Megállítanám az időt, hogy még együtt lehessünk azokkal, akik holnap hazamennek. Siettetném az idő múlását, hogy mielőbb kikerüljünk a lassan-lassan olvasztókemencébe hajló miliőből. (Merthogy most Európa-szerte... Marseille környékén helyenként 50 fok. Mondom, még tíz fok és itt a földi pokol.)
Odasúgom E.-nek: Encore deux jour... Érti. Hozzám bújik. Aranyos.
Tegnap délután felpattanatak és megtámadták a Római fürdőt. Este fél tíz felé kerültek elő öten.
É. látván a terülj-terülj asztalkámat a meleg-szendvicsekkel megjegyezte: Fárasztó a meleg, de nem nekem kell előteremteni a vacsorát. És ezt nagyon tudom értékelni.
Fr. is hozta szokott formáját. Hol vannak a tegnapi zsemlék? Mondom: abból készült a meleg-szendvics. Sajnos nincs több tegnapi, kénytelenek lesztek mait enni. Értette a célzást. (Finir... szokta mondani.)
Ma hajnalban nálunk 24 fok volt, gondolom már valamivel több, mert a rét lombjait már nyaldossák a napsugarak.
Fatalista lévén elfogadtam, hogy nekem itt élnem, fagynom, megsülnöm kell. Most éppen jó meleg készül lenni. Akkor tehát nézünk elébe.
Megállítanám az időt, siettetném az időt – valójában semmit se tehetek, mert akár siettetném, akár megállítanám, az csak a maga ütemében szalad a vég felé: megállíthatatlan.
Az idő páciensei vagyunk valamennyien. Ehhez próbálunk pozitívan hozzáállni.
Ízelítő a 2Kor 4. f.-ből:
Isten ereje az emberi gyöngeségben
... az Isten jelenlétében nyíltan hirdetjük az igazságot, mely ... csak azoknak nem érthető, akik elvesztek... nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat... kincsünk cserépedényben van, hogy a nagyszerű erőt ... Istennek tulajdonítsuk.
Mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak,
bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk.
Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk.
Földre terítenek bennünket, de el nem pusztulunk.
... viseljük Jézus szenvedését, ... ki vagyunk téve a halálnak Jézusért, ... írva van: „Hittem, azért beszéltem”, mi is hiszünk, s azért beszélünk. Tudjuk ugyanis, hogy aki Jézust feltámasztotta, Jézussal minket is feltámaszt, ... a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket, mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök. Közöm. Hányszor végiggondoltam már, hol magamban, hol hangosan: nagyon más az, ha Pál tanítása Krisztusról és az örökkévalóságról ostobaság, és megint nagyon más, ha Pál tanítása igaz. Hatalmas sorsmeghatározó következményei vannak a hallgató részére egyik és másik esetben.
- A szokott páli szekvenciákat verssorokba szedtem az átláthatóság kedvéért. Történik valami, de... és még, de ... megint valami, de..., újfent egy állítás, de... Pál jó szónok, jó stílusú tanult ember. A felsorolások egymást erősítik. Ráadásul igazak is.
2017.08.04. 06:19 emmausz
Idő – járás
Szólj hozzá!
2017.08.03. 05:49 emmausz
Hajnali órán
Egy hajnali gondolat, azt olvasván, hogy július végére felhasználtuk a föld egész évre szóló javait. Elég szörnyen hangzik, párhuzamosan tapasztalva a klímaváltozás következményét, az idei, ki tudja, hányadik hőségriadót. Nem túlságosan szívderítő az sem, hogy mint hírlik az országunk mértét meghaladó koszszigetek alakulnak ki a Csendes-óceánban. Mit lehet itt tenni?
A vallásosak imádkoznak a Teremtőhöz, hogy térjen észhez az emberiség. Ma hajnalban arra jöttem rá, hogy az áramtermelés fölöslegét át kellene vezetni a harmadik világ térségébe, méghozzá ingyen, mert ha áram van, minden van – legalábbis a reklámszlogen szerint. Legyen olcsó áramuk, hogy „minden legyen” nekik is. Vélhetően megvolna a fogadókészség ezekben az államokban.
