Néhány csepp Chesterton:
„A modern világ tele van a régi jó keresztény erényekkel, melyek megháborodtak, éspedig azért, mert elszigetelték őket egymástól. Mindegyik a maga kósza útjára kelt.” Teszem hozzá, hogy ma tényleg divat a vallásmix, úgy hívják, hogy ezoterika. „Ebbül is egy kicsit, abbul is egy kicsit” mondaná Schneider úr a Hyppolitból.
Pl. az alázat sincs a helyén. „az embernek pontosan azt a részét állítják előtérbe, melyet nem volna szabad előtérbe állítani – vagyis önmagát, s abban kételkedik, amiben nem volna szabad kételkednie, vagyis az Isteni Értelemben.”
Egy logikus levezetése: „Ha minden szék teljesen különbözne egymástól, nem mondhatnánk azt, hogy ’minden szék’.”
Nietzschéről: „N. azzal a képtelen gondolattal állt elő, hogy amit valaha az emberek, mint jót kerestek, azt mi most rossznak nevezzük. ” Lejjebb: „Olyan ez, mintha arról vitatkoznánk, hogy Milton-e a puritánabb lelkű, vagy a malac kövérebb.” Nekem a megkevert közhely jut eszembe: Mindenütt jó, de legfehérebb a konyhakredenc.
És még: „A pragmatista azt mondja az embernek, hogy arról gondolkozzon, amiről gondolkoznia kell, és ne törődjön az Abszolútummal. Igen ám, de az Abszolútum pontosan egyike azoknak a dolgoknak, amelyekről gondolkodnunk kell.”
Nietzsche halála okán: „Aki nem engedi, hogy meglágyuljon a szíve, annak meglágyul az agya.” Ebből a chestertoni mondatból született a vicc? A bukásra ítélt így könyörög: Tanár úr, lágyuljon meg a szíve! Tanár: Nem a szívemmel osztályozok, hanem az agyammal. Diák: Akkor lágyuljon meg az agya!
***
Ma itthon ventilátorok és huzat,
holnap talán légkondis vonat.
Ízelítő az ApCsel 17. f.-ből:
Pál Tesszalonikában
Útjuk: Amfipolisz, Apollónia, Tesszalonika. Pál beszélt nekik az Írásokról...Néhányan hittek közülük, ezek Pálhoz meg Sziláshoz csatlakoztak egy sereg göröggel és jó pár előkelő asszonnyal együtt. Á a zsidók irigységükben összeszedték a börtöntöltelék népséget, és csődületet támasztva felizgatták a várost: a világfelforgatók itt is megjelentek, s azt hangoztatták, hogy más a király, Jézus.
Pál Bereában
Bereában a zsidók ... naponta forgatták az Írásokat, hogy csakugyan úgy van-e. Sokan megtértek közülük, és az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is igen sokan. A tesszalonikai zsidók megtudták, itt is felizgatták a tömeget, és nyugtalanságot szítottak. Szilás és Timóteus ott maradtak. Pál Athénbe ment.
Pál Athénban
Pálnak megrendült a lelke a bálványokkal tele város láttán. ...a téren ... Jézust és a feltámadást hirdette. Erre az Areopáguszra vitték: mi az az új tanítás, amit hirdetsz? ... Az athéniak azzal töltötték az időt, hogy újdonságot mondjanak vagy halljanak.
Pál beszéde az Areopáguszon
Pál az Areopágusz közepére állt és elkezdett beszélni: Athéni férfiak! Látom, hogy ... vallásosak vagytok... Nos, én azt az Istent hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek... ő az ég és föld Ura. Nem kívánja emberi kéz gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek életet, levegőt és mindent... nincs messze egyikünktől sem. Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk, ahogy költőitek is mondják: „Mi is az ő nemzetségéből valók vagyunk.” ...meg kell térnie mindenkinek... egy nap igazságos ítéletet ül a világ fölött egy arra rendelt férfi, aki feltámadt a halálból... Azt mondták: „Majd még meghallgatunk máskor is erről.” ... csatlakoztak hozzá, Areopagita Dénes és egy Damarisz nevű asszony, és még mások is. Közöm. A zsidók egy része felháborodott Pál tanításán, más részük forgatta az ószövetségi bizonyítékokat és megtért. Érdekes, hogy a felbujtás nem mai polgári kezdeményezés. Kétezer éve is éltek vele a békétlenkedők. Areopáguszon Pál ékesszóló beszédet mondott, csekély eredménnyel. Bár a néhány megtérő és a név szerinti kettő vajon tényleg csekély eredmény? Ez itt a kérdés. A pünkösdi több ezerhez képest, a mai missziók munkája nyomán megtérőkhöz képest...
2017.06.02. 22:03 emmausz
Citátumok
Szólj hozzá!
2017.06.02. 06:02 emmausz
Rahner, Merton, Chesterton
Volt rá eset, hogy megcsíptem magamat, vajon nem álmodom-e? Chesterton írja: „Képzeljünk el egy embert, aki abban a hitben él, hogy mindig álmodik. ..semmiféle pozitív bizonyítékkal nem tudnánk meggyőzni őt arról, hogy nem álmodik, éspedig egyszerűen azért, mert nincs az a bizonyíték, melyről ne gondolhatná, hogy azt is álmában kapta. Ám, ha emberünk felgyújtaná Londont, s aztán közölné velünk, hogy gazdasszonya perceken belül meghívja vacsorára, bizony nyakon csípnénk.... Az ilyen ember egész élete hamis.”
Sokan írtak már arról, hogy vagy valami így lesz, vagy sehogy se lesz. K. Rahner pl.: „A XXI. sz. embere vagy misztikus lesz, vagy nem lesz.” Hasonlót fogalmaz Chesterton is: „Amíg van benned miszticizmus, egészséges vagy; ha a misztériumot kipusztítod, utat nyitsz a morbiditásnak. ... Ha elénk kerül két igazság, mely látszólag ellentmond, elfogadjuk mind a kettőt, a köztük levő ellentmondással együtt. Szellemi látásunk sztereoszkópikus. Két különböző képet látunk, ezért látunk jobban. Csodáljuk az ifjúságot, mert az, és az öregkort, mert nem az.” Nemrégen idéztem Th. Mertont, aki a hit ezer és egy paradoxonját említi. Lám, nincs egyedül.
