Sokszor elgondolkoztam rajta, hogy az úgynevezett fejlődés hova vezet. Talán nézzünk rá néhány példát. Vas Gereben, de Gárdonyi is ír a nemzet napszámosairól. Terményekért, ingyen lakásért, kosztosként mindennap másutt ebédelve tengették magukat a tanítók, tanárok. Ma nem így van. Az állam hírcsatornái folyamatosan tájékoztatnak arról, hogy hogyan emelkednek a tanári fizetések, a tanárok pedig próbálnak sztrájkkal még több bért elérni. De a közlekedési dolgozók is. Szeretném megkérdezni tőlük, hogy mikor lennének elégedettek, mekkora bér esetén fejeznék be a morgást. Röhögő görcsöt kapok, amikor a légitársaságok folyamodnak sztrájkhoz. Kevés az illetményük: Mekkora vagyon volna elég, amikor teljes megelégedésükre lébecolhatnának. És mi lenne akkor?
Szüleim koldusai élete a lét és nemlét határmezsgyéjén helyezkedett el. Koldusaikat a kistelepülés jóindulata mentette meg az éhhaláltól, a megfagyástól. A mai koldus helyzete, úgy vélem különb, és az amerikai koldus öltönyben koldul. Egyes nyugat-európai államok azon gondolkoznak, hogy mindenki kaphasson a megélhetését biztosító jövedelmet, ha dolgozik, ha nem. Na és? Hogyan tovább? Teszem azt, megkapják és egyre többen, mert a robottechnika tömegek kezéből fogja kivenni megélhetésüket. Na és? Mi lesz akkor? Az emberek tömegesen feleslegesnek fogják magukat érezni? Vagy rájönnek arra, hogy elmeélesítő játékokkal, egymással való törődéssel, szeretetben való élettel reagáljanak erre a pimasz kihívásra? Vagy egymás ellen fognak fordulni, az ilyeneket és az olyanokat hibáztatva amiatt, hogy életük nem egy innen oda vezető úthoz, hanem a sehonnan sehová nem vezető utcához hasonlít.
Milliárdokért felújították az előttünk húzódó vaspályát. A töltést megemelték, állomásokat cseréltek, átereszeket képeztek, az úthálózatot korszerűsítették. Na és? Az menetidő maradt nagyjából a régi. Most dolgoznak a vasútvonal villamosításán. Már feszül helyenként a vöröses színű felsővezeték. Elektromos mozdonyok fogják húzni a kocsikat a dieselek helyett. Na és?
Azt hiszem, mindezek kellenek és mindezek másodlagos kérdések. A lényeg, hogy az ember méltósággal élhesse le életét tisztes szegénységben vagy tisztes gazdagságban, mindenféle körülmények között vagy ellenére egymásra figyelve.
Ízelítő az ApCsel 27. f.-ből:
Hajón Rómába
...kifutottunk a tengerre. Szidónban Pál meglátogatta barátait. Innét Ciprus, majd a liciai Mírába értek. ott egy alexandriai hajóra szálltak, s jutottak Knidoszig, majd Kréta alá hajóztunk... végül a Jókikötőhöz értek.
Pál figyelmeztetése
Pál: a hajózás az életünkre veszélyessé kezd válni. A százados: mégis elhajózunk Főnixbe.
A hajó viharba kerül
...a vihar elsodorta őket. Klauda után Szirtisznél ...sodródtak tovább. A rettenetes viharban ... a hajósok kidobálták a hajó fölszerelését. Több napon át sem a napot, sem a csillagokat nem lehetett látni. A vihar csak dühöngött, végül már minden reményünk odavolt, hogy megmenekülhetünk.
Pál bátorító szavai
...csak a hajó vész oda, emberekben nem esik kár. Az éjszaka megjelent előttem annak az Istennek az angyala: „Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Nézd, neked ajándékoz az Isten mindenkit, aki veled hajózik.”
A hajósok menekülési kísérlete
2 hete Adriai-tengeren hányódtak...
Utolsó órák a hajón
Pál: egyetek valamit. Senkinek a haja szála nem görbül meg. Aztán a kenyeret megtörte és hozzáfogott enni. Erre mind a kétszázhetvenhatan ettek, ... a búzát a tengerbe vetették.
A hajótörés
Amikor megvirradt, ... egy földnyelvhez jutottak, és ráfuttatták a hajót... mindenki épségben kijutott a partra. Közöm. Pál kalandos úton érkezik Rómába. Hajójuk összetörik, de 276 utasa megmenekül. Pálnak alkalma van felkeresni szidóni híveit, és az utasok körében is feltűnt igaznak mutatkozó próféciáival, bölcs tanácsaival. Ha Isten akar valamit, az meg is valósul, akár a természeti körülmények segítségével, akár ellenükre. Bölcs dolog rá hagyatkozni: Legyen meg a te akaratod!
2017.06.14. 11:53 emmausz
Na és... Mi van akkor?
Szólj hozzá!
2017.06.13. 10:34 emmausz
Egy ortodox himnusz
Tegnap a Mária-rádióban hallottam egy kifejezetten nagy méltósággal elővezetett négyszólamú ortodox dallamot. Reméltem, hogy valahol ráakadok a nóta szövegére, és reményem alapos volt: a google-on megtaláltam.
Amit a képzőművészetben az ikonfestészet képvisel, nagyjából ugyanazt a végtelenre nyitottságot találjuk meg az ortodox énekekben, imákban. Hódolatot az élő Isten előtt, tiszta hangzásokkal visszaadni valamit a tökéletesből. Rájöttem hallgatás közben, hogy az ortodox kórus két pillére egyaránt hangsúlyos. A tiszta akkordokat megszólaltató dallamvezetés, és a tökéletesen egyszerre artikulált szöveg. Csak akkor erősítik egymást, ha a harmonikus hangzás megtámogatja az ima szövegét, a szöveg pedig az egyszerre való kiejtés miatt teljesen érthető és ilyenként válaszol a hangzás méltóságteljességére.
