozások. Számukat gyarapítja a mai is.
***
D. vicce: utas kérdi a társától hol is vagyunk?
Nem látja, Székesfehérvár van kiírva. Nem hiszek én a kiírásoknak.
A múltkor is olvasom: NŐK. Benyitok, s vécé.
***
A pimasz mindenit a Szózat játéknak! Tegnap nagy keservesen találom el az ötbetűst: LILUL. Csak három L egy I és egy U.
Legközelebb ez lesz? FIAIÉI     

Olvasom és olvasom a Szőnyi Erzsébetre emlékező vaskos kötetet. Elég sok méltató szó hangzik el életével kapcsolatban. Méltán. Életem végéig emlékezni fogok az olvasottakra, amelyek joggal tele vannak elismeréssel, (igen sok ismétléssel is), az emlékezők fotóival.
Az elismerő szavaknak helyük van persze, hiszen SZ. E. neve fogalom a zene világában. Az általa szorgalmazott zeneoktatás a magyar művelődést szolgálta. Hatása kétségtelenül érvényesül mind a mai napig.
Gyerekkoromban engem is megcsapott a Kodály-módszer szele. Nem lettem zenész, de talán értő füllel fogadtam be a szép muzsikákat az eltelt évtizedek során. Egykori szolfézstanáraimnak köszönet érte.  
Szerettem olvasni komponistákról, pianistákról, karmesterekről… Könnyen beleéltem magamat helyzetükbe, és értettem, hogy mikor miről mesélnek.
Úgy látszik, az ember érdeklődése szelektív.  
Tegnap este a Gundel-Takács által vezetett kvízjátékot néztem a tévében.
Itt a versenyzők néhány kötelező témában mutathatják meg jártasságukat.
Játszmánként tíz kérdésre kell jó választ adni. Aki hamarabb eléri a tíz pontot, azé a győzelem. Bizony a versenyzőknek fel kell kötni a gatyájukat, hogy a villámkérdésekre flottul vágják a jó választ.
Tegnap láttam egy ilyet.
Azt hiszem, a film témában tízszer is előbb nyomta meg a gombot, illetve válaszolt helyesen.
Nagyon felkészülhetett a szakterületből.
Itt nem az általános műveltség van előnyben, hanem a témában való jártasság.
Lám, fontos az általános műveltség, de hasznos valamiféle szakterületen az átlagot meghaladó tudás is.

Tegnap figyelemre méltó anyagot olvastam a FB-on. Az első űrséta leírását,  amelyet a Voszhod-2 expedíción hajtott végre Leonov.
Tizenkét percet töltött a „semmiben”. 
Még Észak-Afrika felett nyitotta ki az ajtót, 
Szocsi felett lépett ki a kabinból és egészena
Szahalin-szigetig lebegett „odakinn”.
Közben 28 000 kilométert tett meg.
Az űrséta érzéseit ekképp fogalmazta meg:
A Földről az égboltot és a csillagokat felhőtlen éjszakán ragyogónak látjuk. Ez a ragyogás azonban össze sem hasonlítható azzal, amely a kozmoszban tárul elénk. A csillagos égboltnak még a fekete színe is rendkívüli, olyan, mint a sűrűn felvitt tus, és a csillagok olyan ragyogóak, mintha belülről Volta-ívvel megvilágított kristályok lennének. A Napra egy pillanatra sem tudunk ránézni. Olyan vakító, mintha villamos ívhegesztés lángjába tekintenénk…
Földünk azonban csodálatosan szép, különösképpen a tengerek, az óceánok, az erdők hatalmas táblái, a hegycsúcsok és fehér hósapkáik. Azt hiszem, az egész világmindenségben nincs szebb bolygó a Földnél!
Civilizációnk mintha ennek a legszebb bolygónak ellene dolgozna – létében fenyegetve.
***
Tegnap az EP élére újra megválasztották Ursulát. Az első gondolatom a cicerói megfogalmazás volt: 
Quousque tandem abutere Catilina patientia nostra! – azaz –
Még meddig élsz vissza a türelmünkkel, Catilina?
A Catilina név helyére olyan sok név kerülhetne, amennyit nem vagyok hajlandó ideírni.
A jogi elmarasztalásban részesülő röhög a markában.
Vele tarthat mind a korrumpált társaság,
az emberverő antifa,
a munkakerülő élvhajhász.
Nem is sorolom…  
O tempora, o mores (tudom a minap is ezt írtam): Ó idők, ó erkölcsök, micsoda társaság.
Mondja meg már valaki: van még lejjebb?