Ízelítő az ApCsel 16. f.-ből:
A kis-ázsiai út
Pál eljutott Derbébe és Lisztrába is. Itt találkozott Timóteussal .. magával akarta vinni, ezért a környékbeli zsidókra való tekintettel körülmetéltette... sorra járták a városokat ...a hívők száma napról napra nőtt. A Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsiában hirdessék az Isten szavát, ezért Frígia és Galácia, ... Mízia, Troász következett. Pál látomása: Egy macedón férfi kérte: „Gyere át Macedóniába, és segíts rajtunk!” ...biztosak voltunk benne, hogy az Isten rendelt oda, hirdetni az evangéliumot.
Pál Filippibe érkezik
Troász, Szamotrákia, majd Neápolisz, következett, onnan pedig Macedóniába Filippibe mentünk. Szombaton kimentünk a folyóhoz, az imádkozóhelyre... Lídia bíborárus asszony szívét megnyitotta az Úr, háza népével együtt megkeresztelkedett, aztán kért minket: „Ha nézetetek szerint az Úr híve vagyok, térjetek be házamba, és maradjatok nálam.” És erővel rá is vett erre minket..vendégül látva házában.
Pál és Szilás bebörtönzése
Pál után szaladt egy jósnő... Pál rászólt a lélekre: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, menj ki belőle!” A jósnő gazdái ...Pált és Szilást a fórumra hurcolták, vádolták: „Ezek a zsidó emberek zavart keltenek városunkban... A bírák megvesszőztették, majd börtönbe vetették őket, lábukat kalodába szorították.
Pál és Szilás kiszabadulása
Pál és Szilás éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsőítették az Istent, a foglyok meg hallgatták őket. földrengés támadt, az ajtók kinyíltak, mindenkiről lehullott a bilincs... a börtönőr ...meg akarta magát ölni, mert azt hitte, hogy a foglyok megszöktek. Pál: Ne tégy kárt magadban, hisz mind itt vagyunk! Az őr kivezette őket: Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek? Higgy Jézus Krisztusban, és üdvözülsz te is, a tieid is! – válaszolták... ő kimosta sebeiket, s rögtön megkeresztelkedett, hozzátartozóival együtt... börtönőr: Üzenték a bírák, hogy engedjelek benneteket szabadon. Pál: Ítélet nélkül megvesszőztettetek jóllehet római polgárok vagyunk ... Jöjjenek és kísérjenek ki maguk... a bírák megijedtek, kikísérték őket, kérve, hogy hagyják el a várost. A börtönből kiszabadulva Lídiához tértek be, viszontlátva megvigasztalták a testvéreket, és útra keltek. Közöm. – A Lélek közvetlen vezetését élvezik, parancsait teljesítik. Olyan ez mint a csodálatos halfogás. Engedelmeskednek, ezért hálójuk megtelik hallal. Itt is. hirdetik és nem elvárható hatásfokkal. – Pál önérzetes római polgár. Nem áll rá az elsunyításra. Adják meg a hivatalból kijáró tisztességet. Győzött.
Szólj hozzá!
2017.06.01. 07:18 emmausz
Lepkézek
Pislákoló szellemi életem merő vibrálás. Mivel hosszabb egy dologra figyelés (pl. könyv lektorálás) ritkán adódik, próbálom időmet maximálisan kihasználni. Közben csapongok, mint az egyik virágról a másikra szálló lepke, hátha ott jobb a nektár. Próbálkozom internetes anyagokkal, és különféle könyvekkel, várva hogy valami megérintsen, megszólítson. Érdekes módon a közelmúltban két interjú érintett meg, noha hozzám az írott anyagok állnak közel, kevéssé a videók. Tehát két interjú hatott rám, az egyik elég kemény volt: valaki szembesült saját halálával (haldoklásával, ki tudja, a halálból még senki sem jött vissza, bár ezt is ki tudja?), elég dermesztő dolgokat említett. A másik interjúalany Floribeth Mora Díaz Costa Rica-i asszony spanyolul számolt be arról, hogy Karol Wojtyla közbenjárására hogyan szabadult meg agyvérzésétől egy pillanat alatt. Az volt az érzésem, ha hihetett annak, hogy az orvosok gyógyítanak, hívőként miért ne hihetett volna abban, hogy a pápa közbenjárására Isten képes meggyógyítani. Sok más hangzó-látható anyagot is megnéztem, de azok felejthetőknek bizonyultak.
Így csapongok a könyvek között válogatva is. Hol magyar novellákat forgatok, mert úgy vélem, ezek valamit a közelmúlt (50 év) valóságából mutatnak meg, hol felkapom Alacoque Margit életének összefoglalóját. Majd leteszem, mert túlságosan bizarrnak érzem a történetet.
Tegnap Domi (3) leemelt szokása szerint két kötetet az általa elért polcról. Az egyik Teilhard de Chardin-válogatás volt, a másik Chesterton Igazságot! (Doxology) c. munkája. Azt kérte a fiú, hogy valamelyikből meséljek neki. Ezt ugyan nem tettem, de másodszor is nekiugrottam az utóbbi könyvnek. Merthogy szellemesnek találtam paradox állításait. Így ír: Egy kiadóban hangzik el: Ez az ember még sokra viszi; hisz önmagában.” És próbálja igazolni, hogy az ilyen emberek a bolondok háza irányában haladnak. Még alighanem meg fogom idézni.
***
Egy korábban sose hallott szó: csepőte, fejlődő bokrok neve, benne a cseperedik bújik meg.
***
Egy sajátosan magyar ragozás:
Adj ennem! Adj nekem enni értelemben. Ám megtévesztően hasonlít a ragozása az igékéhez.
ennem, innom, enned, innod, ennie, innia, ennünk innunk, ennetek, innotok, enniük, inniuk.