Ez nagyjából megvalósult a tegnap hallgatott zeneszám folyamán. Ezért is akartam a nyomára bukkanni ennek a szépséges Istenhez-fordulásnak. Lám sikerült, mutatom. A dallamot nem, de kis fantáziával hozzágondolhatjátok annak a szépségét is.
Refrén: Örömteli fény, örök Atya szép ragyogása,
szent és áldott Krisztus!
- Méltó, hogy minden időben dicsérjen
a szentek kórusa.
Isten Fia, ki életet adsz, és a világ téged dicsér:
Refr. - Énekelünk neked, Mária Fia,
Egyházunk szeplőtlen jegyese,
Te, aki testet öltöttél, Te a fények forrása.
Refr. - Szállj le ránk, Szentlélek,
aki által szólítjuk az Atyát,
hogy legyen imáink tüze, megváltásunk ereje.
Refr. - Énekeljük feltámadásodat,
Te, aki feltámadtál a sír homályából,
ragyogó hajnalcsillagunk, új világnak szent jele.
Refr.
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak,
és a Szentléleknek,
Miképpen kezdetben most és mindörökké. Ámen..
Ízelítő az ApCsel 26. f.-ből:
Pál beszéde Agrippa király előtt
...Életem Jeruzsálemben folyt, ...vallásunk szerint éltem mint farizeus. És most bíróság előtt állok, mert reméltem az ígéretben, amelyet az Isten atyáinknak tett... Eleinte a hívők közül sokakat börtönbe juttattam... Damaszkuszban megtértem Jézushoz. Jézus: A pogányokhoz küldelek, hogy nyisd meg a szemüket, s visszatérjenek a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából az Istenhez, hogy a bennem való hit révén elnyerjék bűneik bocsánatát, és részt kapjanak a megszenteltek között. Agrippa király, ...nem lehettem engedetlen a mennyei látomás iránt, hirdettem Damaszkuszban, Jeruzsálemben, Júdeában, a pogányoknak, hogy tartsanak bűnbánatot és forduljanak az Istenhez igaz bűnbánatból fakadó tettek útján. Ezért fogtak el a zsidók a templomban, és ezért voltak rajta, hogy megöljenek. De az Isten megoltalmazott mind a mai napig, s tanúságot teszek kicsik és nagyok előtt egyaránt. ...Agrippa: kis híja, hogy rá nem veszel: legyek keresztény. Pál: Kérem az Istentől, akár kicsi, akár nagy áron, hogy nemcsak te, hanem egész mai hallgatóságom olyan legyen, mint én vagyok... Agrippa király Fesztusznak: Ezt az embert el lehetne bocsátani, ha nem föllebbezett volna a császárhoz. Közöm. Még egyszer halljuk Páltól saját megtérését, küldetését. Hirdeti zsidóknak, pogányoknak, szegényeknek és a királynak, hogy Jézus a fölkent, a Krisztus, akivel eljött a próféták jövendölte Messiás. Szép tanúságtétel ez. Világos, érthető, elgondolkoztató. Különösen is hiteles Pál szájából, aki korábban teljes testbedobással dolgozott a keresztények kiirtásán.
2 komment
2017.06.12. 06:40 emmausz
Mi sem könnyebb annál
Mi sem könnyebb annál... Hajnalban eszembe jutottak azok a régi diákévek, amikor a piarista Szoboszlay András tanította a matematikát nekünk. Egyszer mesélt egy zsenigyerekről, akinek a kedvenc szavajárása volt: Mi sem könnyebb annál. Tanárát ez a magabiztosság rettenetesen zavarta, ezért fogós kérdést intézett hozzá. A gyerek kapásból megválaszolta, mondván szokása szerint: Mi sem könnyebb annál...
De hogy mi volt a szellemes kérdés, és mi a tanítvány még szellemesebb válasza, ötven év elteltével bizony már rég elfelejtettem, és P. Szoboszlayt se kérdezhetem meg immár.
Ezért gondoltam egy merészet, hátha a google tudja. Beírtam hát, a bűvös szavakat, mert ugye (mi sem könnyebb annál, mint beírni néhány szót): majd rájöttem, hogy van, amit a google sem tud. Ilyen pl. a fenti történet folytatása. Adott viszont jó néhány találatot a szófordulatra. Úgy látszik, az írott sajtó és az irodalom tele van velük. Ollóztam hát közülük néhányat, mert mi sem könnyebb annál.
- which is best proven by, , , Translation, human translation, automatic translation. ... Hungarian. Mi sem könnyebb annál. (fordító)
- Hogyan kell fiúzni? Mi sem könnyebb annál! (Éva magazin)
- Bár sokan úgy vélik, mi sem könnyebb annál, mint szeretni, a szeretet valójában – művészet. Ha nem készülünk fel rá, ha nem öltöztetjük ünneplőbe a szívünket... (Szt. Kereszt Pléb.)
- A galuskával semmi esetre sem tudsz megbirkózni; ez titok. – Mi sem könnyebb annál – felelte általános csodálkozásra a törpe. Mókuskorában ugyanis gyakran csinált ilyet. (Hauff)
-Mikor belekezdtem a cikkbe, úgy gondoltam mi sem könnyebb annál, hogy bemutassam az embereknek az én szenvedélyemet, a GrandUP-t. (edzésfajta)
- Mi sem könnyebb annál! Egyszerre viseljünk hadat Giskra ellen, Cillei ellen, Frigyes ellen, meg a török ellen is, mi? Így képzeled? Vitéz a feje búbját vakargatta. (Hunyadi: A hit harcosa)
- De ki nem mondta volna egyikük sem, mert ami igaz, igaz, más láthatatlan darazsak is .... És mi meg hagytuk itt vakon szenvedni! .... Ó, mi sem könnyebb annál. (Virágkoldusok. In memoriam Lázár E.)