Kinézek az ablakon. Lehet, hogy hatalmas jelenleg a hőség, de a nappalok már rövidebbek. Fél hat van. A nap most ébredezik. A felettünk elhúzó repülőgép már tükrözi a kelő nap fényét. Itt még néhány percig árnyékban vagyunk. Minden tárva-nyitva, s a 23 fokos külső hűvösséget ventilátorok próbálják a felmelegedett panelba becsempészni. Később a légkondicionáló adja a „boglya hűvösét”. Aki nagyon hevült a hűvös szobában kissé megenyhülhet.
***
Nehéz ebben a melegben értelmes programot adni a fr. vendégeknek. Idén alaposabb körülnézést terveztek a fővárosban. De kinek van hozzá kedve sugárzó 40 fokos hőségben. Már az is szép teljesítmény volt tőlük, hogy egy műszakot lenyomtak a Palatinus-strandon. Idejük vészesen fogy, holnapután este indulás haza. Eheu, eheu, labuntur anni, labuntur horae, labuntur omnia.
5.37. Pontosan megérkezett a hajnali vonat.
Ízelítő a 2Kor 3. f.-ből:
Az apostoli küldetés jelentősége
...Ti vagytok a mi ajánlólevelünk, a szívünkbe írva. Krisztus levele vagytok... az élő Isten Lelkével írva, az élő szív lapjaira. ... alkalmasságunk az Istentől való. Ő tette, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, a Léleké... a betű öl, a Lélek éltet... máig rajta a fátyol az Ószövetségen,... csak Krisztusban tűnik el. Igen, mind a mai napig fátyol borítja szívüket, amikor Mózest olvassák, de ha majd az Úrhoz térnek, eltűnik a fátyol. Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által. Közöm. Elgondolkoztat a páli kijelentés: a betű öl, a Lélek éltet. Most éppen betűket billentyűzök a virtuális térbe. Érdekesen világítja meg az ószövetség emberét. Fátyol fedi, hogy ne lásson tisztán. Majd az Úrra nézve helyesen fognak látni. Ez jelentené a megtérést. Lesz az, mert az Úr hűséges és hosszan tűrő.
2 komment
2017.08.02. 07:14 emmausz
Nyaraló
Még gyerekkoromban felmerült bennem, hogy milyen szamárság a nyaraló. Túl azon, hogy lehetetlenség kihasználni, két helyen kell adózni, két helyre kell a szükséges eszközöket megvásárolni és tartani, unásig ugyanoda kell járni nyáron pihenni, kihagyva a világ megannyi érdekes szép táját. Most meg azt hallom, hogy a nyaraló kérdésben az emberek természetüknél fogva a macskákhoz hasonlók, amennyiben ragaszkodnak a szokott helyükhöz. Csakugyan. Tapasztalom, hogy a gyerekek szívesen mennek Lábdihegyre, és újabban Zamárdiba is. Tudják, hogy melyik helyen mik a lehetőségek (van vár csúszdával és hintával, illetve ugráló), hol lehet hancúrozni (a veteményest kivéve az egész kertben,) merre van a strand, ott mire számíthatnak. Hol lehet lángost kapni, hol jó a fagyi, hol lehet biciklizni stb. (Majd elfelejtettem, hol van wifi.)
***
Flórácska (5) megjegyzése: azért a nagypapa hasa nagyobb, mint a papáé. Méghogy nagyobb? Kétszer akkora, sőt...
***
Domika (3) előszeretettel cseréli a hangzókat. A magánhangzókat is. Lehet, hogy csak játszik, mert látja, hogy tetszik nekünk? Ilyeneket szól: Én vagyok a söfór (sofőr); meg égyszer (még egyszer); feteke (fekete); kokofefe (fogkefe); topstábla, (stoptábla); lifityety (légy szíves). No, ez utóbbit akkor se értettük, ha jó hangosan artikulálta. Van ilyen. Mást viszont azonnal. A kérdésre, hogy ki az apa és az anya, Domi ezt mondta: apa kisfiú, anya meg kisnyál.