Minden igéhez járulhatnak ezek a végződések, szeretnem, mennem, látnom, járnom, másznom, felejtenem, stb... Igazából főnévi igenevek és a nekem neked, neki stb.-t vonja össze.
Ugyancsak érdekesek a szeretlek típusú igék: felejtelek, észrevettelek stb, stb.
Nem ragozhatók, értelmetlenek is volnának.
Ízelítő az ApCsel 15. f.-ből:
Vita Antióchiában
Néhányan...: Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek... zavar és nagy vita...Jeruzsálemben e vitás ügyben fordultak Pál és Barnabás az apostolokhoz. Pál és B. elbeszélték a pogányok megtérését. Ezzel nagy örömet szereztek minden testvérnek. Jeruzsálemben szívesen fogadták őket...
Az apostoli zsinat
Péter: Testvérek! ... az Isten tanúsította, hogy nekik is megadja a Szentlelket, éppúgy, mint nekünk... miért akarjátok hát a nyakukra rakni az igát? ... meghallgatták Pált meg Barnabást, hogy milyen csodákat tett általuk az Isten a pogányok között... Jakab: ...írva van: ... a sátrat felállítom, hogy keresse az Urat minden nép... akik a pogányságból tértek meg, ... tartózkodjanak a bálványoktól,... a paráznaságtól, a fojtott állattól és a vértől. ... az apostolok az Antióchiában megtértekhez: ...Hallottuk, hogy közülünk néhányan... megzavartak titeket, ...ezért Barnabásunkkal és Pálunkkal elküldtük Júdást és Szilást, ők majd elmondják: tartózkodjatok a bálványoknak áldozott eledeltől, a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól... Jó egészséget!
A határozatok kihirdetése
Antióchiában... örömmel olvasták a vigasztaló sorokat. Júdás és Szilás ...beszédeikben vigasztalták és erősítették a testvéreket... majd megváltak tőlük... De Pál és Barnabás Antióchiában maradtak,
IV. PÁL MISSZIÓS ÚTJAI
Pál elindul második útjára... Barnabás magával vitte Márkot Ciprusba. Pál Szilást választotta társául, és ... útra kelt. Bejárta Szíriát és Kilikiát, és megszilárdította az egyházakat. Közöm. – Az első zsinat a jeruzsálemi, amelyen határoztak, a pogányságból megtért Krisztus-követőknek nem kell zsidó hagyományokat követniük. Örömmel vették az érintettek a könnyebbséget. – Barnabás és Pál összekülönböznek. Útjaik elválnak. Pál Szilással társul. Nem minden szent dolgozik azonos stílusban. Sőt. Pál utóbb figyelmeztet is: Apolló vet, Pál ültet, de ez súlytalan. Jézusé a dicsőség.
Szólj hozzá!
2017.05.31. 09:58 emmausz
Csak egy szúnyogcsípés
Az élet változatos. Olykor kiszámíthatatlan, olykor meglepő. Meglepett, pl. hogy a tévé többször megmutatta, hogy a Mosoni-Duna mentén mekkora a szúnyoginvázió, és hogy gyérítésükre nincs a helyi önkormányzatoknak elég anyagi ereje. Másik hírben azt hallom, hogy a hivatalosságok június 1-től irtani kezdik a szúnyogokat többek között ott is. A harmadik meglepetés a valóság. Tegnap 30-án megjelent egy kétfedelű gép a Római felett, (Óbuda) és szórta az égi áldást. Nekünk áldás, a szúnyogoknak kevésbé.
Amit nem értettem: Minek napokat várni az irtással, amikor mutatja a kamera, hogy a nyilatkozót és mindenkit felfalnak a vérszívók. Megszűnt a kajakozás a mosoni térségben, megszűnt a kerti munka, mert az emberek nem kívánkoznak ki a lakásuk oltalmából.
A szúnyog pokolfajzat tud lenni. Ez ügyben két furcsa élményem van. Ez egyik a határ túloldalán lévő Bényhez kötődik. Egy alkalommal ott éjjeleztünk. Apró szúnyogok csipkedtek, de kétszer olyan erősen kínoztak, mint a szokott gyötrő szúnyogok.
A másik kb. 40 éve történt. Állunk a gyümölcsszedést követően immár sötét este a velence-fürdői vasútmegállóban. Várjuk a vonatot. Késik. Mi majd megőrülünk a ránk törő szúnyoginvázió miatt, a vonat meg egyre késik. Minden újabb pillanat valóságos gyötrelmet hozott. Lesöpörtem magamról száz bestiát, de azon nyomban újabb száz támadott meg. És ez tízpercekig így történt. Végül befutott a szerelvény. Nem állítom, hogy steril környezetbe kerültünk a lehúzott ablakú vagonokban, mindenesetre győztük immár csapkodni a minket támadókat, no meg hűsített is az esti menetszél.
Hogy mekkora szenvedést okoznak ezek a vérszívók... Olvastam valahol, hogy a GULAG-intézmények némelyikében a vétkesnek minősített rabokat moszkitóinvázió idején félmeztelenül kikötöttek egy póznához. Talán bele is haltak a folyamatos sebződésbe.
Csak egy szúnyogcsípés az egész, szokták mondani a gyerekeknek a védőoltás beadása előtt. Hát vannak eléggé komisz szúnyogcsípések és nem is korlátozódnak egyre.
Ízelítő az ApCsel 14. f.-ből:
Pál Ikóniumban
Ikóniumban ... zsidók is, görögök is tömegesen fogadták el a hitet. Az Úr... megengedte, hogy kezük által csodák és jelek történjenek. A város lakossága megoszlott: a zsidók vezetőik arra készültek, hogy megkövezzék őket. De... elmenekültek Likaóniába: Lisztrába, Derbébe és hirdették az evangéliumot.