- De mi lenne, ha mi a nép tapsához igazodnánk? Nekünk, Krisztus és a tudományok ... Mi sem könnyebb annál – felelte a házigazda. (Szathmári Sándor: Gépvilág)
- És mi jut eszembe, ha most lehunyom a szemem? Semmi ... Mi sem könnyebb annál, mint kiszakítani egy füzetlapot, a munkatervet megint csak nem tartjuk be (Christa Wolf: Ki volt Christa T.)
- Mi sem könnyebb annál, mint letaszítani onnan valakit – azon az oldalon még korlát sincs. – Az már biztos, hogy ott történt a tragédia? – Igen. Van itt egy kisfiú... (A. Christie: Miss Marple)
- Pedig, kedvesem, ma már mi sem könnyebb annál – ellenkezett Dobrev. – Régen művészet volt mozdonyt vezetni, jártasság és érzék is kellett hozzá. (CH. Kuznevski: A Vadászok)
- S a tengerész elmondta, mi minden történt velük. A mérnök derűsen hallgatta ...Vegyileg! – Hisz mi sem könnyebb annál! – kiáltotta az újságíró (J. Verne: A rejtelmes sziget)
- ...bullákat árulnak, diszpenziumok mennek át bankjukon, és ha a Fuggerek barátaid, mi sem könnyebb annál, mint hogy papi hivatalhoz juss.(J. Fugger halála. Rubicon)
Belátható, hogy mi sem könnyebb annál, minthogy a posztomat megíratom a googleval, miközben az idézetekkel bennetek is reminiszcenciákat ébreszthetek szembesítve egy-egy korábbi olvasmányélményetekkel.
Ízelítő az ApCsel 25. f.-ből:
Pál Fesztusz előtt
Fesztusz elé járultak az előkelő zsidók, és előadták panaszukat Pál ellen... Fesztusz: ...meghatalmazottaitok jöjjenek velem, és ha van valami bűne ennek az embernek, emeljetek ellene vádat... a Jeruzsálemből jött zsidók súlyos vádat hoztak fel ellene. De bizonyítani nem tudták őket. Pál így védekezett: „Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem.” Fesztusz: „Beleegyezel, hogy fölmenj Jeruzsálembe, s ott ezek ítélkezzenek fölötted ebben az ügyben?” Pál tiltakozott: „...A császárhoz föllebbezek! Fesztusz: „A császár elé mész.”
Agrippa király Fesztusznál
Amikor Agrippa király és Berniké Cezáreába érkezett..., Fesztusz előhozta a királynak Pál ügyét. Jeruzsálemben a főpapok vádat emeltek Pál ...ellen... a vallásukkal kapcsolatban volt vele valami vitájuk, meg egy bizonyos halott Jézust illetően, akiről Pál azt állította, hogy él; ezzel hozakodtak elő... Pál föllebbezett a császárhoz.” Agrippa: „Meg szeretném magam is hallgatni ezt az embert.”
Pál Agrippa király előtt
... Fesztusz... Elétek hozattam, Agrippa király, hogy majd a kihallgatás után tudjak mit írni. Mert ostobaságnak tartom elküldeni a foglyot anélkül, hogy az ellene felhozott vádakat közölném.” Közöm. Pál sorsa a népszerűség. Akik ki akarják oltani életét, azoknak nincsenek védhető vádpontjaik. Félixtől Festus veszi át, Festus Agrippa segítségét kéri, mert nem igazán látja, mit vétett Pál. Egyik helytartó, de maguk a zsidók se tudják, hogy Pál sorsa az Isten kezében van, akinek gondja van rá, hogy a rá bízott feladatokat maradéktalanul véghezvigye. Másképpen fogalmazva, hogy megfussa azt az utat, amelyre kapacitáltatott onnan felülről.
Szólj hozzá!
2017.06.11. 11:23 emmausz
Uncle Joe
Egyszer megvettem Karinthy Cini Naplójának első kötetét. Beleszerettem. Nem is annyira az események miatt, mint inkább a stílusába. Ahogy a sportos-indulatos nyelvész, humorral átitatva mesél élete fordulatairól, epizódjairól, mindennapjairól. A könyvmegállóban talált Ezredvég c. kötete is tartogatott kedves meglepetéseket. Különösen az olasz útirajza tetszett,
ahogyan összefut fűvel-fával,
ahogyan elébe megy a kalandoknak és beleveti magát,
ahogyan fél Olaszországot beutazzák harmad áron,
ahogyan lebukik, majd még inkább,
ahogyan kivágja magát a lebukásból.
Ott élek velük, ott izgulok velük, mert előre látom, mint egy krimiben, hogy egyszer egy értelmes kalauzzal hozza össze őket sorsuk.
Az is leköt, ahogyan írótársakról beszél, ismerem őket műveikből, elképzelem mozgásukat viselkedésüket. Csak néhány név: Örkény, Weöres, Déry, Lénárd Ö., Kosztolányi, K. Frigyes, etc.
Megrendítő a Frici öccsének, Józsefnek hányatott életéről írt hosszú megemlékezés. A menny és a pokol között őrlődő öcs,
aki Frici zsenijét nem képes tolerálni,
aki hasonlóképpen intelligens, és
aki nem találja meg műfaját, nem képes rendezni sorait élete végéig se, és
akit a Parkinson-kór emészt el 82 évesen,
aki hontalanul vegetál Franciaországban,
akinek sosincs tisztességes szállása, s
aki folyamatosan agyal valamin, mi több rendre be is akar számolni róla a körülötte élőknek függetlenül attól, hogy érdekli-e őket, s egyáltalán képesek-e figyelni a sokszor nehezen követhető okfejtéseit, és
aki végül bolondok házában végzi teljes magatehetetlenségben.