Ízelítő a 2Kor 2. f.-ből:
A kímélet és a szeretet szavai
Föltettem magamban, hogy nem szomorúságomban megyek ismét hozzátok. Ha ugyanis elszomorítlak titeket, ki fog engem fölvidítani? Csak az, akit elszomorítottam. ... Ha valaki szomorúságot okozott nekem, ... bizonyos fokig mindnyájatoknak is. ... bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy nagy szomorúságában kétségbe essék. Arra kérlek benneteket, tanúsítsatok iránta szeretetet. ... Hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindig győzelemre segít minket, és ismeretét jó illatként mindenütt elterjeszti általunk... Krisztus jó illata vagyunk mi az Istennek, azok közt, akik elkárhoznak. Ezeknek a halál illata a halálra, azoknak az élet illata az életre. ... nem tartozunk azok közé, akik Isten tanításával nyerészkednek, hanem őszintén, mintegy az Istenből beszélünk, az Isten színe előtt Krisztusban. Közöm. A deprimáltság ellenszere a megkülönböztetően figyelmes szeretet. Pál ingyen szolgál. Tudja, hogy Isten szólal meg általa, belőle. Ez önérzete motívuma. Meglehetősen nyersen fogalmaz a hívek/hitetlenek vonatkozásában. Utóbbiak hihetőleg a felismert igazságokat tagadták meg, megátalkodásuk állhat a kemény megfogalmazás hátterében.
Szólj hozzá!
2017.08.01. 06:34 emmausz
Sweet home, hot home/kegyelem és békesség
Megjöttünk a vegyes időjárást mutató Balatonról. Fürödtünk is a hét során. Fotóztunk is a hét során. Aztán vissza Bp.-re, ahol van Wifi.
Vezetékes, meg vezetéktelen.
A vezetékes a gyorsabb.
Hogy mik vannak!
Egyre több fénykép készül. Tavaly 530, idén 630. Majd válogatok néhányat a FB.-ra.
Az idei együttvakációzás a korábbiakhoz képest elnyúlt. Idén úgy alakult, hogy a móvári gyerekek voltak itt egy hétig, a franciák azután csatlakoztak a balatoni találkozóra, és jelenleg vannak Bp.-en, innen haza a hétvégén.
Mivel az unokáink között nagyocskák is vannak, megint megkérdeztem É-t, hogy mivel kényszerítik a gyerekeket arra, hogy a hosszú utat megtegyék évente, hiszen a Balaton nem óceán, nem is tenger. É. szerint a gyerekeknek a Balaton az óceán, az a hely, amit szeretnek, ahol mindig jól érezték magukat, és ami élményt ad. Ők ragaszkodnak hozzá jobban, hogy nyáron eljöjjenek Mo.-ra. Itt hatalmas szabadstrandok vannak, idén meglátogatták Zalakarost, ami lenyűgöző, ma a Palatinusra igyekeznek.
E. egyik évben a Dagály-strandra kiérve megállapította, hogy ez a Paradicsom.
Lám-lám. Létezik földi Paradicsom is. Ha nem is olyan tökéletes, mint a kiűzetés előtti.
Estelle egyebekben az eperlekvár barátja. Ezt eszegette kiflivel tegnap este is. Megkérdeztem tőle, hogy ha én is eszem eperlekvárt, vajon olyan szép leszek-e, mint ő?
Nem mondta, hogy az teljesen ki van zárva, csak szerényen mosolygott.
Ízelítő a Második Korintusi levél 1. f.-ből:
Címzés és üdvözlet
...Kegyelem és békesség nektek Istentől, Atyánktól és Urunktól, Jézus Krisztustól! Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk. Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk Krisztus révén a vigasztalásban is... üldöztetés ért bennünket Ázsiában: ... már életünkről is lemondtunk. ... Isten ... mentett ki bennünket a súlyos életveszélyből, ... ti is imádkozzatok értünk ... a nekünk jutott kegyelemért sokak ajkáról szálljon fel hála.
I. VISSZATEKINTÉS
Védekezés a gyanúsításokkal szemben
Csak azzal dicsekedhetünk, hogy Isten kegyelmében éltünk a világban, mi vagyunk a ti büszkeségetek, s ti a mienk. ... Isten a tanúnk, hogy szavainkban, amelyeket hozzátok intéztünk, nem mindegy az „igen” és a „nem”. Az Isten Fiában... nem volt „igen” is meg „nem” is, hanem az „igen” valósult meg benne... Ezért hangzik föl általa ajkunkon az „ámen” Isten dicsőségére. Isten ... megerősít és fölken Krisztusban... és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Lelket. Istent hívom tanúul magam mellett. Közöm. Az idézett első mondat a II. vzs óta a misekezdés választható első mondatai közül az egyik. Kegyelem és békesség nektek Istentől, Atyánktól és Urunktól, Jézus Krisztustól! Mi tagadás, jólesik hallani a páli megfogalmazást a XXI. sz.-ban is.
Szólj hozzá!