Pál Lisztrában
Lisztrában élt egy születése óta béna ember, ... Pál látta, hogy erős a hite... azért felszólította: „Állj rá egyenesen a lábadra!” Az talpra ugrott, és tudott járni... a tömeg: „Az istenek leszálltak hozzánk emberi alakban!” Barnabást elnevezték Zeusznak, Pált meg Hermésznek. A pap bikaáldozatra készül. Barnabás és Pál: m is emberek vagyunk, és azt hirdetjük, hogy a bálványoktól forduljatok az élő Istenhez, aki az eget, a földet és a tengert alkotta s mindent, ami csak van benne. ... utánuk jött néhány zsidó. Ezek úgy fellázították a tömeget, hogy megkövezték Pált... azt hitték, hogy meghalt, de amikor a tanítványok köréje gyűltek, eszméletre tért, és visszament a városba.
Pál visszatér Antióchiába
Másnap Derbében hirdették az evangéliumot, sok tanítványt szereztek, majd visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, bátorították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert „sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába.” Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek, ... és az Úr oltalmába ajánlották őket, akiben hittek. Áthaladva Pizídián Pamfíliába jutottak, majd Pergében hirdették az Isten szavát, lementek Attáliába. Innét Antióchiába hajóztak, ahonnan útra keltek, ...összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját. Közöm. Az apostolok lován, s ha kellett hajóval közlekedtek a hittérítők. Mekkora megérintettség kellett ahhoz, hogy a megkövezést is vállalva szakadatlan lelkesedéssel hirdették az Isten országát. Azt gondolom, hogy ez is kegyelmi kérdés. Aki keresztényeket öletett (Saul), most túlél egy megkövezést (Paul). De nem érdekli, sőt kitüntetésnek éli meg, hogy méltó volt Krisztusért szenvedni. Tegnap a Pax-tévében szó esett arról, hogy hogyan van jelen a Szentlélek ma a közösségekben. Ma is történnek látványos dolgok, sokszor meg csendben esnek a történések, de esnek.
4 komment
2017.05.30. 10:04 emmausz
Erőfeszítések nélküli komfort - küzdj! és...
Ami nincs az interneten, az talán nincs is. Csakugyan ott tartunk, hogy az internet, a youtube, a facebook előtt üldögélve leélhetnénk teljes életünket, ha gondoskodna valaki arról, hogy anyagcserénk helyben rendeződhessék, mint állítólag XIV. Lajosé, és székünk szükség szerint hátradönthető volna, hogyha mégis ránk törne az álmosság, kedvünkre kialudhassuk magunkat. Helyben a hírek, a hirdetések, a pletykák, az egymással feleselő vélemények, a politikus megfogalmazásúak, és az alpáriak, a könnyű és nehéz zenék, a fekete-fehér és színes filmek, a könyvtárnyi könyv, az állatkedvelők kedvencei, a szép kertek, ligetek, vad hegy-, kiaszott síkságok, szociofotók, csendéletek, idillek, agresszív klipek, rejtvények, mindenféle szemrontó játékok. Egy nincs jelen. Az én személyes hivatásomra való rámozdulás, az erőfeszítések megtételének az esélye. Ülök a monitor előtt. Néha felállok. Az fogalmazódott meg bennem, hogy mintha kezdeném unni a virtuális világ kínálatát. Kell egy jó zene, másodperceken belül hallhatom, láthatom. Szeretnék egy filmet megtekinteni. Ugyanez a helyzet. Rádióműsort hallgatni? Tévéközvetítésbe bekapcsolódni? Milyen nyelven kívánom?
Erősödő ellenkezés ébred bennem. Nem kívánom hallani, nem kívánom megnézni, semmilyen nyelven, se rádióadásként, se klipként, se videóként, se tévéműsorként. Alighanem az teszi ellenszenvessé az egész műbalhét, hogy erőfeszítések nélkül jutok a tartalmak és formák legszélesebb választékához. Márpedig az ember azt szokta meg, hogy valamit valamiért. Vö. Madách: „Mondottam, ember, küzdj, és bízva bízzál.” Tehát ingyen nem kell. Nem kell mindig, nem mindig kell, mindig nem kell.
Ez még akkor is így van, ha tudomásul kell vennem, hogy elég régi vagyok. Tehát hallásom már nem a régi, látásom nem a régi, mozgáskultúrám se a régi, teljesítményeim se a régiek. Egészen újak...
Ízelítő az ApCsel 13. f.-ből:
III. BARNABÁS ÉS PÁL MISSZIÓS ÚTON. A JERUZSÁLEMI ZSINAT
Barnabás és Saul kiválasztása
Az antióchiai egyházban... istentiszteletet tartottak, amikor a Szentlélek: „Rendeljétek nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyet szántam nekik!”
Saul Ciprus szigetén
A Szentlélektől küldetve Szeleukiába, Ciprusba, Szalamiszba értek Bejárták Páfuszig a szigetet... Itt Szergiusz Paulusz helytartó magához kérette Barnabást és Sault, hogy hallja az Isten szavát... Elimász, a varázsló azon volt, hogy elfordítsa a helytartót a hittől. Erre Saul, azaz Pál: Ördög fia, ...most megvakulsz, és nem látod a napot egy ideig. Azon nyomban megvakult... A helytartó látta, hívő lett, lenyűgözte az Úr tanítása.