Mindezekről nagyon emberien, a rokon iránti köteles tisztelet hangján számol be Cini.
Ízelítő az ApCsel 24. f.-ből:
Pált vádolják Félix előtt
Ananiás főpap: kegyelmes Félix,... ez a hitvány ember (Pál) ...viszályt szít a zsidók között, ... ezért elfogtuk, s törvényünk szerint akartunk ítéletet tartani fölötte. Liziász ezredes kiragadta a kezünkből, hogy te hallgasd ki.
Pál védekezése
Pál: Semmit sem tudnak bizonyítani abból, amivel előtted vádolnak. A szerint a tanítás szerint szolgálok, amelyet ők eretnekségnek mondanak, ...lényegében a halottak feltámadása miatt állok ma bírói széketek előtt.
Pál cezáreai fogsága
Félix elodázta az ügyet... Néhány nap múlva megjelent Félix, zsidó feleségével, Druzillával együtt, aki zsidó nő volt, hívatta Pált és meghallgatta a Krisztus Jézusra vonatkozó hit felől. Amikor azonban az igazságosságról, az önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről beszélt, Félix megrettenve félbeszakította: „Most elég, mehetsz. Majd alkalomadtán hívatlak... remélte, hogy pénzt tud majd Páltól kizsarolni. Ezért gyakrabban hívatta, hogy elbeszélgessen vele. Két év múlva Fesztusz lett az utódja... Addig Pált fogságban tartotta. Közöm. Megy a huza-vona a főpap, Pál és a helytartó között. A főpapok nem találnak fogást Pálon, a helytartó nem tud pénzt kicsikarni Páltól és fél is a tanításától. Ügyében majd csak Fesztusz (Festus?) idején áll be változás. Az apostolok cselekedeteit soroló leírás mutatja, hogy az ősegyház terjedése pulzál. Hol felgyorsul, hol pedig csendben érik, csaknem stagnál. Isten a tudója, hogy a kegyelem mikor, hányakat érint meg. Krisztus tanítása hol viharos tempóban, hol csendes érésben folytatódik. Nemcsak egykor. Ma is. Annak ellenére, hogy genocídium zajlik ma is ellenük a világ sok részén. Ellenségei nem hajlandók elfogadni, hogy az egyházon a pokol kapui sem vesznek erőt. Tévednek.
Szólj hozzá!
2017.06.09. 21:13 emmausz
Cini, Örkény és Lénárd Sándor
Ha már egyszer elfogyott a tepertő, ki kellett mennem az alkalmi piacra.
Ha már egyszer ki kellett mennem a piacra, magammal vittem a szelektívbe az üvegeket.
Ha már egyszer úgy is ott voltam, vittem egy cserekönyvet a könyvmegállóba.
Ha már egyszer vittem cserekönyvet, hoztam is.
Ha már egyszer hoztam, bele is olvastam Karinthy Ferenc kötetébe.
Ha már egyszer az Italia mia fejezetet olvastam, különféle érdekességeket találtam benne.
Ha már egyszer megtaláltam benne az érdekességeket, kettőt megosztok veletek.
1. Lénárd Sándor, mint ismeretes, lefordította brazíliai magányában a Micimackót latinra. Mint KF megjegyzi, meggazdagodott a szerző, mert az USA-ban, Svédországban, Dániában és még számos helyen többszázezer példányban kelt el, kvázi tankönyvként. A kötet bevezető versikéje magyarul:
/ Hétfőn mikor a hőség rekkenő, / eszembe ötlik egy bökkenő: / hogy kicsoda a micsoda, / s hogy mikor és hova az akkor és oda./ Ugyanez latinul:
/ Dies ille, dies Lunae / Semper venit opportune / Rogo vos et quaero id / Quid est quod et quod est quid? /
2. Örkény Pista levelét idézi (én is most): Kedves Cini és Ági! ...Miért nem írtok, ti mocskok? Tudom, langyos olajjal kenegetitek Déry Tibor hasát, mert neki Kossuth-díja van, de jövőre én kapok kisbaumgartnert, s akkor mi lesz? Olaszországban, Mentonban lakunk... ma paprikás krumpli volt az ebéd kolbásszal, utána kiültem a kertbe, éds írni próbáltam, de semmi nem jutott eszembe. Következő fák láthatók itt: pálma-, narancs-, citrom- és mandarinfák, dugig gyümölccsel, kenyérfák, vizeszsemlyefák, maceszcserjék, lülefbokrok. A falra fölfut az örökzöld hózentrógerinda lila virággal. Gyümölcse nem ehető. Naspolyavirág, zöld bükkönybogyó, balatonboglárka, lila almádi, piros badacsony és a gyönyörű sárga irigátorocska... Pár lépésre az öböl zúg, halkan csivitol a dagály, jobbra hajótörés, balfenéken flottagyakorlat, közel a nudistatelep, vészkijárattal... Eddig nem írtam semmit, mert tehetségtelen vagyok. Cini hogy van ezzel? S milyen az, amikor az ember betűket ró papirosra? Csak úgy magától jön? Vagy megelőzi valami csikarásszerű érzés? ...