2017.07.22. 07:42 emmausz
Elköszönések
Két éve olvasom, és talán többé nem. Elköszönt egy blogger. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult már meg többször hasonló gondolat az én fejemben is. Nem először hagyja el a blog műfaját valaki. Eme lépéssel minden esetben csökken a virtuális térbeli színek kavalkádja, legalábbis egy színfolttal kevesebb lesz. Az az igazság, hogy nemcsak megszűnnek blogok, hanem keletkeznek is. Csakhogy ezek felfedezése, s az arra érdemesek kiválasztása közülük időigényes, és sok virtuális turkálást igényel.
Elköszönés nélkül távozik közülünk az, akit az Úr magához rendel. K. Jancsival együtt utaztunk Nagymarosról hazafelé. Ki gondolta volna, hogy amikor elköszönünk, utoljára tesszük, kézfogásunk nem ismétlődik. Aztán Amerikában Éva, aztán a napokban T. Gyuri. Nem kérdeznek semmit, csak mennek, mennek és nem is integetnek. Vagy ki tudja...
Lám, alább az 1. Korintusi levéltől is búcsúzunk. A levél utolsó fejezetének az elemzése következik. Nem is elemzés ez, bár kivonatolás, meg szabad asszociációk a megmaradt lényeg alapján.
Elköszönnek azok is, akik szabadságra indulnak. Nem lesznek köztünk. Ha csak időlegesen is, de abbamarad velük a kapcsolatunk.
Most én is elköszönök.
Egy posztba elég ennyi tartalom.
Ízelítő az 1Kor 16. f.-ből.
Befejezés
...A hét első napján mindegyiktek gyűjtse össze, ami tőle telik, hogy megérkezésem után ... adományotokat Jeruzsálembe vigyék... Hozzátok megyek, ha átjutok Macedónián... Remélem, hogy egy kis időt nálatok tölthetek, ha az Úr megengedi. Pünkösdig Efezusban maradok, ahol széles és sokat ígérő kapu tárult fel előttem, de sok az ellenfelem is. Timóteust is marasztaljátok,...mert várom a testvérekkel együtt... tartsatok ki állhatatosan a hitben, viselkedjetek bátran, legyetek erősek. Minden dolgotokat intézzétek szeretettel... a szentek szolgálatára adta magát ... Sztefanász, Fortunátusz és Achaikusz... Becsüljétek meg az ilyeneket... köszöntenek titeket Akvila és Priszka... Minden testvér köszönt titeket. Köszöntsétek egymást... üdvözletem: Pál. Aki az Urat nem szereti, átkozott legyen! Marana tha! Urunk, Jézus (Krisztus) kegyelme legyen veletek! Szeretettel vagyok mindnyájatok iránt, Krisztus Jézusban. Közöm. – Pál nem akar bíbelődni a jeruzsálemieknek szánt összeg összegyűjtésével. Eligazítja híveit, hogy miként tegyenek. – Pál teljesen az Úrra hagyatkozik. ha az Úr megengedi. Nem csak jámborság ma is hozzátenni terveinkhez: ha az Isten is úgy akarja, hisz azt se tudjuk, hogy a következő lélegzetvételt megérjük-e. – Aki a hívek (szentek) szolgálatára adta magát, az olyat meg kell becsülni. – Üdvözletekkel zár az Apostol. Tisztelnek benneteket, akiket ti is tiszteltek! A megátalkodottakra ő is átkot mond, ami a mi füleinknek szokatlan. Az utolsó szavak egyike: Marana tha. (Jöjj el, Urunk) a miatyánkban így szerepel: Jöjjön el a te országod. Majd látni fogjuk, az Újszövetség utolsó könyve, a Jelenések könyve is ezzel a mondattal zárul.
2 komment
2017.07.21. 09:48 emmausz
Mi lesz veled emberke?
Ha valaki megszokta a kisközség nyugalmát, tisztaságát, egyszerű képleteit, a mindenkit ismerek és köszöntök az utcán jól eső érzését, annak Párizs szürke lesz és piszkos. Fanche-Comte-megyében lakó Estelle-ke unokának nem ízlett a francia főváros – az egy tour Eiffelt kivéve. Voltam kis falujukban. Elképzelem, hogy a lankás domboldalak, a zöldellő pázsit, a legelésző tehéncsorda, a sziklás-erdős kirándulóhelyek a Jura hegység északi lejtőjén olyan embernek való közeget képeznek, amelyhez képest Párizs lüktetése, vibrálása igen idegesítő, még akkor is, ha G. Gershwinnek tetszett (hallod a zenét? Egy amerikai Párizsban). Sőt még akkor is, ha Párizsban szép a nyár, mikor a Grand-Boulvar fényárban áll...