A pizídiai Antióchiában
Pál és kísérői Páfuszból a pamfíliai Pergébe hajóztak... eljutottak a pizídiai Antióchiába. Itt a zsinagógában ...beszéltek! Pál összefoglalja az ószövetséget ... eladdig, hogy Dávid utódai közül támasztotta Isten Izraelnek megváltóul Jézust. ... az üdvösségnek a híre a zsidóknak szólt. De Jeruzsálem vezetői... ítéletükkel beteljesítették a próféták szavát... Bár semmi halált érdemlő bűnt nem tudtak róla, mégis halálát kérték Pilátustól. Miután így minden beteljesedett, amit róla írtak, levették a keresztfáról és sírba tették. De Isten feltámasztotta a halálból,... mi azt az ígéretet hirdetjük nektek, melyet az atyáknak tett az Isten, aki feltámasztotta Jézust...Tudjátok meg hát, hogy általa a bűnök bocsánatát hirdetjük nektek. ... a zsidók és az istenfélő jövevények közül sokan a nyomukba szegődtek Pálnak és Barnabásnak. Ezeket arra biztatták, hogy tartsanak ki az Isten kegyelmében. A következő szombaton ... meglátva a nagy tömeget, irigység fogta el a zsidókat... s rágalmakat szórva próbálták Pál szavait meghazudtolni. Pál...: Akkor a pogányokhoz fordulunk: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig. – mondja az Úr... a pogányok örültek, és hittek is... Elterjedt az Úr szava az egész környéken. A zsidók Pált és Barnabást elűzték a vidékről. Ők lerázták lábukról a port, és Ikóniumba mentek. A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek. Közöm. Pál megindul első térítő útjára. Csak úgy röpködnek a helységnevek. Pál mindenütt erővel és ékesszólóan hirdeti Jézus tanítását. Bemutatja a krisztusi elveket először a zsidóknak, majd elutasítás miatt a pogányoknak. Kitapintható a kegyelem: Olyan gyors ütemben folytatódik a megtérések sorozata. Pál felismerte és használta karizmáját. Mindünknek ez a feladata. Ugyanez a Pál a karizmákról (képességek a közösség javára) írja: Minden karizmánál magasztosabb adományt mutatok nektek. És következik Pál szeretethimnusza. Ez a legáltalánosabb és mindenkinek kötelező karizma. Szeretni a közösséget, a többieket, vagy más megfogalmazásban: Szeretni mindig lehet.
Tagadhatatlan!!!
Szólj hozzá!
2017.05.29. 09:45 emmausz
Könnyű és nehéz zenék, komolytalan és komolyzenék
Azt írtam, hogy több szólamban zúg a fülem. A dolog ennél komplexebb és pozitívabb is. A fülem hajlandó szelektív módon üzemelni, a zúgást oldja a fejemben megszólaló zene. Csaknem rajtam múlik, hogy zenében gazdag múltamból mit húzok elő. Olyan zenét jelenítek meg bévül, amilyet akarok. Amikor erre gondoltam, Verdi Aidájának balettzenéjét idéztem fel. Amikor a virtuózok hegedűse elmondta, hogy Hacsaturján kardtáncát akarja a döntőben elővezetni, az szólalt meg bennem. Tegnap olyannyira átéltem Beethoven Holdfény-szonátájának gyors tételét, hogy vágyódtam a Youtube-on is meghallgatni. Alig akartam hinni a szememnek, az általam választott változatot eddig több mint 82 millió ember hallgatta meg. Csatlakoztam hozzájuk, mert virtuóz interpretáció volt. De simán indul bennem Gershwin Kékrapszódiája és fiatal korom megannyi slágere. Nem szégyellem őket, voltak közöttük igazán nívós darabok is. (L. Bernstein se szégyellte, egyik előadásában azt hangsúlyozta, hogy bizony amikor belefárad egy-egy komolyzene már-már komor és fárasztó művelésébe, szívesen ejtőzik egy Beatles-slágerrel. Kodály pedig azt, hogy a zene nem könnyű, meg komoly. Vagy jó zene, vagy rossz zene.)
Magam nagyon szeretem azt a zenei közeget, amelyet a könnyű és komoly műfajok elválasztó határának tekintenek: a Strauss-generációk kitűnő hangszerelésű muzsikáit.
Szerintem a folyamat az ellenkező véglet felől közelítve is végbement. Pl. a jazz világában, amely a cakewalk-tól indult és a free-jazz-nál vált követhetetlenné.
Visszatérve az alaptémához, most abbahagyom az írást és L.v. B. VII. szimfóniájának a harmadik tételét, a fergeteges „Matróztáncát” hallgatom magamban, a rondó tételt, amelyről azt írták a korabeli zenekritikusok, hogy alighanem részegen írta a komponista. Tévedtek. Hatalmas zene. Jobban talán csak a II. tételt szeretem. Pedig a negyedik az igazán magyaros: a könnyűlovasság, a huszárok indulója.
Ízelítő az ApCsel 12. f.-ből:
Heródes üldözi a keresztényeket
Heródes király ... Jakabot karddal kivégeztette... Pétert is elfogatta, börtönbe záratta, és rábízta négy, egyenként négy katonából álló őrségre... az egyház állandóan imádkozott érte ... az Úr angyala Pétert fölébresztette:... a láncok lehulltak a kezéről. ... Azt gondolta, látomása van. Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt előttük. Kint ... az angyal hirtelen eltűnt mellőle... elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának a házába, ahol sokan voltak együtt és imádkoztak. Zörgetett ...a Rodé nevű szolgáló... elfelejtette kinyitni a kaput: elújságolta, hogy Péter áll a kapu előtt... Amikor meglátták, nem tudták, hová legyenek. Ő elbeszélte, hogyan vezette ki a börtönből az Úr, és meghagyta: „Adjatok mindent tudtul Jakabnak és a testvéreknek!” Ezzel útra kelt, és más helyre ment.
Heródes halála
A katonák nem tudták, hová lett Péter. Heródes kerestette, s hogy nem találták..., Heródes Cezáreába ment és ott tartózkodott. Igen megneheztelt a tírusziakra és a szidóniakra, ...akik békét kértek... Heródes királyi díszbe öltözött, bírói székébe ült és beszédet intézett hozzájuk. A nép: „Ez már az Isten szava!” Az Úr angyala lesújtott rá, mert nem adta meg az Istennek a dicsőséget. Férgek emésztették meg... Isten szava egyre szélesebb körben terjedt. Barnabás és Saul feladatukat elvégezve visszatértek Jeruzsálemből. Jánost, vagy másik nevén Márkot, is magukkal vitték. Közöm.