Sokszor csókol Pista és Angéla
Ízelítő az ApCsel 23. f.-ből:
Pál: Testvérek, férfiak! Mind a mai napig teljesen tiszta lelkiismerettel éltem az Isten színe előtt. A főpap: Üssék szájon. Pál: Megver még az Isten, te fehérre meszelt fal! Pál tudta, hogy egyik részük szadduceus, a másik részük farizeus, ezért így kiáltott fel: Farizeus vagyok, farizeusnak a fia. A halottak feltámadásába vetett hitem miatt állok a főtanács előtt... A főtanács két pártra szakadt... A vita úgy elfajult, hogy az ezredes már félt, hogy széttépik Pált. Ezért parancsot adott, hogy vezessék föl a várba... éjszaka megjelent neki az Úr: ahogy tanúságot tettél rólam Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is.”
Összeesküvés Pál ellen
a zsidók átok terhe alatt megfogadták, hogy sem nem esznek, sem nem isznak, míg meg nem ölik Pált... Pál nővérének a fia az ezredeshez: ...több mint negyven férfi ...meg akarja ölni Pált.
Pált Cezáreába viszik
...Éjjel három órától kétszáz gyalogos, hetven lovas és kétszáz lándzsás őrizetével Cezáreába indult Pál... hátas állaton, hogy épségben jusson el Félix helytartóhoz. Levele: „Klaudiusz Liziász üdvözletet küld Félixnek, ... zsidók meg akarták ölni Pált, erre karhatalommal közbeléptem, mert római polgár... nincs semmi bűne,... mivel merénylet készült ellene elküldtem hozzád... a helytartó elolvasta a levelet s kijelentette: „Ha majd vádlóid is megjelennek, kihallgatlak.” Heródes palotájában őrizték. Közöm. Pál visszaszereti az őt szerető Istent. Kész mindent vállalni Krisztus ügyéért, és az emberek üdvösségre vezetéséért. Éles elméjű, aki a helyzetekből kihozza az optimálisat. Ha kell, bátran riposztozik, ha kell, római polgári jogaira hivatkozik, ha kell, a legjobb taktikát választja. Van mit tanulnunk tőle.
5 komment
2017.06.09. 10:34 emmausz
Dave Brubecket hallgatom
Valaki ma a posztját azzal fejezi be, hogy most szalad, mert ezerfelé kell kapkodnia. Milyen zene megy egy ilyen nap elejére. Bennem egy gondolat motoszkált: Ha van izgága, de mégis harmonikus zene, azok egyike kétségtelenül a Dave Brubeck Quintet előadásában megszólaló jazz-szám: a Blue Rondo à la Turk című. Rákeresek a youtube-on, és hallgatom. Most is az szól. Én vagyok a 416 071. hallgatója.
A kommentjei érdekesek. Ki tudja, hány nyelven próbálnak a szám lüktetésére valami blablát írni.
Mutatok egyet. Alighanem spanyol és kb. ezt jelenti: okos szamár
taco taco taco burrito
taco taco taco burrito
taco taco taco burrito
burrito burrito burrito
Én is megpróbálok egyet sebtében:
csoda csoda csoda micsoda
csoda csoda csoda micsoda
csoda csoda csoda micsoda
micsoda micsoda micsoda?...
Mint a többiek, én is ezt a különleges ritmusképletet hozom össze:
izgága lüktetés ez:
páros páros páros páratlan
páros páros páros páratlan
páros páros páros páratlan
páratlan páratlan páratlan etc.
Ez talán jobb is, bár a mássalhangzó-torlódás nem kedvez neki, viszont a szerkezetet remekül mutatja.
Közben – szokásom szerint – megnézem, hogy mi történt D. Brubeckkel. A Wikipédia mutatja, hogy 1920-ban született, és 92 éves korában, 2012-ben hunyt el. Amennyire emlékszem, egy ízben combója játszott a pápának is. Remek klasszikus zenész, majd jazz-zongorista volt, a cooljazz egyik kiválósága. Szerettem, szeretem szellemes kompozícióit, mosolygós jelenségét.
R.I.P.
Ízelítő az ApCsel 22. f.-ből:
Pál beszéde a jeruzsálemi zsidókhoz
Pál beszámol a damaszkuszi úton történtekről (láttuk az Ap Csel 9. f.-ben), és arról, hogy az Istentől kapta küldetését: „én messzire, a pogányok közé küldelek.”
Pál római polgárjogára hivatkozik
de a zsidók elkezdtek kiabálni: „Vesszen a föld színéről az ilyen! Nem szabad, hogy éljen!” Az ezredes ezért a várba vitette, és megparancsolta, hogy ostorozzák meg... Pál: Szabad nektek római polgárt ítélet nélkül megostorozni? ... ezredes: csakugyan római polgár vagy? „Igen” – felelte. Akik vallatni akarták, nyomban félreálltak. Az ezredes megijedt, hogy római polgár létére megkötöztette.
Pál a főtanács előtt
Másnap pontosabban is meg szerette volna tudni, hogy mivel vádolják a zsidók, ezért levétette a bilincseit, összehívta a főpapokat és az egész főtanácsot, elővezettette Pált, és eléjük állította. Közöm. Pál saját népének beszámol „pálfordulásáról”. . – Itt Pál maga bevallja, hogy István diakónus halálakor jelen volt, ő vigyázott a gyilkosok ruháira. – A pogányok említése sok volt hallgatóságának. A várparancsnok meg akarja korbácsoltatni, de eláll annak a szóbeli közlésnek a hatására, miszerint Pál római polgár. Ilyenként jogai bőven meghaladták a zsidók jogait. Másnap a jelenet folytatódik. Pál új beszédbe kezd.
Szólj hozzá!
2017.06.08. 09:23 emmausz
Isten éltessen!
Ma kb. 7 510 500 000 ember él a földön.
Ma éjfél óta eddig több mint 50 000-en születtek. Isten éltesse őket!
Ma van Kemenes Gábor 67. születésnapja. Isten éltesse!
Ma van Tóth Kálmán születésnapja is. Isten éltesse!