Nálunk holnap tetőzik a dunszt, és a hőség vasárnap is kitart, aztán meglátjuk. Mindenesetre nyári szünetet rendelek el blogomban kb. egy hétig. Aztán majd csak alábbhagy a kánikula, nem úgy, mint néhány éve, amikor csak októberben csillapodott le normális szintre.
Mi lesz veled világ, mi lesz veled emberke? Áder J. az ENSZ-ben panaszkodik a bolygó klímaváltozása miatt. Milliárdok nélkülözik a jó vizet, a többiek egyre nyilvánvalóbban harcolnak érte. Ég az erdő Kaliforniában, Itáliában, Horvátországban, Portugáliában, Ausztráliában és ki tudja, még hány helyen. Az USA szerint nincs közünk a klímaváltozáshoz, kevés a mi beleavatkozó képességünk. Talán igazuk van. A légszennyezés visszaszorítása akkor is értelmes cél: emberi tartásunk, méltóságunk megnyilvánulása, még akkor is, ha eredménytelen. Már az is eredmény, ha nem koszoljuk tovább az unokáinktól haszonélvezetre kapott földet.
Ízelítő az 1Kor 15. f.-ből, 2. rész.
A feltámadt test tulajdonságai
... van égi test meg földi test ... Más a Nap ragyogása, más a Holdé, más a csillagoké... Ilyen a halottak feltámadása is. Romlásra vetik el – romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el – dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el – erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el – szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is. „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké... Az első ember földből való, földi; a második ember a mennyből való ... ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni.
A végső állapot
Azt még hozzáfűzöm, hogy nem örökölheti Isten országát a romlandóság... Nos, titkot közlök veletek: ... a végső harsonaszóra mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, ...a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, a halandónak a halhatatlanságot... akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn... szeretett testvéreim! Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló. Közöm. – Ha a földi ember természete gazdag változatosságot mutat, odaát is így lesz. – Halál, hol a te fullánkod (a bűn)? Utolsóként töröltetik el a halál, a bűn következménye. – Egy paradoxon a végére: fáradozásotok nem hiábavaló. Ha a paradoxon egyik végén ez áll: Nem tudtátok, hogy ott is arat, ahol nem vetett (tehát a talentumokkal el kell számolni)? A másik végén: Nélkülem semmit se tehettek és még: az üdvösség az embernek lehetetlen, de nem az az Istennek. A páli kijelentés a két végletes pont között van. Valahogy igaz lehet, teljes odaadással dolgozni, mert az üdvösség azon múlik, és imádkozni Isten irgalmáért, merthogy az üdvösség rajta múlik, az ő kezében van.
Szólj hozzá!
2017.07.20. 11:05 emmausz
Egyszerű és nehéz
Szeretni egyszerű és nehéz. Sokszor leírtam már. Most kicsit kifejtem.
Egyszerű, mert nem kell hozzá semmiféle eszköz. Pozitív hozzáállás viszont igen, és ez teszi nehézzé a bennünk kialakult ellenérzések miatt. Egy mondat erejéig kitérek az előítéletességre. Az előítélet lehetővé teszi a sablonos tájékozódást, de akadályozza a konkrét tisztánlátást. Egy kicsit segít, hogy aztán inkább gátoljon az egymás felé közeledésben.
Szeretni nehéz, mert nehezen fogadjuk el a tőlünk különbözőt. Tartunk tőle, félünk a más befolyásától, attól, hogy rongálja saját identitásunkat. Pedig a változatosság természetes, és jó, hogy nem vagyunk egyformák. Nekünk pedig meg kellene tanulnunk kedvelni a különbözőséget, meg kellene tanulnunk örülni a változatosságnak. Amint a kultúrák gazdagíthatják egymást, úgy a társas kapcsolatok is (amitől félünk, hogy ki is olthatják kultúránkat mind társas, mind egyéni szinten).
Mégis.
Az általam többször emlegetett Wagner Viktória szociális testvér mondta, hogy védenceit úgy szereti, ahogy vannak. Piszkosan, lopósan. Magyarán elfogadja őket a tőle különböző minőségükben, úgy, ahogy vannak, hogy aztán onnan húzza őket saját példája által, szeretete által.