Ez a Heródes nagy Heródes unokája, Agrippa. Péter és az Úr angyala csodákra képes. Rodé szerepeltetése igen élővé teszi a történetet. Nemcsak Péter távozik valahová, hanem Heródes is, aki pöffeszkedik, s ennek rossz vége lesz. Utoléri Isten ítélete. A hitterjesztés gyengítetlenül folytatódik. A pöffeszkedés, a hiúság nemcsak az egykori király sajátja. Mélyen bennünk is gyökerezhet, ha nem irtjuk ki becsületesen magunkból. Nem árt égi segítséget kérni hozzá, mert a hét főbűn egyike ez.
Szólj hozzá!
2017.05.27. 22:39 emmausz
Hetvenesek egymásközt
Ezek a hetvenesek
Mottó:
Orvos osztálytárs: - Mizújs? Mi a panaszod?
Orvososztálytárs osztálytársa: - Zúg a fülem.
Orvos osztálytárs: - Nekem is, és mi a panaszod?
Orvososztálytárs osztálytársa: - Semmi.
***
Polifónia: Nonstop gépzaj estére. De sehol egy gép. Olyasmi hang ez a fülemben, mint egy nagy teljesítményű villanymotor búgása. Ehhez társul egy szordinált sivító hang, ez meg olyan, mint egy távoli fűrésztelep zaja, avagy a kabócák zsinatolása. Nemritkán trióvá alakul a képlet: Fülemben hallom szívem ritmusos zúgását. A ritmusszekció jóvoltából könnyűvé lett pulzusszámom ellenőrzése: A digitális óra percváltásait figyelem, s közben leszámolom, hányszor hallom a pulzáló neszt. És kész.
***
Kortünet vagy kórtünet?
VD-nél olvasom: „Csak aludni ne kellene éjszakánként. Úgy kifáradok bele, délelőtt fekszem is pótolni.” Jelzem, én is, ha olyanom van. Későn fekszem ugyanis, hogy jobb eséllyel elszenderedjem, és hajnalban kidob az ágy, meg a vágy, hogy lehúzzak egy jó, ébresztő nescafét.
Anyánk mondogatta annak idején: „Öt óra alvás úrnak és rabszolgának elegendő.” Ma már értem.
Igaz, hogy azt is mondta: „Allah az alvás idejét és a megehető táplálékok tömegét mindenkinek kiadagolta. Aki előbb felhasználja ezeket a javakat, annak annyi.”
Hááát...
Ízelítő az ApCsel 11. f.-ből:
Péter igazolja eljárását
...Jeruzsálemben a zsidók: „Körülmetéletlen emberek házában jártál, és ettél velük.” Péter elbeszélte nekik a történteket... Cezáreában ... eszembe jutottak az Úr szavai: ...ti a Szentlélekben fogtok megkeresztelkedni. Ha tehát az Isten ugyanazt az ajándékot adta a pogányoknak is, mint nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek az Isten útjába?” ...dicsőítették az Istent: a pogányoknak is megadta az Isten az életre vezető bűnbánatot.
Az egyház megalakítása Antióchiában
Akik az üldözés elől szétszéledtek, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették. De akadt köztük ciprusi és cirenei is, s ezek Antióchiában a görögöknek is hirdették az Úr Jézust... sokan hívők lettek ... elküldték Barnabást Antióchiába. Amikor megérkezett és látta az Isten kegyelmét..., hogy ...nagyon sokan az Úrhoz tértek. Barnabás magával vitte Sault Antióchiába. Egy egész évig ott maradtak az egyházban, és rengeteg embert tanítottak. Először Antióchiában nevezték el a tanítványokat keresztényeknek. Egy ...a Lélek sugallatára előre megmondta, hogy nagy éhínség fog támadni az egész földön... Klaudiusz idejében. A tanítványok Saullal és Barnabással adományokat küldtek a presbitereknek. Közöm. Botor dolog volna azt képzelni, hogy az ősegyház azonos intézmény lett volna a maival. Lépésről lépésre alakultak ki vonásai. Először a zsidókat keresték meg a jézusi tanításokkal a tanítványok. Majd kiterjesztették más népekre is a lehetőséget – mondván: kik vagyunk, hogy akadályt gördítsünk az Isten útjába. Elég gyorsan megnövekedett a Jézust követők száma. A közösségeket először Antióchiában nevezték őket christianusnak, kereszténynek (keresztyénnek) azaz Krisztus-követőknek. A megtért Saul sokáig nem mutatkozott. Lelki érése évekig tartott. Lám Barnabás utánanyúlt, hogy segítségét kérje. Nagyhatású missziós tevékenység folyt a térségben. Velük volt a Lélek.
Szólj hozzá!
2017.05.27. 11:48 emmausz
...sem szabályos, sem különleges világnap...
Valaha bemondta a rádió a napi hírek után, hogy milyen világnap van. Utánanéztem. Ma sem szabályos, sem különleges világnap nincs. Ne kérdezzétek, hogy mitől szabályos vagy különleges a világnap. Nem tudom. Miként azt se, hogy minek minden vacakságnak világnapot szervezni, létrehozni. Mindenesetre ma nincs, csak hétvége, szabályos szombat, szabályos bevásárlással, szabályos porszívózással, talán Dunakeszin regnumi majálissal. El is marad a mai szabályos, soros találkozónk. Attól különleges a mai nap, hogy nincs világnap. Nap egyébként van, nagyon is van, indul a kánikula. Kúszik a harmincas felé az erkély hőmérőjének a piros csíkja. Már régóta nem higanyszál. A higanyt kitiltotta az EU.
Tegnap észrevettük, hogy csodával határos módon a fügebokor nem adta meg magát. A kemény, fagyos tél ellenére lombosodás indult az alvórügyek jóvoltából. Persze örülök neki, hogy van élet a fában, még akkor is, ha jól tudom, idén egy szem gyümölcsöt se fogunk róla szüretelni.
Hogy az élet jelét mutatta, úgy megörültem, hogy már le is fotóztam a zsenge levélkéket.
Holnap nk. gyermeknap. Gyermekeink immár felnőttek, unokáink nem gyermekeink. Azért nagyon szeretjük őket.