Ma van Besenyei Péter (61) születésnapja is. Isten éltesse!
Ma csütörtök van. Csütörtökön 1 073 000 000 embernek van születésnapja. Isten éltesse őket!
A statisztika szerint, feltéve, hogy arányos az eloszlás, az év tetszőleges napján, teszem azt,
ma is Június 8-án húszmillió-ötszázhetvenhatezer-hétszáztizenkét embernek van születésnapja. Isten éltesse őket!
De hogy hányféle embernek van ma névnapja, azt csak a jó Isten tudja,
mert nincs minden keresztnév feljegyezve a kalendáriumba,
mert nem lehet felsorolni benne azt a több ezer nevet, amelyet ma csak Magyarországon anyakönyveznek hivatalból;
mert a Föld jó részén fogalmilag sincs ünnepelt névnap;
mert a Föld jó részén bármilyen szó lehet valakinek a keresztneve. Pl. bodzavirág, vagy akármi;
mert ilyen módon lehetetlen követni a keresztnevek burjánzását.
Azért Isten éltessen mindenkit, és szép napot mindenkinek, akiknek születésnapjuk van, és azokat is, akiknek nincsen ma születésnapjuk.
A névnapokról nem is beszélve.
Akit a részletek érdekelnek: http://www.worldometers.info/hu/
Ízelítő az ApCsel 21. f.-ből:
Milétuszból Cezáreába
Hajóval: Kósz, Roduszba és Patara. Ciprust bal felől elkerültük, hogy Szíriába hajózzunk. ... Tíruszból Ptolemaiszba onnan Cezáreába értünk. Fülöp diakónus házában szálltunk meg... Júdeából egy Agábusz nevű próféta érkezett, ...s így szólt: Azt a férfit, akié ez az öv, a zsidók így kötözik majd meg Jeruzsálemben és kiszolgáltatják a pogányoknak. Pál: Kész vagyok, hogy Jeruzsálemben nemcsak a bilincseket, hanem a halált is elszenvedjem Urunk, Jézus ügyéért... fölmentünk Jeruzsálembe...
Pál Jeruzsálemben
Jeruzsálemben Pál ellátogatott Jakabhoz... elbeszélte, mi mindent tett az Isten a pogányok között szolgálata által... Felőled azt hallották, hogy arra tanítod a pogányok közt élő zsidókat, ...hogy ne metéltessék körül a gyerekeket, s ne éljenek a szokások szerint. ... Van itt négy férfi, ... végezd el velük a tisztulási szertartást, és fizess értük, hogy megnyiratkozzanak. Így mindenki megtudja, hogy nem igaz, amit felőled híreszteltek... Így is tett.
Pál elfogatása
Az ázsiai zsidók ... felizgatták a tömeget... Megragadták Pált, ... azon voltak, hogy megölik... A helyőrség... ott termett. ekkor abbahagyták Pál ütlegelését... az ezredes, elfogatta és két lánccal megbilincseltette, aztán ... bevitette a várba. A lépcsőkhöz érve Pál megszólította az ezredest: Kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez. Pál héber nyelven elkezdett beszélni. Közöm. Zömmel hajón teszik meg az utat Jeruzsálembe. Ott csakugyan elfogják, és a várba viszik. Mekkora mértékű elhivatottságot mutat Pál, aki ha kell, bilincseket, ha kell a halált is elszenvedni kész Jézus ügye kapcsán. De hát Krisztushoz és a Lélekhez fűződő kapcsolatának erőssége eltéphetetlen volt. Nem érdekelte a saját sorsa. Érdemes ezen elgondolkozni.
Szólj hozzá!
2017.06.07. 09:33 emmausz
Homo interneticus
„Sátor alól kikiáltó szétnéz:
Itt látható a nagy hírű bűvész!
A lábával karikázik,
a kezével citerázik,
az orrával orgonázik,
a fülével figurázik,
a szemével gurgulázik,
a szájával vacsorázik!"
(Weöres: Vásár részlet)
Valamiképpen mi is ilyen bűvészek lettünk. A lábunkkal hazahozzuk a számítógépet és tartozékait. A kezünkkel billentyűzünk, nem ritkán egerészünk, fülünkkel a youtube-on lógunk, szemünk belefárad a FB- okosságainak és szamárságainak megtekintésében, s sokszor előfordul, hogy a szájunkkal vacsorázunk mindeközben.
Mert találunk itt fotókat, videókat, imákat, esemény-beszámolókat, diplomatikus és alpári kommentárokat, építő és romboló szövegeket, érzékeink ingerigényét messze kielégítő információtömeget, humoros és lelohasztó anyagokat, lexikális adatokat, helyesírást kontrolláló lehetőséget, szakmák leírását, ételrecepteket, növény és állathatározót, és még ki tudja, mit igen, és mit nem. Már pedzettem, hogy ami nincs az interneten, az talán nincs is.
Apropó. Meg kell néznem, hogy miért fontos a triglicerid szintje a szervezetben.
Miért ne idegesítsem magamat. Nemde?
Ízelítő az ApCsel 20. f.-ből:
Pál Macedóniába utazik
Pál Macedóniába ment Görögországon át. Három hónapot ott töltött... Macedónián át tért vissza. Ázsiáig vele tartott Szopater, Arisztarchusz és Szekundusz, Gájusz és Timóteus, az ázsiai Tichikusz és Trofimusz. Ezek előrementek, és Troászban vártak rá.
Pál Troászban
Troászban egy emeleti teremben Eutichusz az ablakban ült, s elnyomta az álom; lezuhant a harmadik emeletről. Meghalt. Pál: még benne van a lélek. Virradatkor a fiút élve vezették hozzá.