Magyar Hírlapbeli cikkéből idézem Kondor Katalin viccét, akinek ugyan nincs szüksége reklámra, mégis ideírom: a cikk egésze is remek, olvassátok el az egészet:
(https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20240716-a-viccek-ereje:)
Jeruzsálemben egy öregúr mindennap kimegy a siratófalhoz, immár hatvan esztendő óta. Tudomást szerez erről a CNN riporternője, aki megkeresi a bácsit, s megszólítja:
– Bocsánat uram, Rebeka Smith vagyok. Önt hogy hívják?
– Móric Fischbein – válaszolja az ember.
– Mióta jár a falhoz imádkozni?
– Körülbelül hatvan éve.
– Hatvan éve!? És miért imádkozik?
– Imádkozom azért, hogy a zsidók, keresztények és muzulmánok között béke legyen, hogy ne legyenek háborúk, és legyen vége az emberek közötti gyűlöletnek. Imádkozom azért, hogy ne legyen éhínség az egész világon.
– És mit érez most, hatvan év után?
– Mintha a falnak beszélnék…
Nincs mit hozzáfűzni, illetve tán annyit, hogy reménylem, hogy jobb a helyzet már most vagy csak később lesz azzá.
***
Örömömre szolgált, hogy éjféltájban kellemes szellő fújdogált, a léghőmérséklet is alábbszállt, így nyugodtan tudtunk aludni nyitott ajtónál kereszthuzatban.
***
Úgy látszik, ez egy ilyen nap. Elém jött még egy poén.
A birkózó éjjel érkezik haza. A hálóban egy idegennel hempereg a felesége. Elkapja hát a férfi nyakát, és kilógatja az ablakon a tizedik emeletről.
- Kérem, ne bántson – így a fickó –, családom van.
- Na, jó – enyhül meg a birkózó –, most az egyszer elengedlek.
***
Ma választják meg újra (vagy ejtik) Ursulát az EU elejére.
Tudnám nélkülözni.

T. jóvoltából ún. Adriákban (dossziégyűjtő) sorakoznak a polcokon a tematizált kéziratok. Tegnap a kották között búvárkodtam. Kerestem és nem találtam C. Franck 150. zsoltára magyar szövegét.  Meglepődtem mégis a választék gazdagságán.
Régen énekelt spirituálék;
temérdek motetta;
néhány mise-kórus;
német népdalok gyűjteménye;
nemzeti himnuszok kottái;
aztán vegyes csemege;
egy gitározást tanító kotta;
Egy kötet taizéi dal kibővítve az improvizációs lehetőségekkel, szólóbetétekkel. Dobszay Hangok világa;
egy szlovák zongorakotta, benne egyszerűsített változatban Dvorak Humoreszkje; a Kék Duna-keringő; a Für Elise; Az örömóda; Joplin The entertainer rag.; a Happy birthday; Egy darab a Carmenből; Wagner nászindulója; a Stille Nacht; O sole mio; A felkelő nap háza; Santa Lucia.
További érdekesség egy általam Svéd ötösnek ismert ötszólamú kotta, kiegészítve egy hatodik szólammal;
az Égi lovas és a Sixteen ton magyar szövege.
Most itt vannak, kedves ismerősként vesznek körbe. De érdekel-e majd valakit, a hagyatékomnak ez a szelete. Válogathat közülük, de ki is hajíthatja a szelektívbe érdektelenség esetén.
És ez csak egy dosszié tartalma. Ám van egyéb témákat illető tucatnyi Adria. Tele relikviákkal, cikkek, bizonyítványok, stb, stb.
Óhatatlanul arra gondolok, hogy egy alkalommal meglátogattuk az egyedül élő Tordon Ákost (Isten nyugosztalja). Lakása tele volt zsúfolva írói munkásságának számos lenyomatával. Egyszer csak meghalt az író [mint önmagát nevezte: „ebóli remete”].
Hogy a töméntelen papírhalom sorsa mi lett, fogalmam sincs.
…
Sic transit gloria mundi, azaz így múlik el a világ dicsősége.   
S marad, mi volt, a puszta lég