Tehát ha fejlődni akarok, akkor mindenkit annak kell szeretnem, aki ő most. Kéregetősen, lopósan, lejmolósan, sunyin, nyeglén, nagyszájúan, tékozlóan, pazarlóan, fenntartásai ellenére, éles kritikus mivolta ellenére, nagyképűen, szőnyegét ránk rázóan, morgolódásai ellenére, technót bömböltetése dacára, kivagyiságával együtt, pikírt megjegyzései ellenére. Nem sorolom tovább. Mérlegelnünk kell, hogy valaha mi is sokféle negatív tulajdonsággal küszködtünk; de, sőt, ma se vagyunk tökéletesek, de még mennyire nem. (A vicc szerint féléve még nagyképű voltam, de most már tökéletes vagyok.)
Jól is néznénk ki, ha irtózna tőlünk Isten halálunkban.
Ízelítő az 1Kor 15. f.-ből, 1. rész.
III. FELTÁMADÁS
A halottak feltámadása
... Krisztus meghalt bűneinkért, eltemették és harmadnap feltámadt. Megjelent Péternek, a tizenkettőnek, majd több mint ötszáz testvérnek... Utánuk pedig ... nekem is. Én ...üldöztem az Isten egyházát. De ... többet dolgoztam mindegyiküknél az Isten kegyelméből... hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból ... Ha nincs feltámadás, ... nincs értelme a mi tanításunknak, ... és semmit sem ér a hitetek: még mindig bűneitekben vagytok... Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. De Krisztus feltámadt a halálból ... Ádámban mindenki meghalt, úgy Krisztusban mindenki életre is kel, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd az ő eljövetelekor mindnyájan, akik Krisztushoz tartoznak. Azután következik a vég, amikor is (Krisztus) átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. Utolsóként a halál semmisül meg, hiszen „mindent lába alá vetett”... S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben. Különben miért tesszük ki mi is magunkat szüntelenül veszélynek? ... Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz
beszéd megrontja a jó erkölcsöt. Legyetek józanok, és ne vétkezzetek! Közöm. Pál tanúsítja, hogy ki mindenkinek jelent meg Jézus feltámadása után. A feltámadás hitünk pillére. Ha nem volna igaz, tévedésben volna minden keresztény. De hát feltámadt. Az örök életben Isten lesz minden mindenben. A nem hívők magatartása érthető, ha nem is követjük: Együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk. Mi azt valljuk: Non omnis moriar, nem halunk meg egészen, sőt. Magamat plagizálom: Mi örökké élünk, csak közben egy kicsit meghalunk.
Szólj hozzá!
2017.07.19. 09:57 emmausz
Az igék dominálnak?
Elmentünk, elénk jött, beültünk, vendégeskedtünk, kávéztunk, fotóztam, megebédeltünk, elhoztuk őket, vonatra szálltunk, vendégeskedtek, érdeklődtek, unatkoztak, vitatkoztak, szerették, nem szerették, elálmosodtak, játszottak, játszogattak, elaludtak, elaludtunk, felébredtünk, beszélgettünk, együtt ettünk, külön ettünk, szerették, nem szerették,elnyalták, nem nyalták el, megitták, kávéztunk, üdítőztek, fotóztunk, játszottunk, játszottak, megérkeztek, üdvözölték egymást, örültek, együtt voltak, együtt voltunk, beszélgettünk, hintáztak, csúszdáztak, hazajöttünk, hangoskodtak, belebeszéltek, megebédeltek, hazautaztak, integettünk, elhúztak, elmosogattunk, kiporszívóztunk, rendet raktunk, kiszemeteltünk, megvacsoráztunk, elindította, kiszedte, kiteregette, tévéztünk, versenyeztek, győztek, örültünk, megfejtettem, olvastam, aludni tértünk.
Megírtam.
A magyarban tényleg az igék dominálnak.