Pál Milétuszban
Asszoszban fölvettük Pált, és Mitilénébe hajóztunk. Innen Kiosz Számosz, majd Milétusz következett. Pál sietett, hogy pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen. Efezusban a presbiterekhez szólt: „Tudjátok, hogy minden időmet köztetek töltöttem, és szolgáltam az Úrnak... könnyek és megpróbáltatások közepette is,... prédikáltam nyilvánosan és magánházaknál, zsidóknak és görögöknek. Most Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi lesz ott velem, csak azt adta tudtomra a Szentlélek, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám. De szóra sem tartom érdemesnek életemet, csakhogy... tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról. közületek... nem lát többé senki... Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, ... legyetek éberek... Senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam... amire szükségünk volt, a kezem munkájával szereztem meg... példát adtam nektek, hogyan kell dolgozni, s a gyengéknek támaszukra lenni, Urunk Jézus szavaira emlékezve: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” ...fájt nekik, hogy nem látják többé ... kikísérték a hajóhoz. Közöm. Pál társaival bebarangolta a Lélek irányításával az akkor ismert lakott Kisázsiát, Macedóniát. Számos helyen hosszasan tanított, de feltámasztott halottat is, gyógyított stb. Látomásban tudatosul benne, hogy szabadságától megfosztják. Nem idegeskedik miatta. A pályát megfutotta. Nagy lélek.
Szólj hozzá!
2017.06.06. 22:06 emmausz
Fekete és fehér humor
A humor attól az, ami, merthogy a végén csattan a poén. Ugyanúgy, mint a karikás ostor. Visszájára fordul, és nagyot szól.
Néhány példa: A Fülesbagolyból:
– Morbid: A történet szerint a lábamputálás után a sebész azt mondja a betegnek: Van egy rossz hírem: Amputáltuk egyik lábát, és egy jó: komoly érdeklődő van a fél pár cipőjére. Ám itt nem így folytatódik. Beteg: Mondja előbb a rosszat! Tévedésből a jó lábát vágtuk le. No, és mi a jó hír? Gyógyul a rossz.
Elég mocsok viccek ezek, úgy hogy „ugorgyunk” – mint mondta a regényhős, Pósalaki bácsi.
Öreg milliomost faggat a riporter: - Hogy szerezte a vagyonát? - A válság közepén pénzecskémen almákat vettem. Kifényesítettem őket, és két dollárért eladtam őket. Másnap a 2 dolláron megint almákat vettem... – ...És addig csinálta, amíg milliomos lett? – Fenét, csak egy hétig. Aztán a feleségem apja meghalt, és ránk hagyott tízmilliót.
Még nincs vége.
Most már még finomabb humort kínálok, persze ezt Chesterton írta: „A gyermekek hálásak a Mikulás bácsinak, amikor harisnyáikba játékot vagy édességet rejt. S én ne lennék hálás Mikulás bácsinak, amiért harisnyáimba két csodás lábat rejtett ajándék gyanánt?... születésnapunkra szivart vagy papucsot ajándékoznak nekünk. S én nem köszönhetem meg senkinek a születésnapi ajándékot: hogy megszülettem?” Lapokkal odább ilyen szépen ír a nőkről: „egyetlen nőhöz ragaszkodni túlságosan csekély ár azért az óriási dologért, hogy egyáltalán nő van a világon.” Lám, ez már nem is humor, de szellemes. Egyedi látásmódját mutatja ez a tétele: „A gyermek nem azért lóbálja ritmikusan a lábát, mert nincs benne elég élet, hanem azért, mert túlteng benne. Mivel a gyerekekben buzog az életerő, folyton azt mondják: «Még egyszer».”
Ízelítő az ApCsel 19. f.-ből:
Pál Efezusba utazik
Apolló Korintusban maradt. Pál Efezusban megkérdezte: Megkaptátok a Szentlelket, amikor hittetek? Nem is hallottuk, hogy van Szentlélek – felelték. – János keresztségét vettük ...megkeresztelkedtek Jézus nevére. Pál rájuk tette a kezét, és leszállt rájuk a Szentlélek, prófétáltak ezek... tizenketten.
Pál efezusi működése
a zsinagógában ... megkötötték magukat, gyalázták a tanítást, otthagyta őket... Tirannusz iskolájában két esztendeig Ázsia minden lakója... hallotta az Úr szavát. Az Úr csodákat is tett Pál által: betegekre tették az általa használt törülközőket és fejkendőket, és a betegség elhagyta őket, a gonosz lelkek meg kiszálltak belőlük... zsidó ördögűzők a megszállottakra ráolvasták Jézus nevét, de a gonosz lélek visszavágott: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” ... a megszállott ember elbánt velük: meztelenül és sebekkel borítva menekültek... Sok hívő beismerte mesterkedéseit. A bűbájosok könyveit elégették. Ezek értékét ötvenezer ezüstre becsülték... az Úr szava egyre terjedt, megszilárdult. Pál tervezte: Macedónián, Acháján át megy Jeruzsálembe, és Rómát is akarta látni... Timóteust és Erasztuszt Macedóniába küldte, maga meg még Ázsiában maradt.
V. JÉZUS KRISZTUS FOGLYA
Demeter lázadása
... Demeter, az ezüstműves Artemisz-templomocskákat készíttetett iparosokkal... így szólt: „Emberek, ...Pál okoskodásai miatt Ázsiában ... szakmánk tönkremegy és Artemisz fölsége csorbát szenved, ...A városban nagy lett a felfordulás. ... Gájuszt és Arisztarchuszt, Pál kísérőit is magukkal hurcolták. ... Végül a jegyző csillapította le a tömeget ...ha van valami panasz valaki ellen, vannak törvénynapok és helytartók, tegyenek panaszt ott... Ha más a baj, népgyűlésen lehet elintézni. Mert különben annak a veszélynek tesszük ki magunkat, hogy a mai zavargás miatt bevádolnak bennünket, és nincs semmi érvünk, amivel megokolhatnánk ezt a csődületet.” Ezekkel a szavakkal ...és feloszlatta a gyűlést. Közöm. – Pál megkeresztelte, majd megbérmálta az efezusiakat. – Gyógyító, tisztító karizmájával élt. – Az ötvösök üzletét rontja. – Őket a jegyző lecsillapítja. Pál hatalmas térítő munkát végez a Lélek erejével. Nem sajnálja az idejét, két évig tartózkodik körükben. Rómába vágyik. A missziós munka ma is folyik. Más eszközökkel, más módszerekkel, de mindig a kegyelem az, ami megérinti a keresőket.