Ízelítő az ApCsel 10. f.-ből:
Kornéliusz látomása
Cezáreában élt egy Kornéliusz nevű férfi istenfélő százados. ...látomása volt... az Úr angyala: Imádságod és alamizsnád felszállt az Isten színe elé... Joppéból hívasd Pétert...
Péter látomása
... Péter ... elragadtatásban látta, hogy lepedőfélén... mindenféle tisztátalan csúszómászó állat volt... Péter edd meg őket! ...a hang: Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd tisztátalannak.
Kornéliusz emberei Péternél
... Péter töprengett... a Lélek: három ember keres... kelj velük útra, mert én küldtem őket. Péter ... bevezette és vendégül látta Kornéliusz embereit.
Péter Kornéliusznál
Másnap útra ...Cezáreába... Kornéliusz a lábához borult... Péter fölemelte. ... így szólt hozzájuk: Miért küldtetek értem? Kornéliusz: ... imádkoztam, és egy férfi jelent meg előttem ragyogó ruhában. Ezt mondta: Kornéliusz, imádságodat meghallgatta az ... hívasd el Pétert! ... Most tehát hallgatunk, mire adott neked az Isten megbízást.
Péter beszéde
...Isten nem személyválogató, mindenki kedves előtte, aki az igazságosságot cselekszi, bármely nép fia is. ... tudjátok.. miképp kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. ... megölték, keresztre feszítették, de harmadnap feltámasztotta az Isten, és látható alakban megmutatta... nekünk... Megparancsolta, hogy hirdessük a népnek..., hogy aki hisz benne, elnyeri nevében bűnei bocsánatát.
Kornéliusz megkeresztelkedése
...a Szentlélek leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást. A zsidókból lett keresztények csodálkoztak, hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiárad. Mert megkapták a nyelvek adományát, és magasztalták az Istent. Péter: Meg lehetne tagadni a keresztvizet azoktól, akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi? Ezzel elrendelte, hogy Jézus Krisztus nevében kereszteljék meg őket... Közöm. A mennyei és a földi egymásra fókuszálva dolgoznak. Kornéliusznak az Úr angyala jelenik meg, Péter indítást kap a Szentlélektől. Péter tanít és keresztel. Kornéliusz egész háznépe kereszténnyé lesz. Irigylésre méltó a befelé figyelésük, az érzékenységük, a lélek rezdüléseire való reagálásuk. Ami egyszer megtörtént, ma is megtörténik/megtörténhet.
Szólj hozzá!
2017.05.26. 13:03 emmausz
„Ah, élni, élni: melly édes, mi szép!” (Madách)
Mi volt tegnap olyan szép?
Hogy mindezt megtehettük?
A találkozás jókedvű rokonainkkal?
A könnyed csevegés?
A régi emlékek felidézése?
Hogy félszavakból is értettük egymást?
A se hideg, se meleg idő?
A nap és felhők harmonikus együtt munkálkodása?
A felfedezett útvonal a környéken?
A civilizált park az Óbudai szigettel szemben?
A színes és szürke halak?
A Tavirózsák tisztasága?
A Giacometti-stílusú sakkozók állandósult partija?
A vendéglátóhely kulturáltsága?
A krémes, a kávé, a kapucíner, a croissant, a torta?
A Római-part Vöcsök nélkül, de Hableánnyal és Bíbiccel.
A kölcsönösen megosztott történetek?
A családokról szóló infók?
Az új és régi kellemes aránya?
A némi fejlődést mutató part? (Elkészült a partig a Kadosa utca).
Nem folytatom, inkább válaszolok.
Mindez együtt.
Ma újra kezdhetnénk.
Ízelítő az ApCsel 9. f.-ből:
Saul megtérése
Sault ...Damaszkusz közelében ...nagy fényesség ragyogta körül. Földre hullott... egy hang: Saul, miért üldözöl engem? ...Én vagyok Jézus,... menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned. ... bevezették Damaszkuszba... három napig nem látott, nem evett és nem ivott. Damaszkuszban volt egy Ananiás nevű tanítvány. Az Úr: Ananiás! ... siess az Egyenes utcába. Keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault. Nézd: imádkozik; és látomásban lát egy Ananiás nevű férfit, ahogy belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy visszanyerje látását.” Ananiás tiltakozott. Az Úr: Menj, mert választott edényem ő, hogy nevemet hordozza a pogány népek, a királyok és Izrael fiai között. Megmutatom majd neki, mennyit kell nevemért szenvednie. Ananiás: Saul testvér, Urunk Jézus küldött, aki megjelent neked idejövet az úton, hogy visszakapd szemed világát, és eltelj a Szentlélekkel. Ő visszanyerte látását. Felállt, megkeresztelkedett, majd evett és erőre kapott.
Saul első ténykedése
...Saul bizonyította, hogy Jézus a Messiás, ...a damaszkuszi zsidók megállapodtak, hogy megölik... A tanítványok azonban kiszöktették éjszaka... Jeruzsálemben féltek tőle, nem hitték el, hogy tanítvánnyá lett. Végül Barnabás ...elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy látta az úton az Urat, hogy mit mondott neki, s milyen bátran beszélt Damaszkuszban Jézus nevében. Ezentúl velük járt-kelt Jeruzsálemben, s nyíltan beszélt az Úr nevében. A görög nyelvű zsidókhoz is beszélt, sőt vitába is szállt velük. De azok az életére törtek. Cezáreába, majd onnét Tarzuszba ment.