Ízelítő az 1Kor 14. f.-ből:
A lelki adományok felhasználása
Törekedjetek a szeretetre, de igyekezzetek a lelki adományokat is elnyerni, különösen a prófétálást... az emberek épülésére, buzdítására és vigasztalására... aki prófétál, az Egyházat építi vele... aki prófétál, nagyobb annál, mint aki az elragadtatás nyelvén szól... ha nem hallattok érthető szavakat, hogyan értsék meg az emberek, amit mondotok? ...Imádkozzam lélekkel, de imádkozzam értelemmel is, énekeljek lélekkel, de énekeljek értelemmel is. Ha ugyanis csak lélekben dicsőíted az Istent, hogyan mondhat áldó imádra áment az, akinek a be nem avatottak szerepe jutott? Azt sem tudja, mit beszélsz... az egyházban inkább szólok öt érthető szót, hogy másokat tanítsak, mint tízezer szót az elragadtatás nyelvén... gonoszság terén maradjatok kiskorúak, gondolkodásotokban azonban legyetek felnőttek... a prófétálás a hívőknek szól,... ha prófétálnak, s belép egy hitetlen vagy be nem avatott... arcra borul, imádja az Istent és megvallja: „Valóban köztetek az Isten!” ...Amikor egybegyűltök, akinek csak van dicsőítő éneke, tanítása vagy kinyilatkoztatása, nyelvadománya vagy magyarázata, az mind épülésetekre szolgáljon. Az elragadtatás nyelvén szólást valaki magyarázza meg. Ha nem akadna magyarázó, hallgassanak az egyházban. A próféták beszéljenek, és ha egy másik jelenlevő kap kinyilatkoztatást, az előbbi hallgasson el... Isten ...a békesség Istene. Mint a szentek minden egyházában, az asszonyok hallgassanak összejöveteleiteken... Ha tudni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon a férjüktől, mert az asszonynak nem illik az Egyházban beszélnie. Közöm. Pál világossá teszi, hogy a szeretet a legértékesebb. A különféle karizmák csak áttételesen szolgálják az egyház javát. Ezért a világos beszédet, prófétálást, tanítást favorizálja. Azt javasolja, hogy többen fejthessék ki, mire ösztönzi őket a Lélek. Különös, hogy a nőktől elvárja, a csendben maradást. Ma nehéz érteni, hogy miért teszi. Korának sajátossága szól belőle? Még érdekesebb volna tudni, hogy ma mit mondana. Én a közelmúltban egy-egy perikópát a közösség előtt kifejtettem. Vajon mozdított-e valamit a lelkükben? Ki tudja.
Szólj hozzá!
2017.07.18. 09:55 emmausz
Az óbudai-szigeti játszótér
Mivel közel harminc év óta lakunk Óbudán, ki tudja, hányszor kerestük fel az idők folyamán ezt a játszóteret. Kezdetben elkészült a domb az óriáscsúszdákhoz. A dombot talicskával hordták fel az alkalmi kubikosok, sokféle népek, pl. a papnevelő szeminárium kispapjai, köztük sógorom is. A Csúszda elkészült. Na, nem a mai formájában, de használható csúszda volt az is. A játszótér főleg vascsövekből készült valamiket tartalmazott. Egyre bizton emlékszem, egy tornaszerre. Korlát volt, persze nem állítható távolságú. Fiatal apaként még meg tudtam csinálni rajta a gimnáziumban kötelező nyolc darab saslengést. Ma már egyet se tudnék.
A mai játszótér meglehetősen komfortos. A különféle pörgő hinták és egyéb játékok mellett megépült a „klotyó” is, ami azért több annál. Mosdó, és mellette puritán kivitelű csaptelepek sora, úgy néz ki, mint a laktanyák mosdóvályúja. Még kókadt állapotában is szép a botanikus kertszerűen telepített flóracsoport.
Tegnap a hatalmas rét úgyszólván teljesen üres volt. Nem csoda, a rekkenő hőségben senkinek nem volt kedve elidőzni az árnyéktalan terepen. Máskor azonban tele van kutyásokkal, játszó csoportokkal. Közösségek találkozóhelyeként is kiváló.
Amit nem szeretek, a szigetfesztivál. Tűröm, miként a zajártalmaknak kitett tízezrek tűrik. Meg kell jegyeznem, ma már a zajszigetelés sokkal jobb, mint indulásakor.
Még mindig fülemben az évtizedekkel korábbi agresszív hang, amely hajnali félkettőkor vert fel álmomból: „Ne pofázzatok bele a dolgaimba”. Jó lett volna, ha akkor valaki odamegy és belepofázik a dolgaikba.
Mára már megszelídült a hangzavar.
Mindenesetre nem bánnám, ha másutt rendeznék meg a SZF.-t.
Nem sírnám vissza.
1Kor 13. f.