Szólj hozzá!
2017.06.06. 10:36 emmausz
Nyárelő Badacsonyban
Kedveseinkkel felkerestük kedveseinket, kedvenc tartózkodási helyükön a Balaton mellett: Keveseink kedveskedtek. Kibővültünk majd fogyatkozunk, s kedvesen búcsúzkodtunk.
Társaságukon túl mindig keresem azt a természetben, aminek itthon nyoma sincs. Legkedvesebb árnyéka egy strandbeli platánnak volt, legsziporkázóbb hajnal pünkösdkor ért, legszebb üllőfelhő a tó felett mutatkozott, zöldgyíkot láttam, de nem várta meg, hogy lefotózzam, miként több sikló sem mutatta portréját a kedvemért. A békák igen, a fecskék majdnem, szerencsére a növények nem tudtak elszaladni. Nagyon kedves és alighanem illatos a Virágkáka (Butomus umbellatus), majd mutatom, de a szekfű is szépen siratta, hogy elállt az eső. Más zöldeket megröntgenezett a nap, s elég jó képek keletkeztek. Sajnos nem sikerült lefényképeznem azt az apró legyet, amely a diólevél napos oldalán sétált föl-alá. Éles rajzolatú vetületben mutatkozott a parányi jószág. De hát semmi sem tökéletes. A fotósnak meg kell alkudnia a sorsával, olykor csak ránézünk a szépre, de mielőtt bármit tehetnénk, elillan. Ilyenkor a szemlélés szépségével kell megelégednünk, és elismerni, hogy minden múló, minden efemer.
Hajnalban a tó felől fújt a szellő, a nádas és a víz szagát fújta felénk. Megszólaltak a fülemülék, a rigók, galambok burukkoltak, felébredtek a sokasodni vágyó szitakötők. Szólóban, akár a drónok, páros repülésük pedig a megtermékenyítés maga. Megjelentek a bögölyök is, három megcsípett, a negyedik nem. Mind halálát lelte tenyerem alatt (Dögölj, bögöly!).
Időjárás. Mi tagadás, jár az idő. Nagy viharok, erős kisugárzás, hatalmas napfény (s ver a hír, hogy az USA kilépett a klímaegyezményből).
Igaza van hát a sárga könyv nótájának: „Az Úr jósága, hogy élünk még a földön, mert nagy az ő irgalma...”
Tapasztaljuk naponta a megújuló csodát.
Hazafelé vonatozva pl. a mellettünk ülő lányok mindegyike felajánlotta ülőhelyét egy idősebbnek. Egyikük elutasíttatott, másikuk eredménnyel állt fel. Van ilyen „bezzeg az ő idejükben” is.
Ízelítő az ApCSel 18. f.-ből:
A korintusi egyház alapítása
Pál Korintusban találkozott Aquilával és Priszcillával... Hozzájuk költözött, mivel sátorkészítés volt a mesterségük. Szombatonként felszólalt a zsinagógában, meggyőzte a zsidókat és a görögöket. ... káromlásaikra azt kiáltotta: ... Mostantól a pogányokhoz fordulok ...az Úr álmában felszólította Pált: beszélj, Én veled vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van ebben a városban. Ott maradt hát másfél évig, és hirdette az embereknek az Isten szavát.
Gallió prokonzul előtt
Amikor Gallió volt Achája helytartója, a zsidók Pált vádolták: „Ez arra próbálja rábeszélni az embereket, hogy a törvényen kívüli módon tiszteljék az Istent. Gallió: „Ha valami törvénytelenségről vagy gonosztettről volna szó, akkor meghallgatnálak benneteket, de ilyesmiben én nem akarok bíró lenni. Elkergette őket. Erre a görögök nekiestek a zsinagóga elöljárójának, és agyba-főbe verték. Gallió nem törődött vele.
Visszatérés Antióchiába
Pál Priszcillával és Aquilával Szíriába hajózott. Kenkreában lenyíratta a haját, mert fogadalmat tett. Efezusban vitába szállt a zsidókkal... Efezusból Cezáreába, onnan Jeruzsálembe, aztán Antióchiába ment.
A harmadik út
bejárta Galácia vidékét és Frígiát... Közben Apolló érkezett Efezusba, aki csak János keresztségéről tudott. Bátran tanított a zsinagógában. Priszcilla és Aquila meghallották, elhívták magukhoz, és pontosabban elmagyarázták neki az Isten útját. Apolló Achájában a nyilvánosság előtt ügyesen megcáfolta a zsidókat: az Írásokból bebizonyította, hogy Jézus a Messiás. Közöm. – Pál kikupált kétkezi munkás volt. Kismesterséget űzött. Így a jég hátán is megélt. – A „fontatlan” események rögzítése is hitelességét igazolja. Pál fogadalomból lenyíratja haját. – Mindig a zsidókhoz fordult, és csak utána a pogányokhoz. – Ha kellett kitartóan helyben maradt. Korinthoszban pl. másfél évig. Kitapintható, ahogyan a Lélek vezeti döntéseiben.
Utolsó kommentek