Szent Péter működése
Az egyház egész Júdeában, Galileában és Szamáriában békét élvezett, egyre gyarapodott. Ekkor történt, hogy ...Péter Liddában ..egy Éneász nevű béna emberre akadt... Péter: Éneász, Jézus Krisztus meggyógyít. Kelj fel és vesd be ágyadat! Az nyomban fel is kelt. ...Joppéban élt Tabita. megbetegedett és meghalt... Péter: Tabita, kelj fel! Az kinyitotta a szemét, s amikor meglátta Pétert, felült... egész Joppéban sokan hittek az Úrban. Péter jó ideig Joppéban maradt egy bizonyos Simon nevű tímárnál. Közöm. Saulból Paul lesz. Kell hozzá Ananiás, a Feltámadott, Saul, kegyelem. Pálnak sokat kell szenvednie. Greshake szerint az ártatlanul elviselt szenvedés a szeretet ára. Az ellenségnek nehéz dolga van a szembenálló közegben, míg elhiteti, hogy valóban megváltozott. Hány megtérő tapasztalata azonos az övével, hány politikusnak nem akarják elhinni, hogy megváltozott (mondván, hogy kutyából nem lesz szalonna). Pált elég hamar szerették volna eltenni láb alól. Nem sikerült. Péter pedig él karizmáival (azért kapta őket): Éneászt meggyógyítja, Tabitát feltámasztja. Azt láthatjuk ebből a részből is, hogy pünkösd után a tanítványok munkások lesznek beállva Isten aratásába.
Szólj hozzá!
2017.05.25. 14:56 emmausz
Megy, mint az olajozott istennyila
Két napja átment a műszaki vizsgán az idős, húszéves Mitsubishi Colt autóm. Már gratuláltam neki. Ő meg megköszönte, hogy kifizettem kártyával a bekerülési díjat. Elképzelem emberben is. Beutalnak a kórházba, teljes felülvizsgálás, a kopott alkatrészek cseréje, az eldugult rendszerek kitisztítása, olaj - akarom mondani - vércsere, kenés, ahol kell, a rozsdás részek megtisztítása, fényezés, öröm, taps, heje-huja, néhány gyors fekvőtámasz és igazolás arról, hogy ellenőrizve, életre alkalmassá minősítve két évre. Aztán felébredek. Hiszen hasamra süt a nap. Igaz, hogy éjfél után fél kettőre járt az idő, mire elszenderedtem (utólag – hidegfront).
***
Egy lomha, meg egy „olajozott istennyila”
Volt nekem egy Wartburgom. Elég szervizigényes volt. Egyszer egy Wartburgos taxisofőr imigyen dicsérte verdámat (meg a sajátját): Sose kellene neki jobb. Ezek még DKW-motorral mennek. Még igen. DKW-motorral, amely a harmincas évek kiváló típusa volt. Csakhogy emberünk ezt 1985-ben említette, mintegy 50 évvel azután, hogy a DKW motorok kiválók lettek.
Nemrégiben szembesültem vele, hogy a Mitsubishi Colt 1992-ben az év autója volt. Csakhogy ma 2017 van. Autóm ezek szerint egy negyed évszázada korszerű autó volt.
Hogy én mekkora mázlista vagyok!
Hol kitűnő DKW-s motorral felszerelt kocsival, hol pedig az év autójával száguldozom. Gyors is ez a verda mint a Coltból kilőtt pisztolygolyó, vagy ahogyan az angolszász közhely tartja, mint az olajozott istennyila.
Ízelítő az ApCsel 8. f.-ből:
Saul helyeselte meggyilkolását.
A jeruzsálemi üldözés
...nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen. Saul a férfiakat és nőket börtönbe vetette.
A szamáriaiak megtérése
akik szétszéledtek, mindenütt hirdették az evangéliumot. Fülöp Szamáriában hirdette Krisztust. ... sok megszállottból..., és sok béna meg sánta meggyógyult. Simon, a varázsló ... is hívő lett, megkeresztelkedett, és Fülöphöz csatlakozott. ... Szamária elfogadta az Isten szavát...Péter és János imádkoztak értük, hogy megkapják a Szentlelket. ... Rájuk tették hát kezüket, s erre megkapták a Szentlelket. Simon ... úgy látom, elöntött a keserű epe, és fogva tart a gonoszság. Könyörögjetek értem az Úrhoz – kérte Simon. ... visszatértek Jeruzsálembe, útközben sok faluban hirdették az evangéliumot.
Az etiópiai tiszt megtérése
Az Úr angyala Fülöphöz: menj délre, a Jeruzsálemből Gázába vezető, elhagyott útra... Kandáké, az etióp magas rangú udvari tiszt Jeruzsálemből visszatérőben Izajás prófétát olvasta. A Lélek Fülöpnek: szegődj a kocsi mellé! Fülöp: Érted, amit olvasol? Hogyan érthetném – felelte –, ha nincs, aki megmagyarázza? ezt olvasta: Mint a juhot, úgy vitték leölni. Ahogy a bárány sem ad hangot nyírója előtt, ő sem nyitotta szóra ajkát. A megaláztatásban vétetett el róla az ítélet... élete elvétetett a földről. Az udvari tiszt: Mondd, kiről mondja ezt, magáról vagy valaki másról? Fülöp megmagyarázta, ...hirdette neki Jézust... egy tóhoz értek. Az udvari tiszt: mi akadálya van, hogy megkeresztelkedjem? Ezzel ... bementek a vízbe, és Fülöp megkeresztelte. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, az udvari tiszt nem is látta többé, de azért boldogan folytatta útját. Fülöp Asdódban találta magát, s útközben hirdette az evangéliumot minden városban, míg meg nem érkezett Cezáreába. Közöm. Elmúlt pünkösd. Az apostolok és tanítványok eltelve Lélekkel csodát csodára halmoznak. Munkájuk éppen olyan eredményes, mint korábban a halfogásuk. Immár emberhalászok lettek. Az üldöztetés miatt egyre több helyre viszik tanításukat, mindenhol önmaguk folyamatos felülmúlásával folyik a térítés. Kandaké szájából halljuk Izajás jövendölését, amely Krisztusban beteljesedett. Fülöp és ő nem sokáig habozik. Megkeresztelkedik. Ezzel Isten országába lép, amelynek ingyenes ajándéka a hittel élőknek az örök élet. Alázattal fogadja, alázattal fogadjuk, ahányszor csak tudatosul bennünk. Lám, elég az őszinte elhatározás ahhoz, hogy valaki keresztelkedjen. Sőt. Vö. csecsemőkori gyerekkeresztség.
Utolsó kommentek