A legkiválóbb adomány a szeretet
Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet. Közöm. A páli levelek egyik legkitűnőbb fejezete. János tudatja, hogy az Isten szeretet. Pál pedig megírja, hogy miféle szeretet az, aki az Isten. Az ember elé teszi ennek a szeretetnek a leírását, hogy eztán már eszerint éljen. Merthogy szeretni mindig lehet. Szeretni nagyon egyszerű és roppant nehéz, de kötelességünk az isteni szeretetparancs teljesítése, „ahogy a csövön kifér”. A szeretetlen ember üres csigaház, céltalan és értelmetlen. A szeretet a minden, az az egyetlen szabad vegyértékünk, amellyel képesek vagyunk kapcsolódni Istenhez. Nem is marad meg belőlünk más, mint az adott, szolgáló szeretet. Nosza!
Szólj hozzá!
2017.07.17. 13:35 emmausz
I HAD A DREAM
Mindenkinek van egy álma, mindenki elmondhatja: azt álmodtam, hogy... De nem mindenki és nem mindig emlékezik vissza arra, hogy mit álmodott. Én most visszaemlékezem.
Azt álmodtam hajnalban, hogy Levi unoka eltörte a lábát. Be volt gipszelve. Azt a feladatot kaptam, hogy menjek el vele az orvoshoz, villamossal, földalattival stb., és a megállapodott időpontban érjünk oda. Közben pedig – ki tudja, miért – vegyünk neki egy biciklit. Elindultunk. Ki tudja, miért, egy pap(?) hozott egy rozsdás gyerekkerékpárt, de olyannyira elanyagtalanodott a váza, hogy teljességgel hasznavehetetlen volt. Ekkor kerestem egy kerékpárszaküzletet, vettünk is egy bringát: Levi a nyakamban, a bringa a hónom alatt, indultunk a metróhoz. Ám nem működött a jegyautomata, zárva volt a pénztár, és valamiért többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült felszállnunk a megfelelő járatra. Ekkor végső elkeseredésemben így fohászkodtam: Most segíts meg, Mária!
És megsegített.
Azonnal.
Felébredtem.
Ocsúdva ráébredtem, hogy Levi ez idő szerint a Balatonon van. Nincs olyan hírem, hogy eltörte volna bármijét. Nem kell sehova vinnem orvoshoz. Nincs rozsdás bicikli, sem új. Nem ül Levi a nyakamban. Nincs itt pap. Nem késünk el sehonnan. Egyáltalán: Minden rendben van.
Aztán továbbgondoltam álmomat. Ha álmomban tüstént megérkezett a radikális égi segítség, így működik ez a valóságban is.
Hatékonyan és azonnal.
Ízelítő az 1Kor 12. f.-ből:
A Szentlélek kegyelmi adományai
...nem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által. A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten... ugyanaz. mindenki azért kapja a karizmát, hogy használjon vele. a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a tudást, a hitet, a gyógyítás adományát, csodatevő hatalmat. prófétálás vagy a szellemek elbírálásának képességét, különféle nyelveket vagy a nyelvek értelmezését nyeri el. Mindezt a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek.
Az Egyház Krisztus teste
A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Mi egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel, zsidók, pogányok, rabszolgák, szabadok. Mindnyájunkat egy Lélek itatott át. Mert a test sok tagból áll... A szem nem mondhatja a kéznek: „Nincs rád szükségem” vagy a fej a lábnak: „Nincs rád szükségem.” Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek. Isten akarata, hogy a tagok törődjenek egymással... valamennyi együtt szenved, s örül vele. Ti Krisztus teste vagytok, tagjai. Az Isten némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett. Adott csodatevő hatalmat, gyógyító erőt, segítőkészséget, kormányzóképességet,... Törekedjetek azonban az értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek. Közöm. – A mai adag szekvenciák: zsidók, pogányok, szabadok. Továbbá: bölcsesség, tudás, hit, gyógyítás, csodatevés, prófétálás, szellemek megkülönböztetése, nyelvek, és értelmezésük, megannyi közösséget szolgáló karizma. – A test és a tagok viszonyáról vö.: Menenius Agrippa (Kr. e. 500. körül) meséje. Minden tagra szükség van, minden karizmára is: újabb szekvencia: apostolok, próféták, tanítók, csodatevés, gyógyítás, segítés, vezetés, stb. Ami mindet übereli, azt a következő fejezetben részletezi Pál, a szeretethimnuszban. Erről mondja: Magasztosabb utat mutatok...
Utolsó kommentek